A Párizs-Roubaix szakasz a kerékpáros versenynaptár egyik legkeményebb futama. A kegyetlen útszakasz majdnem 260 kilométer hosszú, ahol gyakoriak a kátyúk, ráadásul 50 kilométeren át macskakő borítja az utat.
Még a luxusmárkákat is könnyű elfeledni, a Ford egykor szebb napokat is látott luxusmárkájánál, a Lincolnnál pontosan tudják ezt. A Lincolnnál azonban az utóbbi időben mindent megtesznek annak érdekében, hogy ismét számoljanak velük a prémiumkategóriában.
A Ford Fusion Hybrid önjáró kísérleti autó nemrégiben olyan feladatot hajtott végre, ami egy emberi sofőr számára igencsak veszélyes lett volna: az éj leple alatt kikapcsolt fényszórókkal haladt végig a néptelen sivatagi utakon.
A Ford az idei év elején jelentette be, hogy több évre szóló partneri megállapodást kötött a Team Sky csapattal, s így a márka lesz az elit kerékpárcsapat exkluzív autó- és haszongépjármű-szállítója. Ez a partneri kapcsolat azóta már eredményesen működik: a csapat megnyerte a hétnapos Párizs-...
A Ford idén a teljes haszongépjármű palettáját felvonultatja az építőipar első számú szakmai kiállításán, a Construmán.
Szinte minden nagyobb autógyár kerékpárt is kínál ügyfeleinek az autók mellé. Méregdrágán – legalábbis ha forintba átszámoljuk.
Tizenhárom havi mélypontra estek vissza az új gépjárművek eladásai az Egyesült Államokban márciusban. Az Autodata Corp kutatócég számításai szerint márciusban 16,57 millióra csökkent az eladott új autók márciusi adatokkal számított évesített száma.
Ha egy pickup elég nagy és erős ahhoz, hogy azzal hatalmas utánfutót húzzunk, akkor bizony időnként meggyűlik a bajunk a tolatással. A Ford új az óriás pick up-ok számára fejlesztett tolatókamera rendszerének hála azonban ez a probléma többé a múlté.
Az S-MAX, Galaxy és Edge modellekhez megrendelhető vakításmentes távfény az adaptív fényszórórendszerrel összehangoltan működik, amely a sebességhez, a külső fényviszonyokhoz és a kormányzási szöghöz igazítja a fénycsóva irányát és erősségét.
Kiugró haszonjármű-eladásokkal tavaly is megőrizte piacvezető pozícióit a Ford. Az új tervekről szólva Szamosi Viktor ügyvezető igazgató arról is beszélt, hogy idén a megszokott modellpaletta mellett erőteljesen nyitnak a prémium szegmens irányába, többek között a Vignale modellekkel, a...