Peugeot

Piacon a Peugeot 508 SW: Tömegautó prémiumkivitelben

2019.08.20.

A Peugeot nagyra törő célja, hogy az új 508-as – legyen az a szedán- vagy a most piacra került SW kombiváltozat – még a prémiumos riválisokkal is felvegye a versenyt.

 

Szerző: Heimer György

„Hű főnök, de klassz verdája van” – szólított meg ismeretlenül egy autórajongó járókelő. Lelkesedését a Peugeot új 508-as kombiváltozata, az SW váltotta ki, melynek nemrég tartott hazai bemutatóján a szaksajtó meghívottjaként jómagam is tehettem egy próbakört. Keresetlen elismerése a dizájnnak szólt, s az egybecseng a nemzetközi szaksajtó reakciójával. Annyi bizonyos, hogy a Peugeot már eddig sem ment a szomszédba egy kis extravaganciáért, legújabban pedig még inkább arra hajt, hogy a prémiumok irányába pozícionálja modellkínálatát. Vajon sikerülhet-e? Manapság, amikor a suv modellek mindent elsöprő áradatában a klasszikus felső-középkategória forgalma is visszaesett, a francia márka sutba vágta a konzervatív formaterveket, hogy új életet leheljen a D osztályba. Mindenesetre az év elején piacra dobott 508-as után most itt az újabb dizájnbravúr: kombit faragtak a sportos kinézetű fastback (szedán/kupé) modellből.

Az 508-as bemutatóját kísérő cégbrosúrában a 4,75 méter hosszú, 4 plusz 1 ajtós kocsi dizájnfőnöke úgy fogalmazott, hogy egyszerűen felrúgták a D-szegmens szedánjainak tervezési szabályait. Többi között hátrébb tolták a szélvédőkeretet, hogy a lapos, zömök motorháztető a dinamikus hatás érdekében a lehető legalacsonyabbra kerüljön. Aztán a keretnélküli ablakok technológiája lehetővé tette, hogy a riválisokhoz viszonyítva lecsökkentsék az autó magasságát. Ennél fogva a jármű szélesebbnek tűnik, holott méreteiben az átlagosokhoz tartozik. A lapos vonalú, sportos kinézetű karosszériához, bent a kocsiban jól passzol az i-Cockpit fantázianevű „pilótafülke” továbbfejlesztett dizájnja. Ahogy az új keletű Peugeot modellek esetében, itt is meghatározó vezetői egység a kisméretű kormány, a felette kialakított, hatféleképpen konfigurálható műszeregység, csakúgy, mint a központi érintőkijelző. Ez alatt helyezkedik el egy billenő-kapcsolósor, amellyel a legfontosabb kényelmi funkciók (rádió, klíma, navigáció) érhető el. A már-már futurisztikus külsejű i-Cockpit műszereinek némely grafikus információit jómagam ugyan nehezen tudtam leolvasni, de ez nem ront a fedélzeti élmény összképén: a tesztautó vadítóan téglavörös bőrülése, vagy a váltókar ökörszarvra emlékeztető fogantyúja, s általában a kárpitbelső ízléses, finom kidolgozása nem marad el a prémium-konkurenciától.

Ami a műszaki tartalom kérdéskörét illeti, az 508-as ott is a topon van. Nem kevesebb, mint hatféle benzin- és dízelmotort kínálnak 125 és 225 lóerő között mozgó teljesítménnyel, s az év végére ígérik a plug in hibrid hajtáslánc megjelenését. A legerősebb, 1,6-os benzines változat végsebessége 250 km/óra, 7 másodperc felett van fent százon, amiben a nyolc gangos, villámgyorsan kapcsoló automata sebességváltómű is fokozza a vezetői élményt. A sokféle vezetéssegítő funkció közül érdemes kiemelni, hogy az éjjellátó rendszer (ami egyáltalán nem általános e szegmensben) éjszaka, vagy rossz fényviszonyok között 200-250 méterig érzékeli az autó előtt felbukkanó élőlényeket, s az infravörös kép a vezető előtti digitális műszeregységen megjelenik. Ehhez hasonlóan a legújabb generációs automata vészfék – 140 km/óra sebességig – éjjel-nappal észleli a gyalogosokat és a kerékpárosokat, jelzi az ütközésveszélyt. Az extrák sorából rendelhető parkolás-segítő is, parkoláskor, vagy a parkolóhelyről kihajtva e rendszer automatikusan átveszi a kormányzás, a gázadás és a fékezés feladatát. Általában is elmondható, hogy az a magyar autósok körében szinte már dogmává merevedett vélekedés, miszerint a francia gyártmányú autó megbízhatatlan, minősége elmarad a német konkurenciától egyszerűen tévhit, vagy legalábbis réges-rég a múlté. A kombiváltozat minapi bemutatóján a márka képviselői kiemelték, hogy a vezető minőségellenőrző szervezetek, így a J. D. Powers a legjobbak közé sorolja a francia márka modelljeit.

Az 508-as SW kombi júniusi sajtóbemutatóján az is elhangzott, hogy az importőr Peugeot Magyarország itthon ugyan nem számít tömeges eladásokra, Európában, az 1,4 milliós középkategória-állományból minden harmadik négykerekű kombi. Ez a szám már önmagában mutatja, hogy e modellváltozat fontosságát. Az új SW valójában egy hamisítatlan sportkombi, magán viseli a formabontó fastback stílusjegyeit. A 4,78 méter hosszú autó majdnem ugyanolyan alacsony, mint a limuzin: alig 1,42 méter. Ez majdnem 6 centiméterrel kevesebb, mint az előző generáció esetében, ami a hátsó fejtér megőrzése mellett még jobb aerodinamikai jellemzőket eredményezett – olvasható a kocsi ismertetőjében. A lapos karosszéria ugyanakkor nem ment a praktikum rovására. A csomagtartó térfogata 530 liter, és a gombokkal egyszerűen ledönthető hátsó üléspad eltüntetése után a rakodókapacitás 1780 literre bővül. Ahogy e műfajban elvárás, a pakolási műveleteket az is megkönnyíti, hogy egyes változatokon a csomagtér-ajtó motorosan és láblendítéssel is kinyitható.

Mindent együttvéve, azok a sietős autósok, akik kedvelik a lapos, sportos karosszériákat, és ki akarnak tűnni az egyen tömegből, bizonyára nem csalódnak az új oroszlános márkában. Az SW 9 millió forint felett startol, a legerősebb, 225 lovas, 1,6-os 14 millióba kerül (az év végre ígért hibridnek még nincs ára). A versenyképességet fokozandó, hogy a Peugeot 5 év, illetve maximum 100 ezer kilométerig vállal garanciát, de bizonyos feltételek esetén, további, 2 év kiterjesztett jótállást is kínálnak magánügyfelek számára.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....