Anyukám is érteni fogja! – Síutak, buktatók | Autoszektor

Anyukám is érteni fogja

Anyukám is érteni fogja! – Síutak, buktatók

2014.02.25.

Az igazi síszezon még csak most indul. Február végén, március elején a legideálisabbak a körülmények, már enyhébb az idő, de még sok a hó. Egy-egy távolabbi síparadicsomba több országon kell átautóznunk, sokan mégis inkább azt számolgatják, hogy hány rántott-húsos szendvics kell majd az útra a családnak.

Pedig, ami eljutást illeti, van néhány fontos dolog, amivel érdemes, sőt kötelezően ajánlott az utazás előtt foglalkozni. Tekintsük át, hogy indulás előtt miket kell egy tudatos közlekedőnek szem előtt tartani. Azt egyből átugranánk, hogy aki egész évben tesped nem sportol rendszeresen, annak mindenek előtt a fizikai felkészüléssel kell foglalkoznia, de tegyük fel, hogy ez rendben van.

Mivel menjünk?

Jó magam többször megjártam távolabbi síterepeket autóbusszal és kocsival is. Például Franciaország keleti részén lévő síterepek 1200-1300 km távolságban vannak. Ha belegondolunk, hogy legfeljebb 130-al haladhatunk autópályán könnyen kiszámolható, hogy pl. Franciaországba eljutni, egy hajnaltól késő estig tartó utazással kell számolni. Az osztrák, szlovén, szlovák sípályák valamivel közelebb vannak, de aki napi néhány kilométer autózáshoz szokott, annak 500 km is elég nagy kihívás. Aki fáradékony, nem szeret egyszerre sokat vezetni, nem szereti az ismeretlen tájakon való autózást, illetve nincs olyan útitársa, akinek átadhatná a volánt, annak azt javasoljuk, hogy válasszuk az utazási irodák autóbuszos kirándulásait. Ennek is megvannak a hátrányai, de rengeteg nyűgtől is megkíméljük magunkat. Lássuk, hogyan készüljünk a sí útra!

Az autó

Ahogyan már többször hangsúlyoztuk és még rengetegszer fogjuk is, a járműveink műszaki állapota állandó odafigyelést igényel. Ha itthon, a megszokott körülmények között autózunk, akkor közel a segítség, az ismerősök, barátok és a nyelvismeret hiánya sem akadályoz abban, hogy gyorsan megoldjuk az esetleges problémákat. De képzeljük csak el, mi történik, ha külföldön robbanunk le! Hirtelen azt sem tudjuk hová forduljunk, a külföldi járműjavítási, vagy súlyosabb helyzetben járműszállítási tarifák pedig kellemetlen meglepetéseket tartogatnak. A legjobb itt is a megelőzés, vagyis, hogy jól karbantartott, megfelelően felkészített autóval vágjunk neki az utazásnak.

TMK – tervszerű megelőző karbantartás

Utazás előtt végeztessük el a kötelező karbantartást, ha az már esedékes, vagy közel járunk hozzá. Bár egy normális szervizben ezt kérni sem kell, hívjuk fel a munkafelvevő figyelmét, hogy alaposan nézzék át a kocsit, mert hosszabb útra készülünk. Ismerjük már az akkumulátorok lelki világát, ha úgy érezzük, hogy gyengélkedik az alkatrész, ne gondoljuk, hogy pont a hegyvidéki hideg lesz, amit túlél.

Gumiabroncsok

Több országban a téli szezonban kötelező a téli gumiabroncs használata. Bár határállomások nincsenek már a legtöbb célország felé, ha valamiért megállít a külföldi rendőr és nem megfelelő gumikon találja az autónkat, akkor akár egy egész abroncsgarnitúra árát is otthagyhatjuk a rendőrnél büntetésként. Ne feledjük: M+S jelölés és minimum 4 mm-es profilmélység szükséges! Téligumis kiskáténk itt olvasható.

Hólánc

A hólánc használata ott kötelező, ahol ezt táblával jelzik, de megtisztított úton nem szabad feltenni. (Ez sem az abroncsnak, sem az útburkolatnak nem tenne jót.) Ha van nálunk hólánc, az nagyon jó dolog, de azt fel is kell tudni szerelni. Ezért érdemes utazás előtt tiszta körülmények között főpróbált tartani. Ha így sikerül feltenni, valószínűleg elég tapasztalatot szerzünk, hogy mélyebb hóban, hóesésben, sötétben is sikerüljön.

Ezeken kívül, legyen nálunk seprű, legyen feltöltve az ablakmosó tartály, legyen zsebben a zárolajzó, de ezeket már úgyis tudjuk.

Csütörtökön az útvonal megtervezésének fontosságával foglalkozunk, de addig se feledjük, hogy a saját magunk és az autó felkészítése nem a szükséges rossz: pihenni megyünk, nem idegeskedni, úgyhogy érdemes ezért előre látóan mindent megtenni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....