Az országban elsőként itt alakították ki azt a professzionális garázs- és konténeregységet, ahol a mentőautókat kívül-belül fertőtlenítik és töltik fel védőfelszereléssel.
Eljárást indított a rendőrség egy csengődi férfi ellen, aki a vezetést élő videóban közvetítette egy közösségi oldalon - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
A Los Angeles-i Autószalon 1907-ben nyitotta meg kapuit először. Kezdetben 99 autó várta az érdeklődőket. Ez fokozatosan többre hízott az 1920-as években, amikor újabb és újabb, nagyobb helyszínekre költöztették a kiállítást. Rövidzár okozta tűz és rekord mennyiségű hó sem szabhatott gátat a...
Tíz csapat fogadta el a következő évekre vonatkozóan a költségcsökkentő megállapodást.
Az esztergomi gyár felkészül arra, hogy az európai autópiac az év végéig felocsúdik a koronavírus-járvány okozta sokkból, ezért őrzi kapacitásait, és mintegy 400 fő toborzásával megkezdte a dolgozói létszám helyreállítását, hogy június 29-én újraindíthassa a második műszakot is a termelésben -...
Hogyan fog kinézni egy elektromos Volkswagen 30 év múlva? Fogalmunk sincs, ahogy természetesen maga a Volkswagen is a sötétben tapogatózik ilyen hosszútávon, ezért versenyre hívják az érdeklődő designereket.
Hamarosan a végső, azaz a harmadik üteméhez érkezik a zalaegerszegi tesztpálya építése - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken, a pályán rendezett nemzetközi online konferencián.
A megengedettnél nagyobb többletsúllyal közlekedő járműveket emeltek ki a forgalomból a szigetszentmiklósi kapitányság emberei.
A május 25-tel kezdődő héten úja megkezdődik a munka a Toyota Motor Manufacturing UK Burnaston üzemben (TMUK Burnaston) és a csehországi Kolinban működő Toyota Peugeot Citroën Automobile (TPCA) üzemben.