Autós Nagykoalíció

20 év mögöttünk, 20 év előttünk

2015.02.19.

Az Autós Nagykoalíció (ANK) januárban csatlakozott az ICDP autóipari kutatásokkal, elsősorban a kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó független, nemzetközi non-profit szervezethez. Ebből az alkalomból beszélgettünk Eric Le Grande úrral, az ICDP nemrég megválasztott elnökével.

Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy az ICDP elnökeként irányithatom a szervezetet, hiszen a kezdetek óta, immáron 20 éve támogatom és veszek részt az ICDP munkájában. Mindig élveztem a program által kínált gépjármű-értékesítéssel kapcsolatos stratégiai kutató-fejlesztő tevékenységet. Az elmúlt két évtized rengeteg változást hozott a környezetünkben: a vásárlók igényei, az új piaci szereplők, valamint a gazdasági recesszió, az új technológiák és az internet világa mind-mind óriási hatást gyakoroltak az életünkre. A tendenciákat megfigyelve úgy látom, hogy a következő években még nagyobb és még gyorsabb változások várhatók. Foglaljuk össze az autókereskedelmet érintő legfontosabb trendeket!

1.A gazdaságok nagyfokú digitalizálódása átalakítja a kiskereskedelmet és a vásárlási folyamatokat

Hasonlóan ahhoz a folyamathoz, amit az elmúlt években a légiforgalomban tapasztaltunk, melynek során a low-cost cégek óriási nyomást gyakoroltak a tradicionális légitársaságok piacára, a mindent átható digitalizációnak köszönhetően az autóipari kiskereskedelem is óriási változáson megy keresztül. Milyen jövője van egy hagyományos márkakereskdésnek egy külvárosi körzetben? És egy nagyméretű, minden szolgáltatást kínáló drága Márkakereskedésnek? Az eredeti alkatrészek kereskedelme is veszélybe kerülhet, amint a 3D nyomtatás lehetővé teszi a vásárlóknak, hogy otthon a garázsban, saját maguk, az internetről letölthető minták alapján olcsón legyártsák a számukra szükséges alkatrészt.

2.A vevők étvágya és a változások iránti igénye egyre nő

7/24 rendelkezésre állás, integrált mobilitási szolgáltatások, telekocsi, car-sharing gépkocsi bérlet, használat alapú fizetési konstrukciók, stb ... Ezek a ma még kevéssé elterjedt termékek, szolgáltatások és vásárlói attitűdök a gyermekeink számára tökéletesen megszokottak lesznek. El lehet képzelni, hogy ez milyen hatást gyakorol majd a gazdaságra és a gépjármű értékesítési láncra... A gyenge pénzügyi helyzetük ellenére a kereskedők kénytelenek lesznek alkalmazkodni a változásokhoz, és ez bizony kemény küzdelemnek ígérkezik. Úgy, hogy mindeközben a lehetőségeik is csökkennek: az emberek jelentős része városokban él, ahol megfelelő szintű tömegközlekedés esetén a forgalomban lévő gépjárművek száma csökkenhet. Számomra világossá vált, hogy a kereskedők csak úgy élhetik túl, ha az ügyfélkapcsolat megerősítésére koncentrálnak úgy, hogy valódi értéket adjanak vásárlóiknak, miközben a költségeiket korlátozott szinten tartják..

3.Az új szereplők fújják a passzátszelet

A koreai autógyáraknak 20 év kellett, hogy meghódítsák a Nyugatot, és ma már néhány piacon verik a japán márkákat is. Kicsit tartok a kínaiaktól, hiszen közülük bizonyára többen Kelet-Európába vagy Észak-Afrikába fogják telepíteni gyáraikat, és elfogadható minőségű autókat fognak értékesíteni Liverpoolban, Strasbourgban, Milánóban és szerte Európában. Fentieken túl új szereplők is megjelennek. Elég csak a Google Labs figyelemre méltó kezdeményezéseire gondolni, vagy Elon Musk-ra (Tesla), akinek forradalmi ötletére a kétezres évek elején a legtöbben valószínűleg csak legyintettek…

