utánpótlás

Miben mutat újat a facelift?
A legjobban az mutatja, hogy mennyi mindent mozgat meg bennem az autóról szóló cikk megírása, hogy éppen Ford Scorpio facelift katalógusképeket böngészek közben, mert találtam egy jó cikket a Ford nagy buktáiról itt, az Autoszektoron. A Peugeot modellfrissítése nekem személy szerint nem tetszik. Az autóiparban nem szokványos, rövid, két éves időszak után már jöttek is az új motorokkal, átdolgozott lökhárítókkal, és lámpákkal a legújabb 508-ak. Ahogy a korai modellfrissítést, úgy az elnevezést sem értem, hiszen a 407 utódjaként nyilvánvaló lett volna a 408-as típusnévvel folytatni, de ez a név már foglalt volt a francia gyártó kínálatban. Szóval kaptunk egy új arcot, furább lámpákkal, króm bajuszokkal, és kisebb belső (elsősorban infotaitment érintő) módosításokkal. Egyébként szépen fogyott Európában, de Kínában is, nem meglepő módon a Peugeotnak a kínai piac fontos, főleg ha évente 26.000 darabot eladtak belőle. Később minkor lecsengett az újdonság varázsa az eladási számok is visszaestek, így az 508L-el próbálták élénkíteni az értékesítést. Persze rájöttek, hogy vissza kell térni oda, amihez mindig is értettek. Dögös formát tervezni klasszikus vonalvezetéssel, így jött az R183 ami lapos, kupészerű, aerodinamikus formavilág, keret nélküli ajtókkal és jellegzetes kardfog menetfénnyel. Na, ez lett az autó, ami méltó utódja lett a 406-nak.

Milyen a kocsi?
Ízlésekről nem vitatkozunk, és kifejtettem már, hogy nekem az elődje sokkal szimpatikusabb volt. Ettől függetlenül ez sem egy rút kiskacsa, sőt. Méreteivel igazi nagyautós benyomást kelt, elegáns a nagy menetfény az elején, valahogy a kombi formája harmonikusabb, jobban kiadja a formatervező fejében lévő képet, amikor megalkotta. Kell egy széles, hosszú, nehéz autó, aminek a használója azt érzi, hogy ebben benne van az anyag. Beülve is hasonló érzés fogad, jó fogású a kilincs, az ajtónyitó fém, a kormány vaskos, a kijelzők is szépen kidogozottak, ugyanúgy, mint a beltér elemei. Érződik, hogy időt, és pénzt tettek abba, hogy átcsábítsák a német prémiumoktól a vásárlókat. Hogy aztán ez hosszútávon sikerült-e? Nos, a futóművén érezni, hogy elhagyták a szokásos franciás lebegést, és inkább keményebbre próbálták hangolni, de ez a jó magyar utakon kevésbé komfortos, sokszor inkább feszes, pattogós érzetem volt. A beltérben is tovább vitték ezt az irányt, így tényleg prémium az érzés, de mindig jön valami, ami egy kicsit beárnyékolja a hüledezést. Kopogó műanyag, lagymatag váltási érzet, amitől elmegy a kedvem attól, hogy gangolgassak, vagy a lusta, kevés visszajezést adó kormány. Tehát összességében érezni, hogy mi volt a cél, aztán azt is, hogy mi ehhez a hiányzó láncszem, mert az ördög itt is a részletekben bújuk meg.

Külső
Már a cikk elején is megírtam, hogy nem áll össze a kép, attól még egy harmonikus forma. Bár nekem tetszik az oldalnézete: letisztult, harmonikus, olyan, mint egy klasszikus autó, hosszú orral, arányos utascellával, és egészséges csomagtartóval. Lehet, csak az SUV kontúrtól megcsömörlött énem mondatja ezt velem, de ez még a klasszikus iskola szerint épült fel, legalábbis a formai elemei azok. Ott vannak a karakteres hátsó lámpák, amit a ledes diódák még inkább kiemelnek. Szembetűnő az új, függőlegesebb hűtőmaszk, amire újra visszaült az oroszlán. Az opcionálisan már teljesen LED-es fényszórók, és a modernebbre cserélt lökhárítók komoly, és frissített megjelenést adtak az autónak. Az övvonal maradt olyan magas, mint volt, emiatt a kilátás belülről kicsit bunkerszerű, viszont a szélvédő nagy, és igen meredeken ível, így elől hibátlan panorámában utazhatunk.

