2015.10.08.

Ütemesen halad a mentőállomások építése, az Országos Mentőszolgálat kiemelt európai uniós projektjének 10,94 milliárd forintos keretösszegéből szeptember 28-ig összesen több mint 8,2 milliárd forintot hívtak le - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti...

2015.10.08.

A Fejér Megyei Önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően hat Fejér megyei településen mintegy 1,1 milliárd forintból épülnek kerékpárutak az év végéig

2015.09.17.

- Menetrend szerint csütörtök délután indulnak a rövidebb CAF villamosok Budapesten, a 3-as villamos vonalán.

2015.09.17.

- Elkészült a Rudolph Autóipari Logisztikai Kft. 14 ezer négyzetméter alapterületű csarnoka, a fejlesztéssel mintegy ötven százalékkal növeli kapacitását a győri székhelyű logisztikai vállalat - tájékoztatta a cég operációs igazgatója az MTI-t.

2015.09.05.

Avagy hogyan lett egy városépítészből jármű dizájner és a MOME formatervező mesterkurzusának oktatója.

2015.08.29.

Még ebben az évben legalább hatvan kilométernyi gyorsforgalmi utat adnak át Magyarországon - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Öskün, a 8-as főút Hajmáskér és Pétfürdő közti 6,5 kilométeres szakaszának átadásán.

2015.08.25.

Egységes járműelektronikai adatátviteli szabvány kialakításán dolgozik a Nokia HERE a hálózatra kapcsolt járművek közötti adatmegosztás elősegítése érdekében.

2015.08.06.

– Több mint 1,76 milliárd forint értékben nyert támogatást kerékpárút-fejlesztésre tíz önkormányzat, a kivitelezéseknek október végéig be kell fejeződni – tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-t, miután az erről szóló kormányhatározat megjelent a Magyar Közlönyben.

2015.08.03.

– További elektromos modelleket készül piacra vinni a BMW – derül ki Harald Krüger vezérigazgatónak a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című lapnak adott interjújából. – Az i3 és az i8 között pusztán számszerűen akad még hely – mondta, hozzátéve, hogy konkrétumokkal egyelőre még nem...

2015.08.02.

A Ford bemutatja új pollenszűrő technológiáját, aminek révén az autósok még a városi forgalomban, a közlekedési dugókban és az alagutakban is frissebb levegőhöz juthatnak, mintha vidéken autóznának.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....