forgalomkorlátozás

Lezárásokra kell számítani a Hősök tere környékén a Szabadságkoncert miatt

2019.06.16.

Forgalomkorlátozásokra kell számítani ma a budapesti Hősök tere környékén a 30 éve szabadon című rendezvénysorozat keretében tartandó esti ünnepi koncert miatt, a BKK egyes járatai is módosított útvonalon közlekednek - írja az MTI.

A Nemzeti Rendezvénykoordinációs Központ tájékoztatása szerint ma reggel 6 órától hétfőn 5.30-ig teljesen lezárják a forgalom elől a Hősök terét, az Állatkerti körutat és a Koós Károly sétányt a Hermina úttól a Hősök teréig, 16 órától az Andrássy út Kodály körönd és a Dózsa György út közötti teljes szakaszát, a párhuzamos szervizutakat, valamint a környező utcák egyes érintett területeit. 

Megállási tilalom érvényes keddig a Városligetben, valamint a Kodály körönd és a Dózsa György út közötti érintett utcákban.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Magyar Honvédség díszelgő vadászgép köteléke 20 órakor átrepül a Hősök tere felett, ez fokozott zajhatásokkal járhat.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a forgalomkorlátozás miatt változik a 20E, a 30-30A-230-as, a 105-ös és a 979-es busz, valamint a 75-ös trolibusz útvonala, lezárhatják továbbá az M1-es metró Hősök tere állomását, ugyanakkor a kisföldalatti szerelvényei a megszokottnál sűrűbben járnak majd.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....