A legelejétől dominált az első időmérőn Vila Realban Michelisz Norbert, aki több mint három tizeddel megjavította a pálya korábbi TCR-es körrekordját, amivel megszerezte a pole pozíciót a délutáni első futamra.
Kétféle ember létezik. Az egyik típusba azok tartoznak, akik elismerik az automataváltók előnyeit, és a kényelmét, a másik csoportban pedig azok vannak, akik még nem próbálták. Miért fogalmaztam ilyen sarkosan? Azért mert napi szinten használok automata, és manuális váltós autót is, így...
A közös vállalkozás több mint 1 200 autóipari, számítástechnikai és „IT-science” tervezőmérnököt ültet egy asztalhoz, hogy a közreműködésük mentén kidolgozott forradalmi innovációk már 2024-ben sorozatgyártásba kerülhessenek.
A legendás Ikarus gyár csaknem 40 autóbusza - köztük számos oldtimer jármű - mutatkozik be a hétvégén az I. Ferihegyi Ikarus Találkozón, az Aeroparkban.
A Volkswagen a World New Energy Vehicle Congress (WNEVC) alkalmával bejelentette azon célkitűzését, amely szerint 2035-re kínai kiszállításaiban 50 százalékra tervezi emelni az elektromos autók részarányát.
Június 2-a a kerékpár ünnepe Franciaországban. Ezen a napon lehetőség nyílt arra, hogy felmérjék a nagyobb városokban a kerékpárosoknak szentelt létesítményeket.
Akár 600-nál is több hajó állhat rajthoz az 51. Kékszalag Nagydíjon, amely 2019. július 18-án, 9-kor indul Balatonfüredről. Az Audi immáron tíz éve támogatja az eseményt, s ezúttal is számos programmal készül az elektromos autózás jegyében a Balaton északi-partján elhelyezkedő városban....
Folytatás következik! A főszerepben továbbra is egy kivételes szinvonalú V6-os benzinmotor.
– Már a harmincas években is az akkori ŠKODA-kínálat csúcsmodelljét jelölte a SUPERB típusjelzés, a hathengeres sorozat „koronája” pedig a háború utáni igen ritka SUPERB OHV volt. 1946 és 1949 között mindössze 158 példány készült belőle, mégpedig egyaránt különösen igényes kivitelben. E...
Jiarui Jun Kínából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.