2016.03.31.

Teszt után, verseny előtt. Az ifjabb Tóth János, Szőke Tamás kettős (Peugeot 208 T16 R5) készen áll a kihívásokkal teli, izgalmas szezonra, amely során – s ezzel a hétszeres abszolút bajnok pilóta is tökéletesen tisztában van – nagyon nehéz dolga lesz annak, aki nyerni akar

2016.03.30.

Május 6–8. között a Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os szezonja, amelynek futamain idén is Bruno Spengler, Marco Wittmann, António Félix da Costa, Timo Glock, Augusto Farfus, Tom Blomqvist, Maxime Martin és Martin Tomczyk ül majd be a BMW Motorsport nyolc autójának volánja mögé.

2016.03.30.

Hat év után nyugdíjba küldte hű társát a négyszeres abszolút bajnok rallye-versenyző, aki a hétvégi Eger Rallye-n győzelemmel kezdené a bajnoki címért folyó hadjáratát.

2016.03.30.

Hihetetlen izgalmakat hozott a 2016. március 27-én és 28-án megrendezett húsvéti rallycross verseny a Rabócsiringen. Nem csak a döntőkben, hanem már az edzések és az előfutamok alatt is sok-sok akciót láthattak a nézők.

2016.03.28.

Bő száz nappal a 2016-os Silk Way Rally moszkvai, Vörös téri rajtja előtt, és a párizsi, pekingi, illetve hollandiai bemutatkozása után a múlt héten Budapest volt a hivatalos Silk Way Rally prezentációs körút következő állomása. Több mint 200 vendég volt jelen a Széchenyi Sofitel Palace-ben,...

2016.03.23.

- A Forma-1 tulajdonosait és vezetőit kritizálta elavultnak minősített döntéshozói rendszere miatt szerdai közleményében a pilóták érdekvédelmi szervezete (GPDA).

2016.03.23.

A Goodyear és a Nemzetközi Autómobil Szövetség (Federation Internationale de l’Automobile, FIA) aláírta azt a szerződést, melynek értelmében a Goodyear az FIA ETRC kamion EB (FIA European Truck Racing Championship) kizárólagos abroncsbeszállítója lesz.

2016.03.23.

Május 6–8. között a Hockenheimring aszfaltcsíkján elrajtol a Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os versenyszezonja, amelynek futamain idén is Bruno Spengler, Marco Wittmann, António Félix da Costa, Timo Glock, Augusto Farfus, Tom Blomqvist, Maxime Martin és Martin Tomczyk ül majd be a BMW...

2016.03.21.

Molnár Bendegúz Gergő nyerte a magyar GFS Racing által szervezett nemzetközi autóversenyző-tehetségkutató döntőjét, amelyet vasárnap és hétfőn rendeztek.

2016.03.21.

Júniusban a Nimrod Luxury Cars autóit fogja tesztelni Keszthelyi Vivien, a világ legfiatalabb női gyorsasági autóversenyzője a Hungaroringen.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....
2024.05.08
- Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi....
2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..
2024.05.08
Hamarosan még nagyobb terhelés alá kerülhetnek a dél-pesti régió csomópontjai, amik már így is....