Anyukám is érteni fogja – Autós klubélet a közösségi oldalakon | Autoszektor

klubélet

Anyukám is érteni fogja – Autós klubélet a közösségi oldalakon

2017.09.29.

Az internet jelentősen megkönnyítette az ugyanolyan hobbit űző emberek kapcsolattartását. Lássuk, hogyan működnek a közösségi oldalak autós lapjai!

A világért sem akarok reklámot csinálni a Facebook-nak. Egyrészt nem is szorul rá, hiszen mindenki ismeri, másrészt csinálnak magunknak eleget. Bár van még néhány – jellemzően egyfajta szolgáltatásra specializálódott – közösségi oldal (Twitter, Istagram stb.), de jellemzően a Facebook az a „hely”, ahol mindenki rálelhet olyan emberekre, akiknek hobbija ugyanaz, mint az övé, vagy ugyanolyan kocsival jár, vagy az idén lesz az esküvője, pont most születik gyereke és így tovább. Nem is sorolom tovább, mert tényleg mindenre (is) létezik már külön csoport a Facebook-on.

Autóklub másképpen

Tehát a közösségi oldalon megtalálhatók akár csak egy gyártó konkrét típusára vonatkozó klub oldalak, de vannak átfogó, egy-egy márkát felölelő klubok is. Nagy előnye ezeknek a társaságoknak, hogy a szó korábbi értelmében vett kötelezettségek elkerülhetők az interneten. Nincs például klubtagsági díj, nem kell utazgatni, hogy klubéletet élhessünk, ugyanakkor a közösség összesített tudásában és tapasztalatában bízva bármikor kérdezhetünk és jellemzően nem maradunk válasz nélkül.

Felépítés általában

A kluboknak ugye általában elnöke szokott lenni, ami a neten kicsit másképp fest. Az oldalt létrehozó személy, majd azok, akiket előbbi kijelöl, lesznek az oldal úgy nevezett adminisztrátorai. Ők rendelkeznek gyakorlatilag minden felett, ami a klubban történik.

Állandó téma, hogy kinek mennyit fogyaszt a kocsija (Forrás: Peugeot 607 Klub)

Ők döntik el, kit vesznek fel (zártkörű klubok esetén), ők moderálják a hozzászólásokat, ellenőrzik (ha van) a klub etikai és egyéb szabályainak betartását. Ők tiltják ki az oldalról a trollokat, vagy a kéretlen reklámozókat.

Ezek az emberek általában a klub témájának avatott szakértői, vagy az átlagosnál nagyobb tapasztalattal rendelkező rajongói. Autós klubok esetében szerelők, szerviztulajdonosok.

Ezután következik mindenki más, vagyis a tagság. A tagok meghívásra, vagy önszántukból jelentkeznek és kérdeznek és válaszolnak és hozzászónak. Beszámolnak saját eredményeikről, legyen az egy új felniszett, vagy fóliázás, de vannak, akik külön bejelentik, hogy (ma is) lemosták a kocsit, vagy feltették a téli/nyári abroncsokat.

Mire használják?

Nem takargatom tovább, én is tagja vagyok nem egy ilyen klubnak –hanem kettőnek. Az egyik a személyes érintettség okán a Mercedes-Benz Cars Club (Hu). Ez a klub még jóval a Facebook előtt alakult az Index Fórumon, a leg-hardcore-abb arcok még mindig ott beszélgetnek, nélkülözve a FB nyújtotta egyszerűség minden elemét. Minden hónapban egyszer van találkozó Budapesten, és nem régiben a 100. ilyen találkozót ünnepelhették a tagok, még torta is volt.

"Sziasztok! C180 olaj intervallum nullázásában tudna valaki segíteni? Előre is köszönöm!"

Sok mindenre jó egy ilyen közösség. Alapvető, hogy az emberek a közös szerelmüket – az autót –dicsérgetik, ajnározzák. Aztán ott van a használattal kapcsolatos rengeteg kérdés. Például megbízható szerelőt keresnek, aki valóban ért az adott típushoz, vagy tanácsot kérnek, milyen olajat töltsenek bele, hogyan javítható az aktuális meghibásodás. Lehet ez egyszerű izzócsere, de a keményebb arcok nem hátrálnak meg akár egy porlasztó cserétől sem, mondjuk, ezekről általában lebeszélik a tapasztaltabbak a kevésbé tapasztaltakat.

Hibakeresés, távgyógyítás

A klubokban gyakori, hogy leírnak egy-egy hibajelenséget, vagy hibajelzést és kérdezik, vajon mi okozhatja. Aki foglalkozott már autójavítással, az bele sem megy az effajta tanácsadásba. Jellemző, hogy nincsen megfelelően körül írva a hiba, és a szükséges vizsgálatok nincsenek elvégezve.