Belső
A frissített, javított beltér is azt mutatja, hogy a német prémiumok felé tartatnak, és meg is hallgatták azokat a jogos kritikákat, amiket az elődnél a szakújságírók, és felhasználók megfogalmaztak. Érezni is ezt a fejlesztést az előd, és a most tesztelt autó között. De mi is ez valójában? Ha röviden kellene összefoglalnom, akkor elegánsabb, és ergonomikusabb is lett. Megjelent az érintőkijelzős központi multimédiás rendszer, az autó bizonyos felszereltségi szinteken már tudta a HUD-t, az anyaghasználatban is igyekeztek még rátenni a minőségre. Mára ebből mi maradt meg? Átlagosan öregedő beltér, néha rakoncátlankodó infotaitment rendszer, kényelmes ülések, és fáradtabban működő kezelőszervek.
Vezetni azért nem rossz?
Igazából teljesen semleges. A tesztelt autóban csak a picike 1.6-os (blue-nak keresztelt) HDI motor dolgozik, és nem is értem, hogy miért erőltették ezt a picike erőforrást ebbe a nagy, és nehéz karosszériába? Hiába, a downsizing sem tegnap kezdődött. Szóval én mindenképpen kétezres motorral, bézs belsővel, tetőablakkal, és egy finom automataváltóval javasolnám. A tesztelt autóban ebből semmi nem volt, cserébe a fogyasztása baráti 6-7 literes. A motor híresen megbízható, és franciásan dízel, már messziről megismerni, ha érkezik. A blueHDI motor AdBlue-val tudja az Euro 6 emissziós normákat, van is panasz a karbantartásra.

A zajszigetelése jó, hiszen cél volt, hogy autópályatempónál akár suttogni is lehessen benne. Ez persze az évek után, és a gumikéderek öregedésével már nem teljesen, de azért még mindig nagyobb erőlködés nélkül teljesíthető. Ez egy hosszú távra tervezett utazóautó, ami legjobban az úthibáktól, és kanyaroktól mentes sztrádán van elemében. Nem esik le az útról, ha jó az aszfalt, akkor szépen gurul, a futóműve, és fékei is tökéletesen kiszolgálják a teljesítményét.

Típushibák, használtpiac
Dízel motoroknál gond lehet a részecskeszűrővel, az Ad-blue rendszerrel, előfordulhat hűtőfolyadék szivárgás, és különböző kisebb, nagyobb elektronikai gondok. A benzinmotoroknál a vezérműlánc kopása okozhat problémát. A tulajdonosok, és a szervizek szerint kifejezetten jó, és tartós konstrukció, ami ha megkapja a figyelmes karbantartást, hosszan, és kiszámítható módon üzemeltethető. A használt piacon a 2014-2018 között gyártott modellek legolcsóbb példányainak árai már bekukucskálnak kétmillió alá, persze inkább háromszázezret közelítő futásteljesítménnyel. Erős a dízel felhozatal, viszont hárommillió alatt kicsivel már találhatunk ígéretesnek tűnő, akár a nagyobb kétezres dízellel szerelt autót is. Félni tehát nem kell tőle, és biztosak lehetünk benne, hogy kilóra, és űrtartalomra itt tudjuk a legjobban elkölteni a pénzünket. Akinek tehát egy tágas, és megbízhatóan üzemelő hagyományos kombira, vagy szedánra van szüksége, és nem riasztja el a franciás előítélet, jó vásárt csinálhat egy 508-al, akár az előd, akár a modelfrissített változatával.
