Téli üzemmódra kapcsolt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-től, és nem sokkal később meg is érkezett az első hó meg fagy. A társaság több mint ezer gépből álló flottával készült a télre, a járművezetők között pedig ott vannak Közép-Európa legjobbjai is. A sofőrgárdában...
A nemzetközi döntőn is sikeresen szerepelt Frank István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatóság Szegedi Mérnökségének gépkocsivezetője, hazánk legjobb közutas sofőrje.
Endrődi Iván, Frank István és Somorai Attila útüzemeltető szakmunkások képviselték Magyarországot a V4 Rodeo csehországi döntőjén, akik végül az ötödik, hatodik és nyolcadik helyet szerezték meg.
A pályázat célja a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mérnök utánpótlásának biztosítása. A társaság a műszaki területen tanuló hallgatókat tanulmányi eredményük alapján ösztöndíj formájában támogatja, illetve tanulmányaik befejeztével...
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. egykori és jelenlegi dolgozói a kiskőrösi Úttörténeti Múzeumban találkoztak a napokban, hogy felidézzék a közutas szakma szervezeti irányításának 60 éves történelmét.
Több mint félezer kilométernyi útszakaszt újítanak fel a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően. Csak ma 14 szakasz felújításának megkezdését jelentették be.
Péntektől kezdődően a hétvégére újra az évszaknak megfelelő, télies idő várható. Egyre több helyen várható úgynevezett tapadó hó. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a havazással várhatóan érintett területeken valamennyi hóeltakarító eszközét készültségbe helyezte. Az autósokat arra kérik a...
A készenlétet a Magyar Közút az összes megyében és autópálya-mérnökségen elrendelte, a szolgálatot 467 emberrel látják el.
- Ötszáz embert vett fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. határozott időre, kifejezetten a téli időszakra; a társaság november eleje óta téli üzemmódban dolgozik - közölte a cég kommunikációs osztálya hétfőn az MTI-vel.
- Európai uniós támogatással teljesen átalakítja vállalatirányítási rendszerét a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölte a társaság az MTI-vel.