Nissan Leaf

200 ezer példány fogyott már a világ legnépszerűbb villanyautójából

2015.12.24.

A Nissan Leaf méltó módon ünnepli ötödik születésnapját.

A Nissan a sajtóközleményében megemlíti, hogy még egyetlen elektromos autóból sem gyártottak annyit, és még egyetlen elektromos autó példányai sem tettek meg annyi kilométert, mint a Leafek. A népszerű modell 200 ezer, utakon lévő példánya már 2 milliárdnál is több kilométert tett meg a Földön lokális károsanyag-kibocsátás nélkül. ez a távolság 2600-szorosa a Föld-Hold távolságnak.

Ezalatt a távolság alatt 328482 tonna szén-dioxid nem került a légkörbe,persze ez nem teljesen igaz, mert sok országban szénerőművekkel termelik az áramot, de például Norvégiában szinte teljesen a megújuló vízenergiára támaszkodik az energiaellátó rendszer. a Leaf egyszer már elnyerte a Világ év Autója díjat, idén pedig megjelent a 30 kilowattórás akkumulátorral szerelt változata, amely 26 százalékkal nagyobb hatótávval bír, mint a korábbi verzió. A jubileumi, 200 ezredik Leafet januárban fogják leszállítani a vásárlójának.

A Nissan azt is bejelentette, hogy 500 milliárd jent (3,7 milliárd eurót) költött már az elektromos autó projektre. Jelenleg már több mint 10 ezer CHAdeMO csatlakozós gyorstöltő üzemel a világon, amelyekkel egy Leafet 80 százalékosra lehet feltölteni mindössze 30 perc alatt. Japánban működik az ilyen töltők közel 60 százaléka.

Érdekes kiegészítés a Leaf-jubileumhoz, hogy a világ első, nagy sorozatban készülő autóját, a lítium-ionos akkumulátorral szerelt Prairie Joy EV-t pontosan 20 évvel ezelőtt mutatta be a Nissan.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....