– Új közlekedési ellenőrzési rendszert tesztel a rendőrség februárban, az első 160 változtatható helyű kamerát már kiosztották a megyei rendőr-főkapitányságoknak, további mintegy 130 fix kamerát pedig az év végéig telepítenek – jelentette be Jámbor István, az Országos Rendőr-főkapitányság...
Letöltendő börtönbüntetés kiszabását kezdeményezte a Kaposvári Járási Ügyészség az M7-esen Lamborghinivel száguldozó férfi ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
Az olasz hatóságok körözték a román kamionban elrejtett gépet - írja a police.hu.
Az elmúlt 72 órában a rendőrök 99 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 2 balesetben 2 személy vesztette életét, 30 súlyos és 67 könnyű sérüléssel végződött - írja a police.hu.
– Fokozott ellenőrzést rendelt el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vasárnap 0 órától 24 óráig a főkapitányság illetékességi területén – közölte honlapján a rendőrség.
A német Christian Breier ötször haladt el a kamera előtt egy feltartott táblával, mire elég gyorsan hajtott ahhoz, hogy a traffipax működésbe lépjen.
A férfi minden esetben egy csavarhúzóval rongálta meg a gépjárművek zárszerkezetét, cselekményét fiatalkorú társa figyeléssel biztosította.
Az elmúlt 48 órában a rendőrök 88 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 4 balesetben 4 személy vesztette életét, 28 súlyos és 56 könnyű sérüléssel végződött - olvasható a police.hu-n.
Könnyű volt ellopni a nyitott járművet, mert az indítókulcs és a forgalmi engedély is benne volt. Az autót Szegeden akarták értékesíteni a gyanúsítottak.
Az olasz hatóságok körözték a járművet, amelyet egy bolgár férfi lopott el. Lebukott, az autót lefoglalták, eljárás indult ellene.