Ferrari F12

780 lóerős a legújabb Ferrari

2015.10.14.

Az F12 erősebb és könnyebb tdf változatából csak 799 darabot gyártanak.

A Ferrari bemutatta az F12tdf-et, amelynek elnevezése a Tour de France-ra utal. Az orrmotoros sportautó 6,3 literes V12-es szívómotorja 780 lóerőt présel ki magából 8500-as fordulatszámnál, míg a legnagyobb nyomatéka 705 Nm 6750-nél.

Az erő a hátsó kerekekre az átdolgozott duplakuplungos váltón érkezik, amely 6 százalékkal rövidebb áttételeket kapott, emellett a felváltásokat 30, a visszaváltásokat 40 százalékkal gyorsabban hajtja végre, mint a sima F12 Berlinetta váltója.

Nemcsak erősebb, hanem könnyebb is az új változat, a szénszálas elemek használatával 110 kilogrammot sikerült lefaragni a tömegből, pedig bevezették a hátsókerék-kormányzást is, amely a sebességtől, a kormányszögtől és a kormányzás sebességétől függően dönti el, hogy mennyire forgassa el a hátsó kerekeket. A LaFerrariból átvett fékek 30,5 méter alatt állítják meg az autót 100 km/h-ról.

Javítottak az aerodinamikán is, az F12tdf közel 100 százalékkal hatékonyabb ezen a téren a sima F12-nél. 200 km/h-nál például már 230 kg leszorítóerőt termel a karosszéria a korábbi 107 helyett nagyrészt az új hátsó szárnynak és diffúzornak köszönhetően. Az F12tdf 2,9 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebessége pedig eléri a 340 km/h-t.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....