Amikor 2007-ben közelebb kerültem az Autóbontók Országos Egyesületéhez, illetve annak akkori elnökéhez, az újdonság erejével hatott, hogy a járműbontás egy külön iparág, egy külön szakma, amelyet ráadásul hivatalosan sehol sem tanítanak. Ahhoz, hogy a járműbontás, megsemmisítés és újrahasznosítás témájába beleáshassuk magunkat, első körben muszáj átrágni az úgy nevezett jármű életút fogalmát.

Születés

Meglepő módon az autók autógyárakban készülnek. Amióta Henry Ford feltalálta és bevezette a futószalagos járműgyártást, azóta vagyunk képesek nagy volumenben autókat készíteni, méghozzá az összeset közel hasonló minőségben. De a gyár előtt is van még néhány szereplő, akik nélkül bizony nem furikázhatnánk kedvünkre.

Félkész B-oszályos Mercedes-ek a kecskeméti gyárban

Az autók azonnal szembetűnő alapanyagait, a vasat, alumíniumot, műanyagokat, gumi és üveg összetevőket előbb le kell gyártani. Ehhez különböző bányászati eljárások, megmunkálások, átalakítások szükségesek. Gondolták volna, hogy például a karosszéria lemezek és merevítések acél anyaga az alufóliához hasonló, csak sokkal nagyobb tekercsekben érkezik a járműgyárakba? Ott aztán különböző fémmegmunkálási eljárásokkal ajtók, tetőlemezek, merevítő alkatrészek készülnek belőle, amiket ügyes robotok hegesztenek járművázzá. Pikk-pakk bedobálják az egyéb előre összeszerelt alkatrészeket, tesztelik, hogy minden úgy működik-e, ahogyan kell, aztán kigurul a gyárudvarra és már viszik is a kereskedőkhöz.

Kereskedelem

Egy jármű életének második állomása a kereskedelem. Itt megtalálják az új gazdáját az új autónak. A kereskedelemben egyrészt részt vesznek a márkakereskedők, másrészt ott a pénzügyi oldal, akik hitelek formájában teszik lehetővé, hogy akinek nincs meg az összes pénze az új kocsira, az is hozzájuthasson.

Peugeot autószalon

A nagybetűs élet

Autóinkat aztán használatba vesszük. Gyakorlatilag erről szól az Anyukám is érteni fogja rovatunk. Valaki minden nap használja a járművét, valaki csak hétvégente, vagy még ritkábban ül a volán mögé. Egy valamiben azonban mindenki hasonlít: szervizelni, mosni, javíttatni kell a kocsit. És ami még magától értetődőbb: használni, vezetni kell. Részt kell vennünk a közlekedésnek nevezett társas játékban, amelynek mindennapos dolgaival mi is minden nap foglalkozunk lapunk elektronikus hasábjain.

Használt autók

Amikor használója valamiért úgy dönt, hogy másik autót szeretne venni, akkor a kocsi a használt autó piacra kerül. A használt autó vásárlás buktatóból annyi van, hogy az Autószektoron már külön rovatban foglalkozunk azzal, hogy ezeket hogyan lehet elkerülni, illetve a zsákba macska faktort a minimálisra csökkenteni. Aki inkább erről olvasna bővebben, vagy látogasson el ide!

Eljön azonban a pillanat, vagy az az állapot, amikor már annyira leromlik, megöregedik egy autó, hogy kár is lenne vevőt keresni rá. Ilyen lehet egy sima végelgyengülés, amikor a javítás összeg a kocsi értékéhez mérten irreális, vagy egy nagyobb baleset során történő olyan sérülés, amely összeegyeztethetetlen az újbóli forgalomba állítással. (Ezeket a fogalmakat a szakma műszaki- illetve gazdasági totálkárnak nevezni, de mivel a fogalmak nem is annyira egyértelműek ezekkel most még nem is foglalkozunk részletesen.) A lényeg, hogy autó helyett marad egy rakás szemét a kezünkben, amit nem hagyhatunk csak úgy az út szélén, azzal bizony kezdeni kell valamit, hiszen veszélyes hulladéknak minősül.

A hurkatöltő elve

Ha nagyon tudományos szeretnék lenni, akkor a kontinuitás, vagyis a folyamatosság, folytonosság elvéről beszélünk, vagyis magyarul arról, hogy amikor az autós hierarchia tetején egy új kocsit helyeznek forgalomba, akkor a piramis alján elvileg ki is esik egy kocsi.

Csak elvileg, hiszen számolnunk kell azzal, hogy a motorizációs fok, vagyis az 1000 lakosra jutó járművek száma (is) folyamatosan nő. Nem gondoltam volna, hogy a növekvés igazából nem torpant meg. Pontosabban azt gondoltam, hogy a hazai jólét, elért egy bizonyos fokot és már nem lesz egyre több járműtulajdonos, de nem így van. Azt mondhatjuk, hogy a hetvenes évek közepétől a járművek száma kb. változatlan ütemben gyarapodik. Egy-egy rövidebb megtorpanást leszámítva töretlen a trend, amelyet a következő ábra szemléltet.

Magyarországon a személygépkocsik száma (A KSH adatai alapján) 1989-ben 1,7 millió darab felett járt. Kerekítve, 10 millió lakossal számolva, 1000 lakosra akkoriban 170 gépkocsi jutott. Ez a szám (még mindig kerekítve) 2014-ben már 310 darab.

Így alakult a járműállomány Magyarországon 1960 és 2014 között

Bármennyire is töretlen a trend, az utóbbi években nagyságrendileg 15.000 bontási átvételi igazolás kiadására került sor, amely szám a legális keretek között átvett járműveket takarja. Információnk szerint azonban ennek a számnak legalább háromszorosa bontódik el sufnikban és kiskertekben, magyarul a fekete és a szürke szegmensekben.

Az elkövetkezendő hetekben a hazai járműbontást, mint az autó életútjának utolsó állomását fogjuk megismerni. Mi lesz a leadott autókkal a legális és az illegális csatornákban? Milyen törvények, előírások vonatkoznak a járművek szakszerű megsemmisítésre? Hogyan él tovább anyagában és alkatészeiben egy autó? Mi a teendő, ha úgy látjuk, autónknak nincs más hátra, mint a vég? Két hét múlva megkezdjük a téma körüljárását, tartsanak velünk, érdemes lesz…