Forma-1 Abu-Dzabi Nagydíj

Abu-Dzabi Nagydíj: Hamilton nyerte az idényzáró futamot

2019.12.01.

Az immár hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es sorozat idényzáró futamát, a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjat - írja az MTI.

A 34 éves pilótának ez volt az idei 11., egyben pályafutása 84. futamgyőzelme, melyet F1-es karrierje 250. nagydíján aratott.

Hamilton mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája állhatott fel.

A motorcsere miatt az utolsó rajtkockából startoló finn Valtteri Bottas (Mercedes) negyedik lett, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) pedig ötödik hellyel zárta az idei szezont.

A rajtot az első sorokból indulók egyformán jól kapták el, Hamiltonnak sikerült elsőként elfordulnia az első kanyarban, mögötte Verstappen, Leclerc, Vettel sorrendben száguldottak a többiek, Leclerc azonban néhány kanyarral később megelőzte Verstappent és feljött másodiknak.

A folytatásban Hamilton magabiztosan építette ki az előnyét Leclerc előtt, miközben a 20.pozícióból startoló Bottas nagy felzárkózásba kezdett, a 15. körben már ötödik volt.

A kerékcserék után az első három pozícióban maradt a Hamilton, Leclerc, Verstappen sorrend, ám a holland versenyző nem sokkal később utolérte a monacói pilótát, és bár a csapatrádión folyamatosan a versenyautó nem megfelelő teljesítményére panaszkodott, első próbálkozásra megelőzte Leclerc-t.

Néhány körrel később mind Leclerc, mind pedig Vettel kint járt a boxban, előbbi harmadikként, utóbbi hatodikként tért vissza a pályára.

A hajrában Hamilton sikerét semmi nem veszélyeztette, mögötte Verstappen és Leclerc is gond nélkül vitte célba az autóját.     Bottas kiváló versenyt futva és nagyszerűen felzárkózva negyedikként ért célba, míg Vettel másfél körrel a leintés előtt kaparintotta meg az ötödik helyet a thaiföldi Alexander Albon (Red Bull) megelőzésével.

A Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj és a világbajnoki pontversenyek végeredménye (a formula1.com alapján):

 

     Végeredmény:

    Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi (55 kör, 305,355 km, a pontszerzők):

------------------------------------------------------------------

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:39:23.127 óra

2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 16.772 másodperc hátrány

3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 43.435 mp h.

4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 44.379 mp h.

5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:04.357 perc h.

6. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:09.205 p h.

7. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1 kör h.

8. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.

9. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 kör h.

10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1 kör h.

pole pozíció: Hamilton

leggyorsabb kör: Hamilton, 1:39.283 perc (54. kör)



      A vb-pontversenyek végeredménye 21 futam után:

      ----------------------------------------------

 
pilóták:

 1. Hamilton 413 pont

 2. Bottas 326

 3. Verstappen 278

 4. Leclerc 264

 5. Vettel 240

 6. Sainz 96

 7. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 95

 8. Albon 92

 9. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 54

10. Pérez 52

11. Norris 49

12. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 43

13. Kvjat 37

14. Nico Hülkenberg (német, Renault) 37

15. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 21

16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 20

17. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 14

18. Romain Grosjean (francia, Haas) 8

19. Robert Kubica (lengyel, Williams) 1

20. George Russell (brit, Williams) 0

      

konstruktőrök:

 1. Mercedes 739 pont

 2. Ferrari 504

 3. Red Bull 417

 4. McLaren 145

 5. Renault 91

 6. Toro Rosso 85

 7. Racing Point 73

 8. Alfa Romeo 57

 9. Haas 28

10. Williams 1

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.12.11
A 90-es évek gyermekeinek mindennapjait tették boldoggá, és most úgy tűnik, készen állnak arra,....
2019.12.11
Santiago Cornejo Argentínából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.12.11
A következő esztendőtől érvényes, de már idén decembertől megvásárolható éves e-matricák iránti....
2019.12.11
Egymilliónál is több új terepjárót és városi terepjárót (SUV) állítottak forgalomba az év eleje óta....
2019.12.11
A Herczig Norbert, Ferencz Ramón egység 2020-ban is teljes szezont teljesít majd a rali Európa-....
2019.12.11
Jelentős mérföldkőhöz ért az Útinform: idén ünnepli fennállásának 45. évét a Magyar Közút Nonprofit....
2019.12.11
Sok motoros a műszerfalhoz rögzíti okostelefonját, hogy használni tudja a navigációs....
2019.12.11
Több mint egymilliárd forintos beruházásban, új technológiával fejlesztett ki autó oldalüveget....
2019.12.11
A közösségi autószolgáltató 10 darab új Mercedes-Benz CLA Coupé és 10 darab Mercedes-Benz CLA....
2019.12.11
A Lébény térségében történt karambolban egy ember vesztette életét – írta a police.hu. ..