közlekedésbiztonság

ANK: Szemkamera a biztonságosabb vezetésért

2014.10.29.

Az Autós Nagykoalíció jóvoltából először mutatták be Magyarországon, hogy a szemkamera hogyan segítheti a biztonságos közlekedést. Az innováció a Zsámbékon tartott sajtótájékoztatón és tesztvezetésen debütált, ahol Knezsik István, az ANK elnöke azt hangsúlyozta, az Autós Nagykoalíció új utakra indul és sokkal jobban szeretné kinyitni a kaput a közlekedésbiztonság előtt.

- Önző ember vagyok, szeretek élni, a közlekedésnek nevezett katyvaszban azonban mindenki veszélynek van kitéve, már pedig a koalíció elve, hogy aki reggel elindul, este biztonságban haza is érjen – fogalmazott Knezsik István, s bemutatta dr. Réti Istvánt, az ETresearch stratégiai igazgatóját, aki bemutatta a szemkamerát.

Réti István és Knezsik István a sajtótájékoztatón. Fotók: Horváth Miklós

Az igazgató elmondta, az új módszer lehetőséget teremt a vezetés közbeni szemmozgás rögzítésével és elemzésével a hibák tudatosítására, s ezáltal a vezető személyéből eredő baleseti kockázatokat csökkentésére.

Meghökkentő adatokat is sorolt Réti István. A Tobii, a világ vezető szemkamera gyártója által végzett kutatása szerint a vezetési idő jelentős részét (főleg megszokott útvonalon) „robot pilóta” üzemmódban végezzük, azaz fogalmunk sincs, hogy mi történt velünk út közben, a vezetés közbeni események, döntéseink nem tudatosulnak. Ráadásul a statisztikák is azt mutatják, hogy a közúti balesetek 95-98%-át emberi hiba okozza.

Szemkamera kalibrálása.

Ezen belül is 91.9 százalékban a járművezető, 6,1 százalékban a gyalogos,, 0,3 százalékban pedig az utasok a balesetek okozói.

- A rutin a legalattomosabb dolog, a rutin magabiztossá tesz, a magabiztosság pedig elvakít – érzékeltette az igazgató azt, senki sem lehet biztonságban, ha jármű mögé ül.

Kifejtette, amiről a vezető nem tud, azon javítani sem tud. Már pedig ha vezetés közben a folyamatok egy része automatikus és tudattalan, akkor a vezető sincs tisztában azoknak a kockázati tényezőknek, amelyek a személyiségéből adódó baleseti kockázatot jelentik.

Az új szolgáltatás, a szemkamerával nyomon követett vezetési teszt lehetőséget teremt arra, hogy a vezetés közbeni tudattalan folyamatok tudatosulhassanak, és ennek eredményeként a baleseti kockázat is csökkenjen.

A szemkamerát a svéd Tobii cég fejlesztette ki, a magyar tulajdonban levő  ETresearch pedig azt kutatja, milyen alkalmazási területei lehetnek.  Réti István kérdésünkre, hogy milyen a magyar piac fogadtatása, azt mondta, erre csak később tud válaszolni, mivel az Autós Nagykoalíció rendezvénye volt az első, ahol a szemkamera bemutatkozott.

A közlekedésbiztonság mellett nagyon sok terület szóba jöhet még, egyebek mellett a gyógyászat, a marketing vagy éppen az ergonómia.

Réti István kérdésünkre, hogy a közlekedésbiztonság fokozása érdekében hol lehet hasznos a szemkamera, elsőként a kamionsofőröket és az őket foglalkoztató szállítmányozási cégeket említette. Itt nem csak a sofőrök élete fontos, hanem a méregdrága jármű és még az ennél is nagyobb szállított érték indokolja a szemkamera bevetésével a közlekedés biztonság fokozását. Másodikként a megkülönböztetett járműveket használó szervezetek – rendőrség, mentők – neve került szóba, akik vezetés közben sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve. S végül, de nem utolsó sorban a hétköznapok sofőrjei, mi, közlekedők alkotjuk a veszélyeztetett réteget.

Réti István

Az elmélet után a gyakorlatban is kipróbálhattuk a szemkamerát. Az eszköz látszólag egyszerűnek tűnik, egy szemüvegbe kamerát építettek be, amelyet az autós szemüvegként visel. A szemüveget vezeték köti össze azzal az egységgel, amely rögzíti a szem mozgását, s amely alapján utólag kielemzik a tréninget.

Réti István szerint alapvetően négy csoportba sorolják a vezetőket. A legfelső legjobbat nagyon kevesen érik el. A második csoport a jól teljesítők aránya, a harmadik már kritikus, a negyedik csoportba kerülő sofőröknek pedig nem is szabadna autóba ülni.

Knezsik István, az ANK elnöke a kamera előtt.

A bemutatót lelkesen fogadták a résztvevők. Kérdés, hogy a szemkamera tízmillió forintos ára mekkora sebességet enged majd a felhasználásnak. Közlekedésbiztonsági hasznát senki nem vonta kétségbe, inkább csak az árnál szisszentek fel néhányan. Bár elhangzott azt is, negyven éve az ABS ára felért egy kisebb autó értékével, ma pedig a kisebb autókban is van ABS.

A szemkamerás felvételeken láthatóvá válik, hogy a vezetők hová néztek, mit vettek észre, mire figyeltek a vezetés során, illetve hogy a különböző forgalmi helyzeteket mekkora körültekintéssel oldották meg. Az eredmények akár még a legrutinosabb sofőröket is meglephetik – fogalmazott a sajtótájékoztatón Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, aki az első hazai kipróbálók egyike volt, így lett az Autós Nagykoalíció együttműködő partnere vezetésbiztonsági tesztekben az ETresearch.

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....
2025.12.22
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertes....
2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....
2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....
2025.12.22
Forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....
2025.12.22
Minden autó egy darab agyagból indul. A Volvo Cars legendás agyagstúdiójában egy kis szakértő....
2025.12.22
Nagy erőkkel készül a Tokiói Autószalonra a Daihatsu. Bitang tuning teherautókkal és kei carokkal....