A Budapesti Automobil Közlekedési Rt. működése az első világháború alatt és az azt követő időkben

A vállalat az első világháború kitöréséig jól működött, a fővárossal szemben vállalt kötelezettségeinek igyekezett eleget tenni. A vállalat vezetése 1914. november 19-én terjesztette a közgyűlés elé az első üzleti év eredményeit. Június 30-ig 185 kocsit helyeztek forgalomba, az első év 42 855,68 korona veszteséggel zárult. December 14-én 11 órakor tartották meg az első évi rendes közgyűlést. A kétmillió korona alaptőkével megalapított vállalat 10 000, egyenként 200 korona névértékű részvényén 16 befektető osztozott.

 A cég a háború ellenére próbálta fenntartani a működését, de az üzemanyagok, a gumiabroncsok és az alkatrészek hiánya miatt ez sokszor komoly akadályokba ütközött. A háború alatt és az azt követő Tanácsköztársaság, majd a román megszállás idején sokszor hónapokra kénytelen volt leállni, vagy mindössze 20−25 autóval működni. Ráadásul az üzemvitelben bármilyen változást csak a tanács jóváhagyásával lehetett végrehajtani. A gépkocsikból a hadsereg 25-öt elrekvirált, azaz lefoglalt és a saját céljaira használt, azokért naponta összesen 20 korona bérleti díjat fizetett. Közülük a háború után a vállalat kettőt egyáltalában nem, 23-at pedig teljesen üzemképtelen állapotban kapott vissza.

 A vezetőség 1915 áprilisában kérvényt nyújtott be a tanácshoz, hogy a bizonytalan helyzet miatt szüneteltessék az engedélydíjakat. Hamarosan pedig arról számoltak be, hogy 1915. augusztus 9-től a gumiabroncsok és az üzemanyagok beszerzésének elháríthatatlan akadálya miatt ideiglenesen beszüntetik a taxiszolgáltatást. A tanács az október 12-én tartott ülésén már az üzemanyagok újbóli beszerezhetőségéről számolt be.

A részvényesek listája 1914-ből

 A vállalatnál 1915. augusztus 9-től november 6-ig, 1917 február 8-tól március 18-ig, 1917 november 22-től 1918 július 3-ig, majd 1919 március 22-től 1920 július 29-ig teljes üzemszünet volt. A köztes időszakokban 20-25, végül 1920 júliusától 25 kocsival indult meg ismét a folyamatos szolgáltatás.

Az emelkedő árak miatt az 1916. július 12-én tartott közgyűlésen új viteldíjszabást állapítottak meg:

I. díjszabás: az első 500 méter 1 korona, minden további 250 méter 30 fillér, a várakozási idő 6 percenként 30 fillér

II. díjszabás: az első 375 méter 1 korona, minden további 187,5 méter 30 fillér, várakozás 6 percenként 30 fillér.

A bérkocsik a vámvonalon kívül ekkor már csak a temetőkhöz, továbbá a kelenföldi, a ferencvárosi és a kőbányai alsó pályaudvarokhoz voltak kötelesek fuvart vállalni.

1917. augusztus 28-án a tanács közlekedési ügyosztálya előterjesztést készített a budapesti közlekedés helyzetéről. Megállapították, hogy a „székesfőváros nagy arányban emelkedő közforgalmának lebonyolításához szükséges fogatok a nagy takarmányhiány folytán mind kevesebb számban állnak rendelkezésre. A főkapitányi hivatal jelentése szerint a magasabb viteldíj és minden hatósági kényszerítés ellenére napról-napra több bérkocsi-iparos kénytelen iparát beszüntetni. A tanács elengedhetetlenül szükségesnek tartotta, hogy a lófogatú kocsik pótlására jelentősebb számú géperejű bérkocsi helyeztessék forgalomba.”

A Budapesti Automobil Közlekedési Rt. igazgatóságának jelentése szerint „a géperejű bérkocsik üzembe helyezésének ez idő szerint a benzinhiányon kívül elháríthatatlan akadálya nincs” A termelőtelepek, ahonnan a hadsereg és a vállalatok a benzinszükségletüket beszerezték, felszabadultak, a tanács a belügyminiszterhez felterjesztést készített, hogy „50-60 géperejű bérkocsi  üzemben tartásához havonként kb. két waggon benzin mennyiségnek hadügyminisztérium engedélyezése, illetve biztosítása iránt intézkedjen”. A kérést azzal is alátámasztották, hogy a bécsi géperejű bérkocsik számára a hadügyminisztérium jelentősebb mennyiségű üzemanyagot bocsátott rendelkezésre. Októberben ismét módosították a viteldíjakat, további intézkedésig a 921/1916. kgy. határozatban megállapított I. díjszabás kétszeresét határozták meg, így a taxaméter által mutatott összeg kétszeresét kellett fizetni. A II. díjszabást törölték. A kocsik első ablakára a viteldíjjelző készülék magasságában a „Csak az I. díjszabás állítható”felirat került, a taxaméterre pedig az: „Viteldíj gyanánt az I. díjszabás szerinti összeg kétszerese fizetendő”.A feliratokat német és magyar nyelven is el kellett helyezni.

A teljesített fuvar időtartama az egy órát nem haladhatta meg, kivétel volt a temetői, amely kétórás lehetett. Előre való megrendelést a vezető nem fogadhatott el, a vállalat irodájában is csak azonnal teljesítendő fuvarra fogadhattak el kérést. Itt is kivételt képeztek a temetői fuvarok, vagy a pályaudvarokhoz reggel 10 óráig induló vonatokhoz kért megrendelések.

A főváros határán túl fuvart nem teljesíthettek, több napra szóló megállapodást nem köthettek. Figyelmeztették a vállalatot, amennyiben a szigorú előírásokat nem tartja be, a viteldíj emelését a tanács hatályon kívül helyezi. Az intézkedéseknek nem sok hatásuk volt, ugyanis november 22-től ismét nem lehetett benzinhez jutni, mert a császári és királyi hadügyminisztérium az összes benzolkészletet lefoglalta. A vállalat több mint egy és negyed évig kényszerű üzemszünetet tartott.

Az 1917. október 20-án megtartott közgyűlés katasztrofális képet festett a vállalatról, az előző évek veszteségeivel együtt 749 835,58 korona mínusszal zárták az évet, ami a kétmillió korona részvénytőke jelentős részét felemésztette. Mivel semmi remény nem volt, hogy ezt a hiányt a bevételekből pótolják, a közgyűlés a részvénytőkét kétmillióról egymillió koronára szállította le, úgy hogy két régi részvényt egy újra cseréltek, a megmaradó 153 845,63 koronát pedig a veszteség tartalékaként használták fel. Az alaptőkét 5000 új, egyenként 200 korona névértékű részvénykibocsátással, kétmillió koronára emelték. A következő évben a vállalat kérte, hogy a társaság kétmillió korona alaptőkéjét további hárommillió korona névértékű részvény kibocsátásával ötmillió koronára emelje. A részvények eladása azonban nem volt zökkenőmentes, ezért 1919 decemberében a közlekedésügyi minisztérium 1920 február végéig adott haladékot a részvények eladására, és azt utánuk való közterhek befizetésére.