járműtörténelem

Amikor Ford készült Magyarországon

2017.10.21.

Magyarországon is összeszereltek Ford autókat! Az eseményre az 1930-as évek végén került sor, s a járműveket leginkább taxiként hasznosították.

Ha megnézünk régi, az 1920-as, 1930-as években készült budapesti utcafotókat, nagyon gyakran feltűnik egy jellegzetes formájú jármű – a MÁG „nyalókának” becézett Magomobil (Magotax) típusa. 2015-ben, a Főtaxi 100 éves történétéről szóló cikksorozatban is bemutattuk ezt a modellt, amely a két világháború között a budapesti taxiállomány gerincét alkotta.

Forrás: Fortepan/100458

Igenám, de a MÁG 1930-ban beszűntette a személyautók gyártását. Az Autótaxi Rt vezetősége számára az 1930-as évek közepén egyre nagyobb fejfájást okozott az öregedő gépjárműállomány. Az akkor hatályos jogszabályok értelmében a közületek csakis hazai gépgyárakból fedezhették szükségleteiket. A helyzet megoldására nem maradt más lehetőség, mint egy külföldi liszensz megvásárlása, azaz egy megfelelő jármű hazai összeszerelésének elősegítése.

 

Életkép a pesti utcán, 1937-ben. Elöl Ford taxi, a háttérben Méray háromkerekű tehertaxi. Forrás: Kirschner Béla

A befutó végül a Ford lett. 1937-re megszületett a megállapodás, amelynek első nyilvános jeleként megváltoztatták a jogzsbaályokat és lehetővé tették személyautó-motorok és -alkatrészek vámmentes behozatalát.

A MÁVAG kőbányai úti üzemcsarnokának egyik sarkában meg is kezdődött a Ford V8 típus összeszerelése. 1937-ben 120 darab készült az Autótaxi Rt megrendelésére. Akkor, amikor egy Adler vagy egy hasonló Fiat kb. 4000 pengőbe került, a 600 pengőbe kerülő Ford V8 inkább a luxuskategóriába tartozott. Az elegáns jármű nem tölthette be az elvárt szerepet, hiszen az elnyűhetetlen MÁG autókat használó taxisok hasonló olcsó, könnyen karbantartható szerkezetre vágytak, amelyet nem kellett félteni és óvni..

A MÁVAG-Ford taxi nyilvános bemutatkozásán a technikai fejlődés illusztrálására természetesen egy MÁG taxi is megjelent. Forrás: Kirschner Béla

Éppen ezért a V8 után megkezdődött a jóval olcsóbb, alig 3250 pengős Ford Eifel hazai összeszerelése is. A négyhengeres motorral szerelt kisautó legfőbb hátránya a mérete volt: a kétajtós jármű sem igazán felelt meg a taxisok elvárásainak. A helyzet megoldása érdekében az Eifeleket itthon módosították: megnyújtották a tengelytávot, hogy az utasok menetkényelmét növeljék. A végeredmény sajnos szerkezetileg gyengének bizonyult. 

 

Egy Ford Eifel alváz....

 

.. amelyre az Autótaxi Rt szakemberei készítették el a megfelelő felépítményt. Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

1938-ban 237 MÁVAG-Ford készült, ebből 120 Eifel és 117 V8-as. Ezzel véget is ért a MÁVAG-Ford hazai története. Az Autótaxi Rt még a második világháború kitörése előtt áttért a Fiat Balilla típusokra. A történelem furcsa fintoraként a háborúban a taxi által használt járművek közül csak az elöregedett, s használhatatlannak ítélt MÁG Magomobilok vészelték át az eseményeket. 1945-ben az akkor már 20 éves leharcolt, de működőképessé varázslt járművekkel indult újra a pesti taxiközlekedés.

 

Az 1938-as Concours d'Elegance kiállításon szerepelt ez a postarendszámos, Nagy Géza-karosszériás MÁVAG Ford V8, amely a „legszebb magyar csukott karosszéria” díját kapta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....