Röszke

Csúcsra járt a határ a hétvégén Csongrád megyében

2019.08.21.

Az idei év legnagyobb forgalmát bonyolították a hosszú hétvégén a Csongrád megyei határátkelők, ahol a belépő forgalom volt erős. Több mint 451 ezer utazó használta a megye átkelőhelyeit, akik csaknem 143 ezer járművel lépték át az országhatárt.

Az öt nap alatt a Röszke Autópálya-határátkelőt használók száma meghaladta a 200 ezret, míg a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyet csaknem 160 ezren vették igénybe. Egyszerre a legtöbb utas Röszkén volt, amit szombaton csaknem 55 ezer utas választott. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a szerb és a román társszervekkel együttműködve, az átkelőhelyeket teljes kapacitáson működtette.

A megnövekedett forgalom oka, hogy az elmúlt hetekben a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indultak, most pedig már onnan térnek vissza. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a következő hétvégéken már csak a belépő irányban várható megnövekedett forgalom. Egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas veszi igénybe a Csanádpalota és Röszke Autópálya-határátkelőhelyeket, a nyári szabadságok időszakában ez a szám akár 60 ezerre is nőhet.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a rendőrség Határinfó oldalán, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók. Szükség esetén a gyorsabb átlépés érdekében Szerbia felé célszerű Tompa, Tiszasziget vagy Ásotthalom felé kerülni. Utóbbi két átkelő naponta 7 és 19 óra között vehető igénybe. Akik Romániába szeretnének utazni, választhatják a 24 órás nyitvatartással működő kiszombori, nagylaki vagy battonyai közúti határátkelőt.

Fontos hangsúlyozni, Tiszaszigeten és Ásotthalmon csak szerb és uniós állampolgárok léphetnek át, és az autóbusz kivételével csak a személyforgalom veheti igénybe!

A rendőrség kéri, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze az úti okmányai meglétét, a gépkocsi műszaki állapotát, vegyenek magukhoz elegendő mennyiségű folyadékot, és amennyiben szükséges, ne felejtsék otthon gyógyszereiket! Ha rendőri segítségre van szükségük, hívják a 112-es segélyhívót!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....