Anyukám is érteni fogja – Autópálya fenntartók: minden nap életveszélyben | Autoszektor
közút

Anyukám is érteni fogja – Autópálya fenntartók: minden nap életveszélyben

2018.08.27.

A szó szoros értelmében életveszélyes az autópályán dolgozók munkája.

A Műegyetem Közlekedésmérnöki szakán végeztem, ahonnan évfolyamtársaim a legkülönbözőbb posztokra jutottak el az évek során. Sokaknak annyira megmarad például az építőgépek iránti gyermekkori rajongás, vagy a közutak különböző irányító- és jelzőberendezései iránt tanúsított lelkesedés, hogy felnőtt korukban is inkább élvezetnek, de mindenképpen hivatásnak veszik a munkájukat és nem is tudnának mást csinálni.

Így érkezett a mai írás témája is. Egyik volt évfolyamtársam a Magyar Közút Nonprofit Zrt-nél dolgozik, mint forgalmi mérnök, s egyik kollégája, aki inkább a terepen teljesít szolgálatot, annyira a szívén viseli az autópályákon dolgozó fenntartó munkások biztonságának ügyét, hogy még saját kislányát is megkérte, szerepeljen az amatőr figyelemfelkeltő videóban. Nem is annyira amatőr!!

A Magyar Közút Zrt. tartozik felelősséggel az állami kezelésben lévő útszakaszok fenntartásáért. Persze van még egy sor másik feladatai is, amelyről bővebben a társaság honlapján olvashatunk.

Nem véletlenül korlátozzák a sebességet

Aki állt meg autópálya melletti pihenőhelyen, ahonnan még jól rálátni a pályára, az tapasztalhatta, hogy milyen durva kívülről nézve, ha egy másfél tonnás autó 130-as száguld el előttük. A másodpercent több mint 36 métert haladó autó olyan nagy mozgási energiával rendelkezik, hogy az a csendes autóban utazva nem is gondolnánk.

Az ütközéscsillapítók harmónikaszerűen csuklanak össze ütközéskor, erre vannak kitalálva

Az autópályákon tilos a gyalogos-, a kerékpáros-, a robogós közlekedés és elvileg legalább 60 km/h-ra fel kell gyorsítanunk, ha a forgalmi szituáció ezt megengedi. Azért tilos gyalog, vagy a lassú járművekkel rámenni az autópályára, mert nagyon megnő a ráfutásos balesetek veszélye.

Van, akinek muszáj felmennie

Az autópályákon azonban sok esetben munkákat kell végezni. Hol az útpadkát kell rendben tartani, hogy az elválasztósáv bokrait kell megnyírni, van, hogy egy balesetnél kell karbantartani a pályát, és persze a műtárgyakban bekövetkezett sérüléseket is helyre kell valamikor állítani, gondoljunk egy balesetben megsérült szalagkorlátra.

A Magyar Közút Zrt. munkársai kollégájukról emlékeznek meg a tragédia helyszínén

A legtöbb munka gépesítve van, de egy megrongálódott korlátdarabot nem tud kicserélni egy robot, oda emberi erőforrás kell. Természetesen a munkavégzés melletti sávot ilyenkor elzárják, és egy sor egyéb óvintézkedést megtesznek, ám sokszor ez sem elég.

A terelés

Mielőtt bármilyen útszűkületet idéznének elő a pályán, jó előre, fokozatos sebességkorlátozást vezetnek be. A megengedett 130-as sebességről előbb 100-ra, majd 80-ra, és ha a szituáció megköveteli, akkor 60 km/h-ra veszik vissza a sebességet.

Ráadásul az egyre sűrűbben elhelyezett változtatható jelzésképű tájékoztató táblákon (VJT) jó előre jelzik a veszélyt, például a munkavégzést.

Végül a terelés előtt hosszú szakaszon kint vannak a sárga színű, besorolást segítő táblák.

De sokszor ez sem elég

Időről időre bekövetkezik a baj: 21 útellenőri járművet ért ráfutásos baleset az elmúlt másfél évben. 2017-ben 21 ütközéscsillapító mentett életet! És sajnos statisztikai értelemben minden évben bekövetkezik egyszer a legrosszabb, munkavégzés körben veszi életét egy pályafenntartó munkás.

Éppen ezért az MK Zrt. „Biztonságunk az Ön kezében van” címmel kampányt indított. Ezen nyáron csaknem minden autópálya felett átívelő híd korlátján megtalálható a figyelemfelkeltő molinó.

Facebook oldalán a cég a kampányszerűen teszi ki a sorozattá érett figyelemfelkeltő anyagokat, és ahogy azt láthattuk a lelkes munkatársak és családjaik is segítik a szemléletváltást. Egyébként az MK Zrt. a vakáció időszakára a nyári közlekedéshez is tucatnyi Facebook poszttal nyújtott segítséget a "Nyári tippek" kampányban, amihez külön az M7-es autópályán közlekedőknek még videót is készítettek.

De legtöbbet a járművezető tehet!

Ahogyan a kislány is mondja a videó végén: vezessetek lassabban! A monoton autópályázás során, ha tereléshez ér, rázzuk fel magunkat, mert olyan akadályok lehetnek előttünk, amire nem számítunk. Ne vezessünk fáradtan, ne használjunk kézben tartott mobiltelefont, tartsuk be a sebességkorlátozásokat, és vigyázzunk egymásra!

Ha tetszett az írás, akkor az autópályán dolgozók kedvéért, kérjük, ossza meg ezt a cikket!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....