Szerző: Bánffi Tibor

Az első színes Ford T modellek

Amikor a T Ford modell 1908-ban megjelent az autók kék, piros, szürke és zöld színekben pompáztak. A típusra egyre több rendelés érkezett. A kényszerhelyzet eredményezte a futószalag rendszerű tömeggyártás bevezetését. A termelékenység hirtelen az évi 50 ezerről 200 ezerre ugrott. Az összeszerelés 1914-re 12 óráról 93 percre csökkent, amely újabb kihívással járt. Az alkalmazott lenolaj bázisú festék hőhatásra is csak lassan, egy hétig száradt, de a színváltások is tovább növelték a technológiai időt.

Ford T autók festése

A lefestett karosszéria elemek és a száradó, parkoló járművek tárolására hatalmas raktárterület állt rendelkezésre. Nehézkes volt a portalanítás, a felület megóvása szennyeződéstől.

Ford T autók a raktárban

A gyártás tovább bonyolította, hogy 8-9 különböző felépítménnyel is rendelhető volt a becenevén „Bádog Böske”.

Henry Ford ezért úgy döntött, hogy egy színre a „japán-feketére” kell szűkíteni a választékot. Kézenfekvő indok az olcsóbb festék, de a válasz összetettebb.

Fekete Ford T

Ez volt a legolcsóbb, leggyorsabban száradó munkaigényes kombináció. Az alapozó réteget csiszolták. Ezt követően a festéket eleinte kézzel, ecseteléssel, két rétegben vitték fel, ami tartós és oxidatív térhálósodással olcsó bevonatot biztosított. Később technológia módosult. A karosszériaelemeket egy tömlőhöz hasonló eszközből áramló festékkel kezelték. A felesleges festék lecsorgott egy kádba, összegyűjtötték és újra felhasználták. Az eljárás hátránya volt, hogy a festék a panelek alján a vastagabb rétegben rakódott le.

Az 1920-as évek végére a Ford T típus elavulttá vált. A korszerűsítések rendre elmaradtak. Külsőleg a hűtőmaszk módosult, az acetilén lámpákról az elektromos világításra tértek át. A festéshez új nitrobázisú dukkót használtak.

DuPont által több év alatt fejlesztett „ Duco ” festéket a General Motors alkalmazta először 1924-től. A festék egyik komponense a robbanószerekhez és a mozifilmekhez is használt cellulóz volt, amelyet nitrohígítóban oldottak fel. Az így létrejött elegy száradása körülbelül két óra alatt lezajlott, mert nem oxidációval, hanem az oldószer elpárologtatásával ment végbe. A színekhez tetszőleges pigmenteket lehetett adagolni. Ettől kezdve az eljárás használata a sorozatgyártású gépkocsik színválasztékát is gazdagította.

Az alacsony viszkozitású festéket nem ecsetelték, hanem szórópisztollyal juttatták el a kívánt felületre. Ez az új bevonat-technológia ugrásszerű termelékenységgel járt.

A receptúra fejlesztése során az is kiderült, hogy ez az új szintetikus lakkgyanta kiváló alapot biztosított a szilárdsággal és tartóssággal rendelkező festékhez.

Henry Ford gyártósorán 1926-ban, 18 év fekete korszak után tértek át az új festési technológiára. Szárítókamrát is beüzemeltek.

Az 1920-as évek végére az uralkodó szín továbbra is a fekete maradt, de megjelentek zöld, bordó, vörös, kék, szürke, őzbarna T Ford modellek is.

8. Színes Ford T modellek