Modell

Hogyan válasszunk megfelelő R/C modellt? - I. rész

2018.01.27.

Az elmúlt hosszú évek alatt, amióta modellezéssel foglalkozom, sokszor láttam leendő modellezőknél egy nagyon ismerős arckifejezést. Láttak valahol egy autóversenyt, egy kiállításon találkoztak repülőmodellekkel, drónokkal, baráti körükben valakinél egyszer csak megjelent egy modellhajó, vagy egy szuper terepasztalon, nagy gondossággal kiépített, élethű vasutat láthattak működés közben. Megszületik a gondolat, hogy ő is szeretne egy „olyat”, vagy mindez gyermekük álma lesz, mert őt sikerült rabul ejtenie valamilyen modellezéssel kapcsolatos élménynek. Fontos azonban, hogy olyan modellt válasszunk lehetőleg már elsőre is, amit aztán jól tudunk használni, hogy valóban élményt, ne problémát vegyünk magunk, vagy gyermekünk számára, és élvezzük az ezzel a remek hobbyval töltött minden percet.

Az első és legfontosabb, amiről dönteni tudunk, az az, hogy a modellezésen belül mi az, ami valóban közel áll hozzánk. Repülők? Helikopterek? Autók? Hajók, esetleg a modellvasutak?

A második kérdés, amin érdemes elgondolkodni, hogy a választott kategórián belül milyen lehetőségünk van majd a modellünket használni? Esetleg a szobában szeretnénk hódolni a hobbynknak, vagy adott esetben kivinnénk a modellünket a szabadba is?

További kérdés, hogy mennyire szeretünk tanulni, olvasni, utánajárni, szerelni? Amennyiben inkább játszunk és nem érdekel a műszaki tartalom, az is rendben van, de akkor nem biztos, hogy egy úgynevezett KIT-ben, vagyis építőkészletben kapható modellt kell megvásárolnunk, mert azt bizony apró kis darabokból kell majd összeraknunk és számos kérdésre magunknak kell megtalálni a választ építés közben.

Szerencsére a legtöbb modellgyártó minden kategóriában, minden érdeklődési szintnek, meglévő tapasztalatnak és a fenti lehetőségeknek is megfelelően, több verzióban elérhetővé teszi termékeit.

Mik lehetnek ezek az átgondolást igénylő kérdések?

– Milyen modell-kategória?

– KIT vagy RTR?

– Méretarány?

– On-road vagy Off-road?

– „Elektromos” vagy „robbanós”?

– Hobby használat vagy tervezünk versenyezni is?

– Mennyit szeretnék rá költeni?

A fenti kérdések jól átgondolt megválaszolása segíthet minket abban, hogy elsőre is olyan modellt válasszunk, ami igényeink, és lehetőségeink szerint is a lehető legjobb.

Példa gyanánt, én a fenti kérdéssort egy kitalált, frissen megfertőződött, autómodellező nevében megválaszolom, és látni fogjuk, hogy az eredeti elgondolás és a válaszok alapján két, egymástól elég távol álló, jelen esetben modellautót kapunk majd eredményül. Alapvetően egyébként bármilyen modellről is legyen szó, hasonlóan érdemes végiggondolni a dolgot, sokat tud segíteni.

Nézzük a kitalált kérdés – felelek sort:

Milyen modell-kategória?

– Autót akarok!

KIT vagy RTR?

– Nem szeretek szerelni, ki akarom venni a dobozából a modellt és szeretnék vele azonnal játszani!

Méretarány?

– A Facebookon láttam egy videót, 1:18-as méret volt az az autó!

On-road vagy Off-road?

– Csakis pályaautó, azok pont olyanok, mint az igazi verdák! Úgy fogok vele porolni itt a földúton, mint a huzat!

Elektromos vagy Robbanós?

– Robbanóst szeretnék, iszonyat jó hangjuk van és füstölnek rendesen!

Hobby használat vagy tervezünk versenyezni is?

– Hobby, engem a versenyzés nem érdekel.

Mennyit szeretnék rá költeni?

– Maximum 90.000 jó forintom van erre!

Fenti válaszok alapján, nézzük, mire jutunk amikor végig gondoljuk a dolgot!

Egyfelől egy autóról beszélünk, ez kiderült. Leendő modellezőnk nem egy szerelős típus, az élvezetekre hajt, tehát egy gyárilag összeszerelt, komplett, teljesen felszerelt modellre van szüksége, így már inkább az RTR (Ready to Run, Futásra kész) modell jöhet szóba.

