Skoda

2000 Škoda kereskedés világszerte az új vállalati arculat szerint

2016.07.19.

A ŠKODA kereskedések új vállalati arculat szerinti átalakítása világszerte gőzerővel halad. Mindössze hat hónappal az 1500. kereskedés megújulása után Isztambulban nyitotta meg kapuit a 2000. ŠKODA bemutatóterem, amely a cseh autógyártó új vállalati arculatának megfelelően került kialakításra. A 2016-os év végéig a világ közel 3200 ŠKODA kereskedésének több, mint 80 százalékánál már az új megjelenéssel találkozhatunk.

Világos, letisztult és ügyfélközpontú kialakítás – így jellemezhetnénk azt a márkaarculatot, amellyel a 2000. átalakított ŠKODA kereskedés, az isztambuli Doğuş Oto Maslak bemutatótermében is találkozhatunk. A kereskedés 435 négyzetméteres kiállítóterével az egyik legnagyobb Törökországban. Ezen kívül a Doğuş Oto Maslak különböző szolgáltatások széles skálájával is hódít. A többi, már korábban az új arculati megjelenést alkalmazó ŠKODA partnerhez hasonlóan, itt is egy kellemes, világos és barátságos környezet illetve tágas bemutatótér fogadja a látogatókat.

A megújult környezettel kapcsolatos legfrissebb visszajelzések azt mutatják, hogy az új megjelenést az ügyfelek igen pozitívan fogadták. Az új vállalati arculattal bíró kereskedések többsége elégedetten számolt be az új és a használt autók, az eredeti alkatrészek és az egyéb kiegészítők értékesítésének növekedéséről, a szerviztevékenység bővüléséről. Az új megjelenés várhatóan az ügyfél-elégedettségre is pozitív hatással lesz.

Jelenleg 42 országban – többek között Kínában, Taiwanon és az Egyesült Arab Emírségek államában - találkozhatunk az új vállalati arculat szerint megálmodott, modern építészeti megoldásokkal bíró ŠKODA kereskedésekkel. Számos országban – így Csehországban, Olaszországban, Portugáliában és Magyarországon is – a külső arculatváltás már teljes egészében lezajlott. Németországban, amely Kína után a márka második legnagyobb piaca, az év végéig várhatóan mind az 580 kereskedői egység alkalmazza az új vizuális megjelenés arculati elemeit. Magyarországon jelenleg 16 márkakereskedés van belül is átépítve, és a tervek szerint ez a szám évvégéig meg fog duplázódni.

Az ügyfelekkel való személyes, közvetlen és nyitott kommunikáció áll az új bemutatótermi koncepció középpontjában. Ezt jól tükrözi a kereskedés összképe is, amelynek mind a külső homlokzata, mind a belső tere úgy került kialakításra, hogy az az ügyfelek számára hívogató és átlátható legyen. A lehető legvilágosabb és leginkább áttekinthető bemutatótermi élmény elérése érdekében az építészek mottója a „az ügyfelek számára legfontosabb elemekre való egyszerűsítés” volt. A formaterv egyszerű formákra épül, a ŠKODA márka elegáns fehér és frissességet hozó zöld színeit használja, modern világítási megoldásokkal kiegészítve. Könnyen azonosítható részletek könnyítik meg a bemutatótermen belüli tájékozódást. A továbbfejlesztett ügyfélszolgálaton belül az értékesítés és a szerviztevékenység jobban kapcsolódik egymáshoz, amelyet a kereskedések átalakítása és a vállalati és értékesítési folyamatok optimalizálása tett lehetővé. A ŠKODA kereskedések 19 százalékát teljesen újjáépítették, ezeknek a fele pedig új helyre is költözött.

Az új bemutatótermi arculat a ŠKODA növekedési stratégiájának fontos pillére. Az elmúlt néhány évben a vállalat 121 éves történetének legnagyobb modelloffenzíváját indította el, amelynek legfrissebb újdonsága az új ŠKODA Superb bemutatója. A ŠKODA azonban már dolgozik a jelenlegi modelloffenzíva következő nagy eseményén: az év második felében a márka egy nagyobb SUV modellel jelenik meg, amely a ŠKODA KODIAQ névre hallgat.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....