4.Defláció és a „low cost” megoldások elterjedése

Jómagam nem vagyok a defláció híve, de a világszintű trendeket megfigyelve úgy vélem, a költséghatékony megoldások egyre inkább elterjednek az autógyártásban és a kereskedelemben is. Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy olyan stabil lábakon álló, korábban pénzben dúskáló területek, mint például a bankszektor, vagy éppen az utazás-vendéglátás kénytelenek szembenézni az elmult évek húsbavágó kihívásaival?  Már hallottam, hogy létezik Low-Cost korház az Egyesült Államokban... Lehet, hogy egyszer a Dacia alapú üzleti modell és ügyfél hozzáállás lesz az általános? És ki terjeszti majd el, egy hagyományos szereplő, egy ázsiai vagy braziliai autómárka, vagy éppen egy üzleti zseni?

Az eddig emlitett trendek kereskedelmi trendek. És akkor még nem beszéltem az elektromos autókról, az ultrakönnyű gépjárművekről és egyéb műszaki újdonságokról.

Egy biztos, 20 év múlva, 2035-ben is lesznek autókereskedők. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy  teljesen máshogy fognak kinézni mint a mai kereskedések, amelyek egyébként főbb jellemzőit tekintve nem állnak olyan távol a 20 évvel ezelőttitől. A következő években nagy valószínűséggel át fogunk állni a többcsatornás értékesítésről a minden értékesítési csatornát átölelő mibilizált, digitális működésre. Azonban mindezek mögött, a legnagyobb kihívás a gondolkodásunk és hozzáállásunk megváltoztatásáa lesz. Az értékesítőtől a felhasználói élményért felelős igazgatóig mindannyiunkban ki kell fejleszteni a képességet arra, hogy felismerjük, átérezzük, és megértsük a trendeket, és alkalmazkodni tudjunk hozzájuk és úgy tudjunk fejlődni, hogy továbbra is meg tudjunk felelni, sőt mit több, örömet tudjunk szerezni a vásárlóinknak. Mi ezen dolgozunk az ICDP-ben, és büszke vagyok arra, hogy egy ilyen remek csapatot vezethetek.

 

Névjegy: Eric Le Grende

Eric Le Grende 2014. szeptemberében, Dr. Hans Gerhard Seeba professzor, az ICDP korábbi, 14 évig regnáló elnökének nyugdíjba vonulása után vette át a stafétabotot.

Eric Le Grende számos autóipari vállalatnál töltött be vezető pozíciót, az ott szerzett tapasztalatait kamatoztatja mostantól az ICDP-nél. Folyékonyan beszél franciául, angolul és németül. Az elmúlt 20 évben sok szálon kapcsolódott az ICDP-hez: ő volt a Peugeot által a szervezetbe delegált vezető, elősegítette a szervezet népszerűsítését a francia autógyártók körében, valamint tagja volt a stratégiáért felelős munkabizottságnak. Ezt követően a VW konszernhez (Seat) igazolt Nemzetközi Értékesítési Igazgatónak. Később tanácsadóként olyan területek kerültek hozzá, mint például az értékesítés és marketing, CRM, operatív stratégia, hálózatfejlesztés disztribúció,, többcsatornás értékesítés.

Az elnökké választását megelőző egy évben az ICDP francia piacért felelős tanácsadója volt. Független tanácsadó, Senior Advisor a Relecom & Partners cégnél és tagja a LowCost360 Group Szakértői tanácsadó testületének. Munkája mellett több egyetemen végez oktatási tevékenységet, az EDHEC Business School Aluminis mentora, az ESSEC Business School Marketing Masterképzés konzulense és előadásokat tart.

 

Eric házas, két gyermeke van. Érdekli a geostratésia, hobbija a repülés, a természet és a főzés.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....