Irán

Arisun, Runna, Tiba – az iráni autóipar kincsei

2015.09.12.

Ugyan a nyugati szankciók hatására az iráni autóipar a korábbi 1,5 millió darab helyett „csupán” évi egymillió autót bocsát ki, de ez a helyzet hamarosan megváltozik. Irán ismét vonzó célpont lett, s így időszerű kicsit áttekinteni a legfőbb szereplőket.

Ugyan a nyugati szankciók hatására az iráni autóipar a korábbi 1,5 millió darab helyett „csupán” évi egymillió autót bocsát ki, de ez a helyzet hamarosan megváltozik. Irán ismét vonzó célpont lett, s így időszerű kicsit áttekinteni a legfőbb szereplőket.

Vannak az autóiparban olyan szereplők, akik nem foglalkoznak a politikai konfliktusokkal. A világtól elzárt Myanmbarban a Suzuki 1998-ban nyitotta meg összeszerelő üzemét. Észak-Koreában egy ideig Fiatokat is összeszereltek, mostanában inkább kínai autókat csavaroznak össze egy csarnokban. S a sort még hosszan lehetne folytatni. Nincs ez másként Iránban sem. Szankciók ide, korlátozások oda az autógyárak mindig megtalálták a módját annak, hogy kihasználják a helyi piacban rejlő lehetőségeket. Kb 8-10 évvel ezelőtt amikor a Mazda még szoros partneri kapcsolatban állt a Forddal egy nemzetközi autókiállításon megpróbáltam részletesebb információkat kapni a Mazda iráni tevékenységéről. Az illetékes lepisszegett, hogy ne beszéljek ilyesmiről ilyen hangosan... De említhetném a Peugeot esetét is, amely néhány évvel ezelőtt a General Motors-szal kötött stratégiai együttműködése miatt volt kénytelen megszakítani a kapcsolatot iráni partnereivel. A látványos gesztus értékét csak némileg tompítja, hogy a kínai DongFeng-PSA vegyesvállalat továbbra is zavartalanul szállított alkatrészeket az Iran Khodro részére.

Iránban a legtöbb autógyártó vállalkozás továbbra is állami tulajdonban van – közvetve, vagy közvetlenül. Mint az a The Guardian nemrég megjelent oknyomozó cikkéből szépen kiderül hiába privatizáltak számos céget, az új tulajdonosok a rezsimhez köthető különböző formációk maradtak.

Bár zajlik valamennyi kutatás-fejlesztés, de a legtöbb Iránban gyártott autó valamelyik külföldi márka liszenszváltozata vagy annak továbbfejlesztése.

A nyugati szankcióktól sújtott országokban általában fel szoktak tűnni a kínai autógyárak. Nem történt ez másként Iránban sem – ám a hivatalos média állandóan a kínai autók pocsék minőségéről cikkezett. Mostanában pedig azon kárörvendenek, hogy a „nyugati” márkák visszatérésével a helyi vásárlók biztos elfordulnak majd a silány kínai típusoktól. Ehhez képest a nagyobb iráni vállalatok, mint az Iran Khodro vagy a SAIPA sorra kötik az együttműködési szerződéseket kínai cégekkel – és ezt a folyamatot még a nemrég tető alá hozott nukleráis megállapodás sem állította meg.

Iran Khodro

Jelenleg az állami tulajdonú Iran Khodro (IKCO) a legnagyobb iráni autógyár, amelynek évi 600,000 darab a gyártói kapacitása. Ezt 2025-re évi hárommillió darabra szeretnék növelni. Az IKCO legnépszerűbb típusa a Peugeot 405, illetve a 405 kicsit kikozmetikázott változata, a Pars. Mostanában arról lehet olvasni, hogy a 405 helyét átveheti a Peugeot 307, amelyet limuzin és csapotthátú karosszériával is gyártanak Kínában. Az IKCO pár éve próbált modernizálni, de a szintén 405 alapokra épített Samandból sohasem fogyott az elvárt mennyiség. Múlt évben megjelent a Dena, amelyet a Samand utódjának szánnak.