Csatolnak például egy videót a motor járásának hangjáról és arra számítanak, hogy ez alapján valaki azonnal és tévedhetetlenül megmondja, hogy pontosan mit kell csinálni vele. Természetesen ez nem így van, de mindig akadnak olyan tagok, akik több tucat lehetséges okot összeszednek, aztán a kérdező kedvére válogathat belőlük – javarészt értelmetlenül. A legjobb tanács ilyenkor, hogy egy valódi hús-vér szervizben kellene átnézetni a kocsit.

"Üdv mindenkinek! Tudnátok segíteni, hogy ez mit jelent pontosan? Előre is köszi!"

Vannak azért olyan esetek, amelyekben igenis van hathatós segítség. Egy izzócserével például nem feltétlenül szeretnénk szervizbe menni, hanem úgy gondoljuk, magunk is meg tudjuk oldali a problémát. Igen ám, csak előfordul, hogy nem tudjuk, hogyan férünk hozzá az izzóhoz, vagy milyen „égő” kell bele pontosan. Az ilyen, rutinnak számító kérdésekre biztosan kapunk majd választ, ezekkel érdemes lehet tehát próbálkozni.

Magamutogatás…

…persze a szó jó értelmében. A kellően sok tagot számláló klubokban napi esemény a friss márkatárs érkezése, aki persze azonnal büszkén posztol képeket az új szerzeményről, majd várja a társak elismerő pillantásait, ami leginkább a LIKE-ok számában mutatkozik meg.

Az új klubtagok általában azonnal kérdésekkel érkeznek, például szervizt keresnek, vagy megkérdezik, érdemes-e ilyen-olyan beavatkozásokat elvégezni a kocsin.

Van mire büszkének lenni

A túlbuzgó típus is sok kluban képviselteti magát. Az említett Mercis oldalon például volt egy tag, aki minden áldott nap kitett egy Mercedes-t ábrázoló képet, ami fölé csak annyit írt: Szép napot! Kérték egy ideig, hogy fogja vissza magát, mert gyakorlatilag spam-eli az oldalt, de nem hatott a szép szó, így azt hiszem ő már nem is tagja a közösségnek.

Egy Bálna a Merci klubból

Adok-veszek

Egy ideális világban nem léteznének autóalkatrész boltok, hanem mindenki bevinné a szervizbe a kocsiját, azok megrendelnék a szükséges dolgokat, amit beépítenének, így az autós soha nem látna féktárcsát, vagy vezérműtengely jeladót dobozban. Tudom, ez utópia. Mi sem támasztja ezt jobban alá, hogy nem csak a klasszikus értelemben vett rajongás van jelen a Facebook-on, hanem az alkatrész keresés és eladás is.

A klasszikus klubokban nem nagyon szeretik az ilyen tagokat, hiszen állandó hirdetésnek minősülő posztjaival szennyezi az oldalt. Aki alkatrészt keres, az iratkozzon fel a nevében is „adok-veszek” néven futó oldalakra, és ugyanez vonatkozik az eladókra is.

Márkás tartalmak

A kluboldalak remek gyűjtőhelyei az adott autómárkáról megjelent cikkeknek, teszteknek, videóknak és minden olyan tartalomnak, ami a témához kapcsolódik. Nem is kell külön ilyeneket keresnünk, hanem a klubok oldalát böngészve ezt kigyűjtve találjuk meg a klubtagok posztjaiban.

Mémgyár

Üdítően hat az oldal görgetése közben, ha egy-egy vicces poszttal is találkoztunk. Szerencsére erről is gondoskodnak a tagok, mutatok is néhány mémet a közelmúltból.

A BMW-sek alkotják az egyik legaktívabb közösséget

Parázs viták

Egy-egy jól sikerült poszt alatt százával gyűlnek a hozzászólások. A vélt vagy valós szakértők, sokszor a stílusjegyek között sem válogatva igyekeznek meggyőzni a másikat a saját igazukról. Olyan dolgokon megy sokszor napokig a vita, hogy melyik évjáratban milyen kormány, vagy díszléc van, melyik a legjobb motorválasztás az adott típuson belül, ki, miért mondott hülyeséget és mindez oda-vissza, szinte végtelenül.

Problem fixed

Az angol kifejezés jelentése: probléma megoldva. Sok járműtípusnál előfordulnak úgy nevezett típushibák, amelyeknek a megoldása is típusspecifikus. Ezekre a gyakran előforduló hibákra a klubokban általában megtaláljuk a legjobb megoldást, gyakorlatot. A pápaszemes Merciknél tipikusan ilyen probléma a műszeregység 8 digites kijelzőinek meghibásodása, ami házilag is jól javítható, csak egy spéci szerszám és alkatrész, valamint némi kézügyesség és sok türelem kell hozzá. Azért emeltem ki pont ezt a problémát, mert amikor már sokadszorra csináltam a saját kocsimon, akkor barátommal az egész folyamatot videóra vettük és közzé is tettük a klubban. (Itt látható.)

