F1
A 20 éves pilótának ez pályafutása kilencedik futamgyőzelme, mindet az idén aratta.
Antonelli mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba másodikként Austinban, míg a dobogó alsó fokára a négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája állhatott fel.
A rajtot Antonelli kiválóan kapta el és senkitől sem zavartatva fordult el az élen az első kanyarban. Mögötte a valamivel gyengébben startoló Verstappent támadta meg a remekül elrugaszkodó két Ferrari-versenyző, közülük pedig Leclerc volt az, aki egy határozott és kellően agresszív előzéssel maga mögé utasította a holland pilótát.
Tíz kör után Antonelli nagyjából 2.5 másodperces előnnyel vezetett Verstappen előtt, akit körülbelül két másodperces hátránnyal Leclerc követett. Lewis Hamilton (Ferrari) a negyedik, Isack Hadjar (Red Bull) az ötödik, Russell pedig a hatodik helyen száguldott.
Az élmezőnyből elsőként Verstappen állt ki kerékcserére a 13. körben, egy körrel később Hamilton, majd Leclerc is a boxba hajtott friss abroncsokért.
A 22. körben aztán Russell autóján is kereket cserélt a Mercedes, és a brit versenyző ekkor letöltötte az öt másodperces időbüntetését, amelyet az első körben történt szabálytalanságért kapott. Russell ugyanis négy kerékkel elhagyta a pályát és a bukótérben rálépett a gázra, ami miatt a mellé érő mclarenes riválisa nem tudta megelőzni.
Antonelli az élről a 24. körben hajtott a boxba új gumikért, ekkor a sorrend az élen Verstappen, Hadjar, Leclerc volt, de egy körrel később Hadjart is behívta a Red Bull friss abroncsokért, a francia pedig hatodikként tért vissza a pályára.
Az ifjú olasz vb-aspiráns sikerét innentől már senki nem veszélyeztethette, miközben Verstappen igyekezett visszaérni a dobogós helyek valamelyikére. Ebben segítségére volt, hogy a harmadikként száguldó Hamiltont a boxba hívta a Ferrari a 39. körben, egy körrel később pedig a Vörösök Leclerc autóján is kereket cseréltek.
Tíz körrel a leintés előtt Antonelli nagyon magabiztosan vezetett, mögötte sorrendben a vb-címvédő Lando Norris (McLaren), valamint Verstappen és Leclerc vívott a második és a harmadik helyért, utóbbi két versenyző a gumielőnyét kihasználva könnyedén hagyta maga mögött Norrist.
A közvetítés tanúsága szerint rekordot jelentő nézőszámot produkált Austin, mivel telt ház, 467 ezer néző követte a helyszínen a hétvége eseményeit.
A világbajnoki idény a jövő hétvégén folytatódik a Mexikói Nagydíjjal Mexikóvárosban.
MTI