Adatokat kapni, például pillanatnyi helyzetünkről, autónk állapotáról mindenki szeret, de hidegrázást kap a gondolattól, hogy ki mindenki kaphat információkat rólunk. Akár tetszik, akár nem, a miniatűr érzékelők bevonultak mindennapjainkba. Akár húsz lehet belőlük egyetlen okostelefonban, sőt elektromos autóban akár több száz! A technika parányi „érzőidegeiből” egyedül a nemzetközi Bosch csoport naponta közel ötmillió, éves szinten mintegy másfél milliárd darabot gyárt, és folyamatosan dolgozik fejlesztésükön. Ez még csak a jelen, előrejelzések szerint 2030-ig megháromszorozódhat a félvezetők piaca.

Korábban hozzászoktunk, hogy egyedül mi emberek, és magasabb rendű állatok vagyunk „érző lények”, míg a gépek nem érzékelik környezetüket, legfeljebb hatásokra reagálnak, például szigorú hidegben befagy egy motor hűtővize, vagy túlterheléstől eltörik a rugó vagy az alváz. Most már más a helyzet, eszközeink rengeteg paramétert figyelnek állandóan, és a beérkezett inputtól függően működnek. Ezáltal nagymértékben növelhetik komfortunkat, biztonságunkat, de kiszolgáltatottságunkat is nekik.  

Az érzékelők egyre kisebbek, egyre gyorsabbak, és gyorsan szaporodnak. A járművekbe, fülhallgatókba beépített okosszenzorok után, a következő piaci robbanást az okosszemüvegek térnyerése hozhatja el. Várhatóan széles körben népszerűvé fog válni például, hogy vezetés közben a szenzorokkal felokosított pápaszem fejmozdulatainkat követve megmutatja a helyes útirányt vagy a veszélyes helyzeteket. Szinte ahhoz hasonlót várhatunk, mint a harci repülőgép és helikopter pilótája, akinek fegyverei, rakétái pontosan oda céloznak, ahová éppen néz, csak az indítógombot kell megnyomnia.

Személyes kényelmünk és biztonságunk növelése mellett az új generációs szenzorok a kereskedelmi és üzleti világot is alaposan átalakíthatják. Automatizált óriásraktárak után jöhetnek az intelligens bevásárlókocsik, amelyek maguktól olvassák le a termékek vonalkódját, jelentősen felgyorsítva a bevásárlást. A Boschnál nemrég bemutatott légszennyezettség-mérő optikai szenzor pedig, ha beépül a hétköznapi mobileszközökbe, akár az ingatlanpiacot is feje tetejére állíthatja, mert bárki gombnyomásra elérheti a helyi légszennyezettségi adatokat, nincs többé suskus telek- és lakásvásárláskor…

Az életmentésben és a katasztrófa-elhárításban is aktív szerep jut a legújabb szenzoroknak, hiszen az Egyesült Államokban a telefonokba épített légnyomásszenzorok adatai alapján a 911-es segélyvonalra érkező hívásokat fogadó diszpécserek nemcsak azt látják, honnan kérnek segélyt, hanem azt is, hogy melyik emeletről. Ez az információ nemcsak felhőkarcolóknál lehet életmentő, de akár egyszerű lakótelepeken is.

Az egészségügy is több területen épít az érzékelők nyújtotta információkra. A vérnyomást, szívritmust mérő okosórák ma már hétköznapi megoldások, de talán kevesen hallottak a sebkötözéskor használt pólyákba integrált speciális szenzorokról, amelyek a pH-érték érzékelésével a sebgyógyulási folyamatokat is képesek követni.

A jövő egyértelműen a kvantumszenzoroké, amelyek mérési pontossága ezerszerese a jelenleginek. Ez teszi majd lehetővé például, hogy idegrendszerünk működését is lekövessék, és a tudományos megismerés mellett akár komoly betegségek diagnózisát, célzott kezelését is támogassák. Az új típusú kvantumszenzorok apró méretüknél fogva akár testünkbe épített implantátumként is működhetnek. Az orvosi előnyök mellett azonban felmerül a dilemma, hogy ezt a futurisztikus lehetőséget a fejlődés új távlataként vagy inkább óvatossággal, távolságtartással fogadjuk-e.

Hasonló kétkedést válhat ki sokszoros tapasztalatunk, hogy egy-egy autó valamelyik szenzora meghibásodik, „megkergül”, és fals információkat küld valamelyik számítógépbe, a több közül. Például elromlik a kipufogógáz összetételét érzékelő lambda-szonda, vagy leszakad vékony vezetéke, és a motorvezérlő egység letiltja a motor működését. Az apró hibát leszámítva tökéletes állapotú járművet lehet trélerrel bevinni a műhelybe, rengeteg időveszteség, költség és bosszúság árán.

Mielőtt túlságosan borúlátók lennénk, gondoljuk át, mi mindent kaphatunk a kocsi apró „érzékszerveitől”. Mérik a külső hőmérsékletet, és üzenettel figyelmeztetnek jegesedés, csúszósság veszélyére. Figyelik a vezetőt, ha sokáig ül passzívan, riasztó jelzést kap, hogy elfáradt, ideje pihenni, meginni egy kávét. Újabban az autó figyeli teljes környezetét, felismeri és kijelzi az útjelző táblákat, jelzi, ha a sebességhez mérten túl kicsi a követési távolság, sőt önállóan lassít, fékez. Közben jeleket kap egy másik járműtől, hogy egyszerre érkezünk egy városi útkeresztezéshez, fel lehet készülni, hogy netán nem kapjuk meg az elsőbbséget, kivédhetjük a karambolt. És korunk egyik vezető fejlesztése, egyben vitatémája, az önvezető gépkocsi is tökéletesen rá van utalva sok-sok szenzorának kifogástalan működésére.

Tehát összességében, túlnyomórészt, áldás a szenzorforradalom, de egyedi esetekben átok is lehet. Ez utóbbit valószínűleg ki lehet küszöbölni, vagy valószínűtlenné tenni, redundáns (többszörösen megismételt szerkezeti elemeket tartalmazó) rendszerekkel, illetve úgy programozva a számítógépeket, hogy ne vegyenek figyelembe hihetetlen információkat, például egy szakadt vezetékű lambda-szondáét. Minél több a mesterséges intelligencia eszközeinkben, autóinkban, annál fontosabb a tervezők természetes intelligenciája!