Vásárlási tanácsadás

Okos ember más kárán tanul. Tudatosságra vall, ha valaki az adott típus megvásárlása előtt érdeklődik a tapasztaltabbakról, hogy mire érdemes jobban odafigyelni a vásárláskor, melyik motorral-váltóval ajánlják a típust.

A Peugeot 607-es klub borítóképe

Ha ilyen tanácsért folyamodunk a klubokhoz, biztosan mindenki a saját verdáját fogja ajánlani, de kellően nagyszámú komment után kapni fogunk egy összképet, amire azért lehet alapozni.

Hozzá(nem)értés + helyesírási hibák = Igazi troll

Az autókhoz nem kell feltétlenül érteni, vagy ahogyan mondani szokták, előny, de nem feltétel. Az internet remek terepet kínál minden önjelölt barkácsolónak, autószerelőnek, ezermesternek, hiszen legyen szó bármilyen problémáról, azt a google-keresőbe írva szinte azonnal találunk megoldást.

Joggal gondolják tehát a netezők, hogy az autóval kapcsolatos kérdéseiket is „seperc” alatt megválaszolják. Az ilyen kérdéseket megtalálhatjuk többek között a gyakorikerdesek.hu oldalon, de minden autós fanklub üzenőfalán is.

De ahhoz is kell némi rálátás, hogy egyáltalán kérdezni tudjunk egy témában. Sokszor nem értem, hogy aki – kis túlzással – nem tudja megkülönböztetni az autó hátulját az elejétől, az miért akar jeladókat, adagolókat, pumpákat és még ki tudja mit javítani a kocsiján? (Persze tudjuk miért, de ez az írás most nem a javításokon mindenáron spórolni akarókról szól.)

A jármű témakörben tanúsított mérhetetlen dilettantizmus a legtöbb esetben párosul valami olyan szintű írástudatlansággal, hogy azt minden érettségizett ember szörnyülködve nézni. Az égbekiáltó ostobaságokat rossz helyesírással vegyítők monitorozására már létre is jött egy oldal, úgy hívják őket BontóTroll. Érdemes ellátogatni hozzájuk is, garantált vidám percek és tenyérbe temetett arcok követik majd a böngészést. Mi most csak találomra tesszük ide az egyik posztjukat.

Érdemes csatlakozni

Zárásképpen térjünk vissza a klubokhoz! Ha már úgyis állandóan a gép előtt ülünk, miért ne lennénk tagjai ezeknek a virtuális kluboknak? Új barátokra tehetünk szert, hiszen a közös érdeklődési kör már megalapoz egy jó hangulatot. A klubok általában találkozókat is szerveznek, ahol végre hús-vér emberekkel lehet átbeszélni a dolgokat, tanácsokat kérni, tapasztalatokat megosztani.

Könnyen lehet, hogy néhány hét klubozás után mondjuk szerelőt váltunk, mert rájövünk, van, aki sokkal jobban ért a kocsinkhoz, mint az, akihez eddig hordtuk. Sőt, megoldódhatnak több éves problémák, amiről már – „ez ilyen” alapon –azt hittük, sosem fognak.

Na, irány a Facebook és mindenki keresse ki az autója szerinti klubot, biztos vagyok benne, hogy tárt karokkal várják!

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.04.23
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, az 54-es és 60-as kilométerszelvények, azaz....
2019.04.23
Az ismertebb autómárkákon kívül tucatnyi más német cég gyártmányaiból is került a hazai piacra. ..
2019.04.23
Az új és a használt autók értékesítésekor a garancia a lehető legjobb eszköz a kereskedő számára,....
2019.04.23
Hule Hanusic Ausztriából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.04.23
Szlovákiában a gépkereskedelem tavaly nehéz évet tudhatott magáénak, a hozamokra vonatkozó rossz....
2019.04.23
Naná, hogy az Egyesült Királyságban hozzák vissza a legendás 3-as BMW nevét a versenypályákra, ahol....
2019.04.23
Utazzunk és hallgassuk közben kedvenc előadónkat Hi-Res Audio minőségben. Kicsi, kompakt és nagy....
2019.04.23
A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény című Mozart-pasticcio ősbemutatójával vette kezdetét az....
2019.04.23
2020 nagyon fontos év lesz a Volkswagen számára. Persze, érkezik az I.D. modellcsalád, de más okból....
2019.04.23
Az elmúlt 96 órában a rendőrök 188 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén....