repülés
A beruházás része a BUD 2020 fejlesztési tervnek, az új épület mintegy 7,8 milliárd forintba került. Az utasok már augusztus elején birtokba vehették a mólót. A csütörtöki ünnepélyes átadáson Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy negyedik éve kétszámjegyű utasforgalom-bővülést tapasztalnak, idén év végére új rekord várható, 15 millió utasra számítanak.
Minden eddiginél több hosszútávú járat indul most Budapestről, ezért szükség volt egy új utasforgalmi épületre. Hozzátette: Torontóba, New Yorkba, Chicagóba és Philadelphiába, Pekingbe, Dubajba és Dohába is szélestörzsű gépekkel járnak a légitársaságok. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkára azt mondta, a repülőtér fejlesztése a turizmus és a gazdasági kapcsolatok miatt is kiemelten fontos. Felidézte, hogy tavaly 29,5 millió vendégéjszakát regisztráltak Magyarországon, ebből 14,9 milliót külföldiek töltöttek el.
Tavaly a Nemzeti Befektetési Ügynökség 96 nemzetközi beruházást hozott Magyarországra 3,5 milliárd euró értékben, idén pedig eddig 2 milliárd eurónyi beruházás érkezett az országba. Az új utasmóló egyelőre korlátozottan kezel utasokat, a belépő oldalon az útlevélellenőrző pontokat a következő napokban adják át, és folyamatban van a keskenytörzsű gépeket kiszolgáló utashidak telepítése is.