Volánbusz

Buszszimulátor a toborzóbuszban

2019.07.09.

A Volánbusz autóbuszvezetői szimulátorral felszerelt munkaerőtoborzó-buszt alakított ki, a karrierjárattal a hagyományos állásbörzék mellett fesztiválokon, rendezvényeken, szakképző centrumokban találkozhatnak majd az érdeklődők – írta az MTI.

Dávid Ilona, a Volánbusz Zrt. és a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. elnök-vezérigazgatója az egyedi járművet bemutató sajtótájékoztatón kiemelte, a munkaerőpiac átalakult, a munkaerő toborzást az igényekhez kell igazítani. Mint fogalmazott: nem elég csupán álláshirdetéseket megjelentetni bármilyen munkakörre, személyesen is el kell juttatni az üzeneteket, a jármű mobilitását kihasználva közelebb lehet majd jutni a leendő munkavállalókhoz.

Dávid Ilona hangsúlyozta, a toborzóbusz mutatja azt is, hogy a regionális Volán-társaságok képesek hatékonyan együttműködni.

Sánta Zoltán, a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, Mercedes Citaro 0530-as típusú autóbuszt alakítottak át a kecskeméti műhelyben. Egyebek közt kiemelte, az üléseket újra kárpitozták, a padlót felújították, a burkolatokat átfestették. A jármű légkondicionált, 230 voltos aljzattal és wifivel felszerelt. A jármű középső részében szimulátort helyeztek el, a hátsó térben pedig tárgyalót rendeztek be, ahol lehetőség lesz az állásinterjúkra is.

A karrierjárat elsőként az EFOTT fesztiválon lesz látható július 10-14. között.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.07.23
A világ vezető akkumulátorgyártójaként ismert CATL és a részben vagy teljesen elektromos autók....
2019.07.23
A gazdasági növekedésnek és a nagyobb belföldi valamint tranzitforgalomnak köszönhető az idei első....
2019.07.23
A Bridgestone Corporation az egyetlen olyan világszintű olimpiai és paralimpiai partner, amelynek....
2019.07.23
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában az idei évben tovább folytatódik az M1-es autópálya....
2019.07.22
A Volvo Cars több mint 500 ezer autóját rendelte vissza ellenőrzésre világszerte egy hibás....
2019.07.22
Újabb generációkat boldogít a hármas legújabb változata. A ma még a tehetős üzletemberek céges....
2019.07.22
Az eddig még ritkasággal felérő vízbefecskendezést még tovább gondolták: az új szűrés révén....
2019.07.22
Husan Sodiqov Üzbegisztánból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.07.22
Hercegszántónál egy kilépésre jelentkező kistehergépjármű csomagterében hat elektromos kerékpárt....
2019.07.22
- A Mol 6 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán....