Mazda3

1,5 literes dízelmotort kapott a Mazda3

2015.11.25.

A kompakt autó az új erőforrással mindössze 3,8 litert fogyaszt.

Várható volt, hogy a Mazda2-ben és a CX-3-ban bemutatott 1,5 literes Skyactiv dízelmotor előbb-utóbb az eggyel nagyobb kategóriába tartozó Mazda3-ba is bekerül. Korábban csak a 2,2 literes, 150 és 175 lóerős változatban létező biturbó dízellel lehetett megvenni a kocsit, ám kétség sem fér hozzá, hogy szükség volt a paletta lefelé bővítésére. A motor különlegessége a többi Skyactiv dízelhez hasonlóan a rendkívül alacsony, 14,8:1-es sűrítési arány.

Az 1,5 literes négyhengeres Skyactiv motor 105 lóerőt ad le percenkénti 4000-es fordulatszám mellett, a 270 Nm-es maximális nyomatéka viszont már 1600-as fordulatszámnál rendelkezésre áll. Nemcsak kézi, hanem hatfokozatú Skyactiv automatikus váltóval is meg lehet majd rendelni.

A menetteljesítmények átlagosnak mondhatóak, 0-100 km/h-ra 11 másodperc alatt gyorsul fel a 3-as, a végsebessége pedig 187 km/h. Persze ezt a kocsit nem a gyorsaságáért, hanem a fogyasztásáért fogják venni, amit meg is lehet érteni, hiszen az európai ciklus szerint mért vegyes átlaga mindössze 3,8 liter 100 kilométeren, a kilométerenkénti szén-dioxid kibocsátása pedig csak 99 g/km.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.28
Áprilisban a DataHouse adatai szerint mintegy 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, 21 százalékkal....
2024.05.28
Múzeumi darabokat idéző klasszikus műveket mutatnak be a Mester tanítványai. ..
2024.05.28
Ketten meghaltak, amikor frontálisan ütközött két autó a 48-as főúton, Haláp és Vámospércs között....
2024.05.28
Az amerikai közúti közlekedésbiztonsági hivatal (NHTSA) vizsgálatot idított Waymo vállalat ötödik....
2024.05.28
Farkas Kevin megtörte a jeget, és megszerezte első pontjait a 2024-es szezonban Le Mans-ban, a Red....
2024.05.28
Hazánkban is bemutatkozott a Suzuki Swift negyedik generációja. A teljesen új modell az elődök....
2024.05.28
A 67-es főút Látrány elkerülő szakaszának bővítése keretében átadott több mint 10 kilométeres....
2024.05.28
Véget ért egy jókora dugókkal járó munka, mostantól az autósok és a gyalogosok is örülhetnek. ..
2024.05.28
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2926-an lépték át Bács-Kiskun....
2024.05.28
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján. ..