Anyukám is érteni fogja – A lambdaszonda | Autoszektor

Anyukám is érteni fogja

Anyukám is érteni fogja – A lambdaszonda

2017.05.10.

Ez kicsi alkatrész már évitizedek óta benne van minden autóban, de sokan nem tudják mi is ez valójában.

Az „Anyukám” sorozatban megszokhatták az olvasók, hogy egy-egy kisebb alkatrész is sorra kerül, amikor azt az elhatározásunkat követjük, hogy bemutassuk, hogyan működik az autó. A kismillió részegység közül most kicsi, de annál fontosabb darab kerül terítékre, a lambdaszonda.

Lambda érték

Kezdjük rögtön az elnevezés magyarázatával. A lambda a görög ABC 11. betűje, és jele így mutat.

A tüzeléstechnikában van egy fogalom, a légfeleslegtényező. Ez a mértékegység nélküli szám egy hányados, ami valójában az egységi tüzelőanyag elégetéséhez szükséges valós és számított levegőmennyiség arányát mutatja. Ha mindent jól csinálunk, akkor ez a két szám egyenlő, így hányadosuk éppen 1.

Hogyan működik?

Felépítését tekintve annyira nem is bonyolult. Ha összeszerelve látjuk, akkor feltűnhet a perforált (lyukacsos) védőburok. A lyukak azért kellenek rá, hogy bejuthasson a kipufogógáz a kerámia részhez. Ezt védeni kell, mert érzékeny a mechanikai behatásokra és mivel platinát tartalmaz a bevonata, piszkosul drága is. Ez a külső felület találkozik tehát a kipufogógázban lévő oxigénnel.

A tubus belső felületéhez pedig a környezeti levegő jut, amelynek oxigéntartalmát pontosan tudjuk: 20,95%.

A két oldalon jelen lévő oxigénkoncentráció különbsége a két elektród között feszültséget ébreszt, így az eltérést mV (ezredvolt) „formájában” mérhetjük a pólusok között.

Beszélgetés az ECU-val

A mért adatok közvetlenül a vezérlő elektronikába futnak, ahol a számítógép az eredmény függvényében változtatja meg a keverékképzést, így próbálja nagyjából az 1,00 értéken tartani a lambdát.

Ha nem működik

A lambda szonda működészavara miatt felborul az emissziószabályzás, de legalább ekkora baj, hogy az autó fogyasztása valószínűleg azonnal meg fog ugrani, mert pontos jel hiányában egy előre beállított értéken végzi majd a motor a benzinadagolást. Mindezzel egy időben megkapjuk a műszerfalunkra a CHECK ENGINE ikont is, mert ez így nem maradhat, irány a szerviz.

Miért drága?

Többek között a már említett platina tartalom miatt. Mivel ez a szenzor csak megfelelő hőmérsékleten működik tökéletesen (kb. 300 fokon), sok autóban fűthetők ezek a szondák, hogy minél előbb megfelelő értékek érkezzenek, hogy a motor minél kevesebb ideig bocsásson ki a kelleténél több káros anyagot. Természetesen ez a funkció is drágítja a dolgot.

Lambdaszonda az Opelben

Aztán, hogy ne legyen egy csepp örömünk sem, a legtöbb autóban nem csak egy, hanem mindjárt két lambda szonda is található. Egy a katalizátor előtt és egy másik utána, hogy tisztában legyünk vele, milyen hatásfokkal tisztítjuk a kipufogógázt.

Ha rossz, azonnal cseréld!

Nem csak azért, mert kulturált ember autójának műszerfalán nincs hibajelzés, hanem mert jel hiányában dúsítani fogja a keveréket a komputer, a feleslegesen dús keverékből nem fog elégni az összes tüzelőanyag, ami a kipufogórendszerbe jut és ott hazavágja a méregdrága katalizátort is.

Visszatérve az árra, bár a lambdaszonda kopóalkatrész, azért arra számíthatunk, hogy 200.000 km megtétele után tönkre fog menni. Édesapám Golf V-öse most 12 éves. Kíváncsiságképpen megnéztem, hogy az ismertebb alkatrész webáruházakban mennyiért van lambdaszonda az ő kocsijához. Nos, 20 és 35 ezer forint változnak az árak, gyártót függetlenül.

Ha cserélni kell, nem érdemes spórolni a gyengébb minőségű alkatrészt választva, azt javasoljuk, hogy (ebből is) ragaszkodjunk a gyár által is alkalmazott márkához!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....