közlekedés-biztonság

Szakértői javaslat: a vezetés közben telefonálók jogosítványát végleg be kellene vonni

2019.08.13.

Egyszer és mindenkorra ki kellene tiltani a forgalomból azt, aki vezetés közben okostelefont használ - vélekedetett Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

A szakember egyetértett azzal, hogy aki fészbukozik, csetel, az mintha bekötött szemmel vezetne. Egy jó vezető reakcióideje 0,7 másodperc, ez nő meg jelentősen, ha vezetés közben másra figyelünk - mondta. Ráadásul adódhatnak olyan forgalmi helyzetek, amelyekben mindkét kezére szüksége van a sofőrnek, például egy durrdefekt vagy egy járdáról váratlanul lelépő gyalogos esetén. A tragikus következményeket pedig utólag már nem lehet meg nem történtté tenni - fűzte hozzá.

(Fotó: corsematin.com)

A közlekedésben a legrosszabbak a váratlan helyzetek, készen kell állni a másik hibájának kivédésére is - jegyezte meg a szakember.

Romániában hétfőn döntött a kormány arról, hogy október közepétől szigorúbban büntetik az okostelefonok és hasonló készülékek használatát autóvezetés közben. Azután indult kampány az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen, hogy tavaly májusban kilenc halálos áldozatot követelő balesetet okozott Magyarországon egy romániai idénymunkásokat szállító, Facebook-közvetítéssel elfoglalt vezető. Vasárnap szintén egy Facebook-közvetítés kedvéért száguldozó sofőr okozott három halálos áldozatot követelő balesetet Romániában, ahol naponta átlagosan öten halnak meg autóbalesetben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....