Ez eddig rendben van. Nézzük tovább az igényeket:

Méretarány 1:18! Pályaautó, földút, robbanómotor, hobby célra, maximum 90.000 forintért.

Itt már látszik, hogy az elvárás és a valós lehetőségek nincsenek szinkronban!

Egyfelől az 1/18-as méretarány elég pici modellt jelent, és általában beltérben használjuk őket elsődlegesen, ezért inkább 1/10-es modellt javasolnék.

Másfelől egy pályaautó nagyon alacsony építésű, sima aszfaltfelületre való modell. Földúton ilyennel nem lehet modellezni. Amennyiben a környéken nincs elérhető közelségben olyan sima aszfaltfelület, parkoló, ahol biztonságosan tudunk játszani, biztosan nem az on-road, hanem inkább az off-road autók a megfelelő választás.

Robbanómotor? Leendő modellezőnkről tudjuk, hogy játszani szeret, szerelni nem. Ebben a méretarányban ráadásul szinte nincs is robbanómotoros autó, de az 1/10-esek között már sok lehetőség van. Valóban robbanómotor? Szomszédok szeretik a zajt? Hajlandóak vagyunk üzemanyagot vásárolni a modellhez, izzítót, és egyéb kiegészítőket? Szeretjük összeolajozni a kezünket? Amennyiben a válasz igen, akkor mehetünk robbanómotoros irányba is, amennyiben, – mint fenti modellezőnk -, nem akarunk szerelni, válasszunk egyszerűbben üzemeltethető elektromos meghajtású modellt!

A többi peremfeltétel rendben van.

Tehát ez az autó volt a gondolat…

…és ezzel a modellel jár a legjobban az újdonsült modellezőnk :

Természetesen modellezőnk dönthet másként is, azonban a tapasztalatok alapján és a válaszok alapján, modellezőnk számára a jó választás egy off-road autó, gyárilag összeszerelt, RTR verzióban. Javasolt továbbá, hogy elektromos meghajtású modellt válasszunk, mert az még kevesebb ismeretet, szerelést és beállítást igényel és még csendes is!

Érdemes átgondolni, hogy kié lesz a modell. Sokszor előfordul, hogy gyermekeink közül szeretne modellezésbe fogni egyikük. Az életkor alapján is tudunk jó döntést hozni. Biztosan nem való egy 5 éves gyermek kezébe egy 1/5-ös benzinmotoros, közel 10 kilós modellautó, sokkal inkább valamilyen elektromos, egyszerűen üzemeltethető, kisebb méretű modell a jó választás! Gyaníthatóan ez a gyermek a hátsó kertben és akár a lakásban is használja majd a modellt, innentől inkább valamilyen jobb terepképességgel, nagyobb hasmagassággal rendelkező autó lehet megfelelő. Méreteit tekintve pedig egy maximum 1/10-es, de inkább kisebb, akár 1/12-es, 1/18-as modell az, ami leginkább passzol hozzá, és fog számára felhőtlen szórakozást és örömet okozni!

Amennyiben viszont gyermekünk nagyobb, esetleg mi magunk keresünk megfelelő modellt, és minden technikai finomságra nyitottak vagyunk, választhatunk KIT, vagyis darabokban levő autót is, és együtt építhetjük fel vele modellünket, ami kiváló közös program, miközben sokat tanulhatunk a műszaki megoldásokról.

Természetesen a fenti kérdéseket a modellvasutak kivételével minden modellkategória esetében feltehetjük magunknak, legyen az helikopter, multikopter vagy drón, hajó, tank vagy bármilyen működő modell, amit kinéztünk magunknak!

Nagyon javasolt az is, hogy ne válasszunk képek alapján, menjünk ki több modellezős találkozóra, nézzünk körbe, menjünk be a Modell & Hobby üzleteinek valamelyikébe, és kérdezzünk. Ott sokfajta modellt meg is tudunk élőben nézni, feltehetjük kérdéseinket a jól képzett kollégáknak, akik azon lesznek, hogy a lehető legjobb javaslattal éljenek az Önök számára.

A sorozat következő részeiben ettől függetlenül végigvesszük részletesen a fenti döntési pontokat, mi mit jelent, mi szól az egyik vagy a másik döntés mellett!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....