MÁV

Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben

2026.06.10.

Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.

Kiemelte, miközben a környező uniós tagállamokban szinte mindenhol óránként 160 kilométeresnél magasabb sebességű vonalakat építenek, vagy terveznek, addig Magyarországon az elmúlt években arra sem volt elegendő forrás, hogy legalább a meglévő pályák állapota megmaradjon.

Fotó: Facebook/Vitézy Dávid

Az 5900 kilométernyi vasútvonal mintegy negyven százalékán van jelenleg valamilyen forgalomkorlátozás érvényben, a menetidők éppen ezért nem csökkennek, hanem évről évre növekednek, folyamatosak a meghibásodások és műszaki problémák - hívta fel a figyelmet.

A miniszter hozzátette, ha a vasútrombolás után át akarnak lépni a vasútfejlesztés korszakába, akkor célként azt kell kitűzni, hogy Magyarországon is legyen forrás modern, a jelenleginél gyorsabb és kényelmesebb utazást lehetővé tevő pályák megépítésére, ebből a szempontból is az uniós források hazahozatala kulcsfontosságú.

Felidézte, a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek. Ennek keretében májusban a Budapest-Pécs fővonalon, Rétszilas és Dombóvár között, illetve a Szerencs-Nyíregyháza szakaszon indult több hónapos karbantartás.

A két beruházás több mint négymilliárd forintból valósul meg, a munkát a MÁV saját dolgozóival és eszközeivel végzi. A felújítás része több helyen a sínek és az ágyazat teljes cseréje, a vasúti átjárók felújítása, a vízelvezetési rendszer modernizálása, valamint a felsővezetékek és a biztosítóberendezések karbantartása is. A munkák végeztével csökkenhetnek az állandóvá váló késések, miközben a meghibásodások kockázata is kisebb lesz - írta bejegyzésében a közlekedési miniszter.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....