2014.10.29.

Mostantól valós idejű közúti közlekedési információk is elérhetők a BKK honlapján. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk.

2014.10.28.

Átadta budapesti ügyfélszolgálati központját az Emirates dubaji légitársaság kedden. Ránk tíz európai és észak-afrikai város közül esett a választás.

2014.10.25.

A főszerepben természetesen dolgok és emberek voltak, aztán jött a konszenzus, hogy a legjobb dolgok a világon mi vagyunk, emberek. Ehhez a felismeréshez viszont elengedhetetlen az önismeret, csakúgy, mint egy csoport vagy cég irányításához.

2014.10.15.

- Legfeljebb hétéves autóval járhatnak, és ötévente meghosszabbítandó engedélyükkel kizárólag saját településükön vehetnek fel utast a taxisok, egyebek mellett ezt tartalmazza a szakma működését újraszabályozó rendelet, amely ellen a sofőrök készek demonstrációval is tiltakozni - írta a...

2014.10.10.

– Jövő júniusban állhatnak forgalomba az első új trolibuszok, miután a Miniszterelnökség múlt pénteken kiadta a tender szabályossági tanúsítványát, így a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) lezárhatja a nyílt közbeszerzési eljárást.

2014.10.09.

-Nyolcvan-kilencven üzemképtelen autó elszállítására adott le eddig megrendelést a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI), november végéig szállítják el őket a telephelyükre.

2014.10.02.

A szombati mogyoródi Volkswagen-találkozó hippifalujában adták át ünnepélyesen a 25.000. magyarországi Volkswagen Transportert.

2014.09.20.

Számos forgalomkorlátozásra kell számítani a hétvégi, belvárosi rendezvények miatt.

2014.09.15.

Hétfőtől Budapest mellett három nagyvárosban, Debrecenben, Győrött és Szegeden ellenőrzik az autók környezetvédelmi állapotát

2014.09.15.

Próbaüzemben elindult múlt héten a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új, Futár-alapú utazástervező rendszere, amelyet a futar.bkk.hu oldalon lehet elérni.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....
2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....