2021.03.28.

A skót pilóta  2021. március 27-én ünnepli 50. születésnapját. 1996-ban kezdett a Formula 1-es csapatban és kilenc éven keresztül vezette a McLaren-Mercedes versenyautóit: az új ezüstnyíl korszak első győzelme is az ő nevéhez fűződik.

2018.08.14.

A csapat korábbi versenyzője, David Coulthard hiszi, hogy a McLaren új vezetői visszajuttatják az alakulatot a helyes útra, ehhez viszont időre lesz szükségük. Másik excsapatáért, a Williamsért viszont aggódik, mert úgy érzi, már a szenvedély is kezd kiveszni a dolgozókból…

2016.06.12.

A HEINEKEN és a Formula-1 újonnan megkötött együttműködése alapján a Heineken a Formula-1 globális partnere lett. A több évre szóló partnerség a monzai FORMULA 1 GRAN PREMIO HEINEKEN D’ITALIA 2016 olasz nagydíjjal kezdődik.

2015.04.29.

Szalay Balázs a csapat MAN versenykamionjával mutatja meg magát – az Opel Mokka ugyanis egy hajó gyomrában utazik az egyiptomi világkupa-futam helyszínére – a másik két ülésben a csapat kamionversenyzője, Darázsi Zsolt, valamint a csapatfőnök Németh Ottó ül majd.

2014.12.14.

A már visszavonult skót versenyző a fiatal DTM-pilótát, Pascal Wehrleint győzte le az év végi gálaverseny döntőjében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....