Iran Khodro Dena

 

Az IKCO ezen kívül gyártja még a Peugeot 206-t limuzin és csapotthátúként is, továbbá összeszerelik a Renault Tondar-t (a szó jelentése vihar és az első generációs Dacia Logan-t takarja) és a Suzuki Grand Vitarát is. Haszonjárművek terén is jeleskednek: közel 40 év után, az 1393. iráni év végén (2015. márciusában) véget ért a Hillmann (!!) alapokra épített Bardo kisteherautó pályafutása. Helyét egy Peugeot 405-ből kialakított pick-up az Arisun foglalta el. Idén a Dacia Logan pickup helyi összeszerelése is megkezdődik, s hamarosan a Clio, illetve a Kwid nevű terepjáró is csatlakozik a helyi palettához. Szintén idei fejlemény, hogy az IKCO együttműködési megállapodást kötött a kínai DongFeng-gel és a Haimával is, s hírek szerint elmélyült tárgyalásokat folytatnak a Mercedes-szel és a Volkswagen-nel is.

 

SAIPA

Az Iran Khodro-nál nem sokkal kisebb a SAIPA, amelyet 1966-ban Citroën típusok helyi előállítására hoztak létre. 1993-ban lépett be a Kia a képbe. Jelenleg Iránban a Kia Pride a legnagyobb darabszámban előállított autó. A Pride Magyarországon is ismerős – a Totalcar Népítélet rovatában lehet mindenféle véleményt olvasni. Iránban csapotthátú, liftback, kombi és platós kisteherautó karosszériával árusítják. 2014-ben közel negyedmillió Pride-variáns készült Iránban. Ehhez jön még a Tiba, amely ugyanarra a platforma épül, de kívül-belül sokkal modernebb hatást kelt.

SAIPA Tiba

 

A SAIPA legújabb partnere a China Brilliance, amelynek egyes típusait átmatricázva saját márkanév alatt árusítanak. A SAIPA és Pars Khodro nevű leányvállalata végzik az összeszerelést. A Pars Khodro a Pride-ban is besegít, illetve évi néhányezer Tondar náluk is készül. Most éppen az első generációs Dacio Sandero helyi gyártásának előkészítését végzik. A SAIPA másik leányvállalata, a Zamyad az Iránban népszerű ősőreg pickup vonulatot folytatja – a Nissan platós kisteherautójának harminc évvel ezelőtti generációját tartják életben.

Pars Tondar

További autógyárak:

A Bahman nevű cég első pillantásra magánvállalkozásnak tűnhet, ám a valódi tulajdonos a hadsereg egyik leágazása, a Forradalmi Gárda. A Bahmannak évtizedek óta a Mazda a legfőbb partnere – az 1980-as évek elején gyártott B-szériás teherautó helyi változata mai napig a legjobban fogyó típusuk. Ezen kívül két kínai partnerük is akad: a Zhongxing, a Landmark terepjáróval, illetve a FAW a Mazda6 eredetű Besturn B50-nel.

Akadtak magánvállalkozások, amelyek autógyártással próbálkoztak. Ezekből jelenleg csak a Kerman Khodro van jelen értékelhető mennyiséggel a palettán. A Kerman és leányvállalatai kínai autók, a Jianghuai, a Chery, a Great Wall és a Lifan egyes típusainak összeszerelésével foglalkoznak – ezekből az össztermelés nagyjából 80,000 darab évente.

Balról jobbra: A Bahman Mazda kisteherautója, az Iran Khodro Bardo, amelynek nemrég fejezték be a gyártását és a Zamyad Z24, amely egy ősöreg Nissan Junior.

A helyi autópiac

A gyárak után vessünk egy rövid pillantást a helyi autópiacra. A legújabb fejlemény, hogy a helyi vásárlók civil mozgalmat indítottak annak érdekében, hogy senki ne vásároljon a „pocsék minőségű” és „drága” helyben gyártott autókból. Mindenki a nyugati márkák visszatérését várja. Jelenleg a legnagyobb importőr a Hyundai, amely 1394. első negyedévébén (2015. április-június) 4500 autót szállított ki kereskedőkhöz – főleg Santa Fe és i20 típusokat. Említésre méltó még a Toyota (1487 darab) és a BMW (557 darab). Ám ez a helyzet valószínűleg nagyon rövid időn belül megváltozik, ahogy a legtöbb nyugati autógyár felerősíti jelenlétét az iráni piacon.

 

A cikk összeállítása során felhasználtam a hetente megjelenő, angol nyelvű Ceauto Hírlevél Iránnal kapcsolatos híradásait. A Hírlevél évente 50 alkalommal jelenik meg a kelet- és közép-európai régió, illetve a távol-kelet és afrikai legfrissebb autóipari híreivel. Bővebb részletek: http://ceauto.co.hu/newsletter

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....
2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....
2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....
2024.05.11
Zolder, Mugello, Assen, Spa, Oschersleben, Portimao, Hungaroring és Silverstone.  ..
2024.05.11
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb....
2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....