2016.08.11.

Lehajtott az útról, majd egy fának ütközött egy terepjáró a 150-es úton, Bezenye és Mosonmagyaróvár között. Az ütközés következtében a fa az úttestre dőlt. A balesetben a jármű vezetője életét vesztette, utasát a mentők vizsgálják. A mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók kiemelték a holttestet a...

2016.08.10.

Halált okozó ittas járművezetéssel és más bűncselekménnyel vádol a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy tatárszentgyörgyi férfit, aki tavaly részegen és kábítószer hatása alatt a gépkocsijával fának ütközött, két utasa a helyszínen meghalt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség...

2016.08.09.

- Halálra gázolt egy embert a Gyékényes és Dombóvár között közlekedő vonat Kaposváron, a Vak Bottyán utcánál kedd hajnalban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

2016.08.08.

- Halálra gázolt egy 66 éves férfit a Brassóból a budapesti Keleti pályaudvar felé haladó nemzetközi gyorsvonat hétfő délelőtt Gyömrőn, a Szegfű utcai vasútállomáson - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.

2016.08.08.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 159 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 9 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 11 személy életét vesztette 51 súlyos és 99 könnyű sérüléssel végződött.

2016.08.06.

- Két ember meghalt, egy pedig megsérült egy balesetben az 1-es úton Mosonmagyaróvár és Kimle között, a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták az út érintett szakaszát - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat délután az MTI-t.

2016.08.06.

- Egy gyermek meghalt, többen megsérültek a 6-os úton, Szekszárd közelében, amikor egy személygépkocsi pénzszállító autóval ütközött szombaton délelőtt - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.

2016.08.06.

Kórházba szállítás után meghalt annak az autónak az utasa is, amelyik villamossal ütközött az Erzsébet királyné útján - közölte a rendőrség pénteken késő este, másik két halálos baleset híre mellett.

2016.08.02.

Halálra gázolt egy férfit a Miskolcról Nyíregyházára tartó személyvonat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Tarcal és Tokaj között kedd délután. A helyszínelés befejeztével újra járnak a vonatok az érintett szakaszon - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.

2016.08.01.

- Fának ütközött egy autó hétfő délelőtt Tatabányán, az egyik utas meghalt - közölte honlapján a rendőrség. A tájékoztatás szerint az 1-es főútról a forgalommal szemben kanyarodott le az autó vezetője, majd - hogy elkerülje a frontális ütközést egy teherautóval - félrerántotta a kormányt, és...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....