2014.09.16.

- Új technológiát fejlesztett ki a salgótarjáni Salgglas Zrt., így mélyhajlatú és a felület szabad formázásával készülő autó- és kabinüvegek gyártásával növelheti kapacitását - közölte a cég kedden az MTI-vel.

2014.09.13.

Elalvást jelző és megelőző biztonsági rendszer módszertani kutatását fejezte be az Aloha Informatika Kft., a mintegy 426,5 millió forint összköltségű projekthez a társaság csaknem 300 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében.

2014.09.08.

A német Welt am Sonntag lap értesülései szerint a német autóipari vállalatok az uniós szén-dioxid-kibocsátási előírások teljesítésének magas fejlesztési költségeitől tartva a közúti közlekedés bevonását javasolják az európai emissziós kereskedelmi rendszerbe.

2014.07.29.

Világhálóra kötött, egymással kommunikáló és vezető nélküli járműveket fejlesztenek a kínai technológiai cégek hazai autógyártókkal együttműködve.

2014.07.02.

Egy interaktív bemutató keretében ismerhette meg a szaksajtó május második felében a jövő navigációját Budapesten, Balogh Péter az NNG vezérigazgatója beszélt arról, holt tart ma az iGO Navigáció és, hogy rövidesen már nem csak a telefonunk lesz okos, hanem az autónk is.

2014.06.03.

Több mint 300 millió forintos kutatás-fejlesztési program valósult meg a salgótarjáni Salgglas Üvegipari Zrt.-nél, a fejlesztést 108 millió forinttal támogatta az Új Széchenyi Terv - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

2014.05.31.

A kormány bruttó 8 milliárd forinttal emelte az M0-s körgyűrű bővítésének támogatását - a határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

2014.05.07.

A gumiabroncs-fejlesztés számos lépését napjainkban már számítógépek segítségével végzik, azonban a gépek nem helyettesíthetik a tesztpályákon mért eredményeket és a komoly tapasztalattal rendelkező tesztpilóták szubjektív véleményét.

2014.04.22.

Szuperolcsó autót fejleszt a német Volkswagen csoport, a 7500 eurónál (2,3 millió forint) alacsonyabb árú kocsi 2016 végén kerülhet a piacra.

2014.04.22.

Optimális járművezénylést támogató rendszert dolgoz ki a szegedi Digital Kft., a mintegy 150 millió forintos projekt költségeinek kétharmadát az Új Széchenyi Terv forrásai biztosítják - tájékoztatta a cég operatív igazgatója az MTI-t.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....
2024.05.11
A kétszeres világbajnok teljesített a legjobban az őrült küzdelemben, amelyre jellemző, hogy a....
2024.05.11
Már korábban is felmerült, hogy járatot nyitna Budapestre az indiai fapados IndiGo, új szélestörzsű....
2024.05.10
Nagy öröm számomra, hogy ezúttal különösebb meglepetés és váratlan esemény nélkül kitöltötte a....
2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....