Galamb József

Augusztus végére felújítják a makói Ford falat - ipartörténeti érték

2019.03.16.

Valamennyit csúszik, ám annál alaposabb lesz a makói Ford fal felújítása, amelynek már a kivitelezőjét is kiválasztotta az önkormányzat. A páratlan autós és ipartörténeti emléket több mint 12 millió forintból mentik meg.

Van Makónak egy nagyon értékes, nemzetközi ipartörténeti jelentőségű, Galamb családhoz köthető épülete, ez 1922 és 1944 között működött Ford-lerakatként a mai Deák Ferenc és a Vásárhelyi utca sarkán. Galamb József 1881-ben született Makón és azután is gyakran hazalátogatott a városba, hogy a Ford T-modell konstruktőreként világhírűvé vált. Nevéhez kötődik az első sorozatgyártású mezőgazdasági jármű terve is, a Fordson-traktorokból hatot szülővárosába, testvéreinek is küldött, akik nem csak dolgoztak vele, hanem reklámozták is a portékát és családi céget alapítottak. A telephelyen autókat, traktorokat és alkatrészeket forgalmaztak, ezek Fiumén keresztül érkeztek Amerikából Makóra.

Minden nappal tovább romlik az állapota

A Vásárhelyi utcára néző falon még ma is kivehető a Ford–Lincoln–Fordson felirat, ami eredetileg úgy nézett ki, hogy Galamb Ferenc Műszaki Vállalata Lincoln Ford Fordson Autor Képviselete. A földszinti ablakok fölötti négy, eredetileg 138×150 centiméteres, autókat ábrázoló képből is felismerhető egy. Igaz, egyre nehezebben, minden felújítás nélküli nappal romlik a homlokzati fal állapota. A makói múzeum már 10 évvel ezelőtt felmérette egy szakértővel, hogy mibe kerülnek a helyreállítása, akkor 5-6 millió forint volt a becslés.

Évekig nem történt látható beavatkozás, annyi volt az előrelépés, hogy 2013-ban a tulajdonos Népi Iparművészeti Kft. 1,6 millióból alászigetelte. – A cég most került olyan anyagi helyzetbe, hogy legalább a további pusztulásnak elejét vegye – nyilatkozta akkor Nadobán László, a társaság tulajdonosa. Hagyományos megoldás szóba sem jöhetett, ezért a felvizesedés megakadályozására úgynevezett injektáló technikát alkalmaztak. Vagyis alulról már nem kap nedvességet a fal, e miatt nem romlanak tovább a képek és a feliratok. Oldalról és persze fentről veri az eső meg a szél…

Nagy munka volt, így alulról már ne nedvesedik a fal

Hivatalosan a fal felújítását 2017 elején jelentette be Farkas Éva Erzsébet polgármester, éppen a város veterán autós-motoros egyesületének közgyűlésén. A terv az volt, hogy a teljes homlokzatot, illetve a reklámfeliratokat és az ábrákat is újraalkotják. A munka már csak azért is aktuális volt, mert 2018-ban lett 110 esztendős az évszázad autójává választott Ford T-modell.

2018 elején úgy számoltak, hogy a felújítás költsége 12 millió forint, a pénzből 5 milliót az önkormányzat a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelmi előirányzatából kap, 7-et pedig saját költségvetéséből áll. Erről annak rendje és módja szerint közgyűlési döntés is született. Miután az ingatlan magántulajdon, 7 millió forint erejéig jelzálogot, illetve elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek rá be. Ezzel együtt a Népi Iparművészeti Kft. 5 évre vállalta a fal karbantartását, s azt is, hogy annak küllemét megőrzi.

Nadobán László a felmolinózott fal előtt

– 1983 óta küzdök ezért a falért, akkor itt a népi iparművészeti szövetkezet működött, aminek én lettem az elnöke, és a helyi pártbizottsággal hadakoztam. Ők le akarták vakolni, amit én nem engedtem – emlékezett vissza tavaly év elején Nadobán László. Korábban az alászigetelésre és a tetőfelújításra jutott pénz, de a költségekbe most mégis beszállnak – a Ford-homlokzatra merőleges falat saját pénzből újítják fel. Akkor még arról volt szó, a beruházás 2018 augusztusára fejeződik be - a munka beharangozásaként két molinót is elhelyeztek az épületen.

Idén újra nekifut a város a Ford fal felújításának, a kitűzött határidő nem változott: augusztus vége. A városháza a késlekedés okáról azt nyilatkozta, hogy az önkormányzat a hajdani Ford-lerakat és összeszerelő műhely homlokzatát az eredeti állapothoz hűen szeretné megújítani. Ennek érdekében a lakosság, a helyi levéltárosok, történészek és szakemberek segítségét kérték – felhívást tettek közzé, hogy akinek van rajza, fotója a fal eredeti kinézetéről, jelentkezzen. Az adatgyűjtés a vártnál hosszabb időt vett igénybe.

Falrészlet, autóval - kopik, hullik

A megvalósítandó terv már főépítészi egyeztetés alatt áll, információk szerint ezek alapján a teljes homlokzatot újraalkotják, így a reklámokat és az autós képeket is. A kivitelezésre az Amandinus Kft. kapott megbízást, a felújítás összesen 12,5 millióba kerül - ebbe ad félmilliót a Galamb család és 450 ezret az épület tulajdonosa, a Népi Iparművészeti Kft. is.

– A Ford T-modell 111 évvel ezelőtt kezdte meg hódító útját, akkor a Tin Lizzy névre keresztelt autó páratlannak számított. A Bádog Böskének becézett kocsival a tervezők célja az egyszerűség és a megfizethetőség volt – és mindkettő sikerült. Ezzel a modellel indult az autóiparban a tömeggyártás, több mint 15 millió készült belőle 1908 szeptemberétől 1927 októberéig. Egészen az 1970-es évekig kellett várni az autóiparnak, hogy ezt a szériát túlszárnyalja. Műszakilag is sok újdonság volt az 544 kilós, 22 lóerős, négyhengeres motorral és kétsebességes váltóval szerelt, 60 kilométer/órás végsebességre is képes autóban. Galamb József 1905-ben telepedett le Detroitban, ahol rajzolóként kezdett a Fordnál, majd gyorsan lépegetett felfelé a szakmai ranglétrán. Egészen 1944-ig dolgozott Henry Ford mellett, aki nagyon megbecsülte.

Ma is autós bázis

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.09.17
Hans Peter Doskozil, Burgenland tartományfőnöke budapesti látogatása során  megbeszélést folytatott....
2019.09.16
Megdőlt a kizárólag emberi erővel hajtott kétkerekű járművek női sebességrekordja, a francia....
2019.09.16
Már első bemutatásakor bebizonyította a Kia Optima, hogy sikerült elérni a német versenytársakat,....
2019.09.16
Németországban az utóbbi napokban intezív diskurzus indult a városi terepjárók biztonságosságát....
2019.09.16
Parázs István Magyarországról küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.09.16
A Kuuskuljetus Oy finn fuvarozóvállalat élen jár azzal, hogy egy cseppfolyósított gázzal hajtott és....
2019.09.16
Szeptember 13-15. között a BMW Group Classic exkluzív filmvetítésekkel, az első Mini....
2019.09.16
Az egyik tréler 2260 kilogramm túlsúllyal közlekedett, a járművezetőkkel szemben helyszíni bírságot....
2019.09.16
- Brüsszel Nemzetközi Repülőtérre, Harkovba és Lvivbe indít új járatokat Budapestről a magyar....
2019.09.16
Kínában már a tizennegyedik egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások augusztusban, és már....