A 2-es metróvonal és a Gödöllői HÉV összekötése és a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakításáról szóló projekt megvalósításának koncepcióját is tárgyalhatja kedden a Fővárosi Közgyűlés.
100 éve indult útjára az első autóbusz Budapest utcáin, ám még ennél is régebbre datálható az első „hivatalos” villamosoknak a forgalomba helyezése: 1889. július 30. Az első villamos vonal az Egyetem térről indult és a Kerepesi temetőig közlekedett.
Mind a 28 darab Volvo 7900A típusú hibrid csuklós autóbusz üzembe helyezik, ezzel Budapesten lesz Európa egyik legnagyobb hibridbusz-flottája.
Forgalomba állt a MÁV-Start két saját fejlesztésű és gyártású IC+ kocsija, melyek szerdától kezdve az ország több térségében szállítják az utasokat - tájékoztatta a vasúttársaság és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közös közleményben az MTI-t kedden.
– Döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén a 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról, köztük a szükséges hitelfelvétel előkészítéséről, valamint arról, hogy felkérik a BKV Zrt.-t a szerelvények felújítására vonatkozó tender kiírására.
– Az augusztus 20-i ünnepi rendezvények, illetve az előkészületek miatt változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje, a MÁV pedig több vonatot indít Budapestről a tűzijáték után.
A bécsiek többsége azt szeretné, ha nem a rózsaszín, hanem inkább a türkiz lenne a leendő új metróvonal, az U5 színe - tűnik ki egy hétfőn indult internetes szavazás első néhány napjának eredményéből.
A 3-as metró teljes felújítása befejeződhet 2016 végére, a metróvonal szerelvényeinek a felújítása még ebben az évben, az infrastruktúráé várhatóan 2015-ben kezdődhet meg - mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere az InfoRádió Aréna című műsorában pénteken.