ABS
Az ABS vezette be az autótechnikát a digitális korba
Az első teljesen elektronikus vezérlésű, négycsatornás ABS-t 1978 augusztusának végén mutatta be közösen a Bosch és a Mercedes. A rendszer megjelenése annak volt köszönhető, hogy a Boschnak a 70-es években sikerült tökéletesítene saját rendszerét, a digitális technika és az integrált áramkörök megjelenésével a beépített alkatrészek számát a kezdeti analóg rendszerek 1000 körüli mennyiségéről 140-re, a tömeget pedig szintén az eredeti töredékére, 6,3 kilogrammra szorították le.
Az ABS alkotóelemei
Az ABS kifejlesztésében a legendás magyar mérnöknek, a több mint 2500 db. biztonságtechikai fejlesztésben közreműködő Barényi Bélának is van szerepe, aki az 1939-es alapítástól az 1972-ben történt nyugdíjazásáig a Mercedes biztonsági fejlesztőrészlegét vezette Sindelfingenben. A Mercedes először az 1971-es ESF 05 biztonságtechnikai tanulmányautóban alkalmazott blokkolásgátlót.
Mercedes ESF 05
Összesen négy Mercedes tanulmányautót eredményezett az ESF projekt, melyet az amerikai közlekedési hivatal 1968-ban indított, biztonságra fókuszáló programja hívott életre. Ez pontosan meghatározta, hogy a biztonságos járműveknek milyen követelményeknek kell megfelelnie. Például 16 km/óráig sérülés nélkül, 80 km/óráig pedig ép utascellával el kellett viselniük a frontális és hátulról történő becsapódást egy szilárd falba, és emellett az oldalütközéseket is el kell viselniük 20 km/órás sebességig.
A figyelemfelkeltő fényezés is a koncepció része volt
A minden feltételt teljesítő, az állólámpás (W114) Mercedesen alapuló, de annál 665 kg-mal nehezebb és 655 mm-rel hosszabb, 1971. október 26.-án bemutatott Mercedes ESF 05 tanulmányautó a blokkolásgátlón kívül a következő fejlesztéseket tartalmazta:
Mercedes-Benz 450 SEL 6.9
Az ESF 5 tanulmányautó legtöbb újdonsága, köztük a blokkolásgátló is gyártásba került később. A négycsatornás, tehát minden keréknél érzékelőt és szelepet is tartalmazó ABS sorozatgyártása 1978-ban kezdődhetett meg, először a W116-os Mercedes-Benz S-osztály csúcsmodelljébe, az 450 SEL 6.9-be lehetett megrendelni 3000 márkáért.
Ford Scorpio
1980-tól már a Mercedes minden típusához lehetett rendelni ABS-t, aztán 1981-től már a haszonjárművek extralistáján is megjelent a berendezés. 1992-től kezdve az ABS szériafelszereltség lett minden Mercedes-Benz modellben. A Ford ebben azonban megelőzte a Mercedest: az 1986-ban az Év Autójának megválasztott Scorpióhoz alapáron járt a rendszer, elsőként a szériaautók között.
Mire jó a blokkolásgátló?
A blokkolásgátló megjelenéséig komoly problémát jelentett az autóvezetőknek, hogy hogyan őrizzék meg autójuk felett az irányítást vészfékezés esetén, különösen csúszós útfelületen. Az ABS – ami az autós biztonságtechnikát bevezette a digitális korba - legnagyobb előnye az volt, hogy a lehető legnagyobb erejű vészfékezés közben is irányíthatóvá tette a járművet még a kezdő sofőrök számára, csúszós burkolaton is, mivel kormányzást nem tette lehetetlenné az első kerekek blokkolása.
ABS-szel vészfékezés közben irányítható marad az autó
Akkoriban a Mercedes egy prospektusban így magyarázta a blokkolásgátló működését: „a blokkolásgátló rendszer egy számítógép segítségével vizsgálja minden egyes kerék forgási sebességének változását fékezés közben. Ha ez túl nagymértékben lassul (például csúszós felületen történő fékezéskor), vagyis a kerék blokkolására esély mutatkozik, akkor a számítógép automatikusan csökkenti a féknyomást. A kerék újra gyorsulni kezd, aztán a féknyomás újra nőhet, és lassulhat a kerék. Ez a folyamat egy másodperc alatt sokszor ismétlődik meg.”
A blokkolásgátló története
A blokkolásgátló a repülőkben jelent meg először, mivel itt kezdetben nagy problémát jelentett a fékezés a hirtelen jelentkező nagy terhelés és nagy súrlódás miatt. Az első, Gabriel Voisin által kifejlesztett, mechanikus ABS négy fő alkatrészből állt: egy szelepből, egy kuplungból és két forgó tárcsából.
Utóbbiak közül az egyik, a dob a kerék belső oldalához merev gumiköpenyén keresztül rögzült, a gumi a súrlódással erős mechanikai kapcsolatot teremtett a dob és a kerék között. A dob mindig a kerékkel azonos fordulatszámon pörgött, és egy tengelykapcsolón keresztül meghajtotta a másik tárcsát, ami egy lendkerék volt. Ha a kerék hirtelen lassulni kezdett, a dob is vele lassult, de a lendkerék tovább pörgött. Ekkor sebességkülönbség alakult ki a két tárcsa között, aminek hatására kinyílt egy szelep a hidraulikus fékrendszerben, amely a fékfolyadékot egy kis tárolóba vezette. Ettől az adott keréken csökkent a féknyomás és a fékhatás, és megszűnt a kerék blokkolása. Közel 30 százalékkal csökkent a fékút annak köszönhetően, hogy a pilóták már a leszállás első pillanatában is teljes fékerőt használhattak, nem pedig fokozatosan kellett növelniük a fékerőt, amíg a tapadáshatárt el nem érték. A fékút lerövidülése mellett az is hatalmas előnye volt a rendszernek, hogy vele nem fordult elő a gumiabroncsok felrobbanása vagy defektje a hatalmas erőhatás ellenére sem.
A cikk hamarosan folytatódik a második résszel.