Honda

Autóipari önkénteskedésen vettünk részt Észak-Amerikában

2019.08.23.

Több mint 25 ezren vettek részt az immáron negyedik alkalommal megrendezett hondás önkéntes héten Észak-Amerikában 2019 júniusában. Majdnem 600 féle módon segítették valamilyen formában a lakóközösségeket az autóipari beszállítók és márkakereskedések alkotta csapatok a Honda szervezésében.

Az önkénteskedés 42 USA-beli állam mellett Kanadában és Mexikóban is zajlott. A Honda idén ünnepli amerikai fennállásának 60. évfordulóját, így ebből kifolyólag is időzítették június második hetére az eseménysorozatot, amely a Honda társadalmi felelősségvállalásáról tanúskodik.

Az élelmiszer-válogatás mellett véradásra, vérszállításra, állatok örökbefogadására, strand- és parktisztításra is sor került; de iskolai tanszereket is gyűjtöttek, valamint rászorulók házainak tatarozásába is beszálltak a csapatok.

Fotó: Honda

Egyebek mellett 592 ezer fejadag ételt osztottak ki, 65 tonna élelmiszert gyűjtöttek és szortíroztak, 2210 csomag vért adtak, továbbá majdnem 100 ezer dollárt gyújtöttek össze nonprofit szervezetek javára az önkéntesek.

Jómagam élelmiszer-válogatásba vágtam a fejszémet egy forró michigani napon. Nagy raktárépület fogadott minket, magas oszlopsorokkal, mint valami ikeás önkiszolgáló részlegen. A csomagolt ételek helyett egy jégveremben két hatalmas raklapnyi spárga szétválogatását és összerendezését tűzték ki feladatul. Jó érzés volt megtapasztalni beszállítói oldalról a csapatmunkában rejlő hatalmas lehetőséget, lendületet és sikert. Már évek óta szemeztem a Honda által szervezett és kalauzolt eseménnyel, s most végre egy újabb szép emlékkel és egy piros pólóval gazdagodhattam.

A Honda működési szemléletének alappillére az, hogy olyan cég akar maradni, amelynek létezését igényli a társadalom. Fejlett, hatékony, az emberek hétköznapi boldogulását segítő termékek megálmodása és gyártása a célja; mindezt minimális környezeti terhelés mellett, a fenntartható jövő érdekében.

A Honda elkötelezett a működési környezetében lévő lakóközösségek támogatása mellett. Ebben egyaránt benne foglaltatik a sokszínű munkaerő és az önkéntes akciók, valamint különböző gyermekalapítványok és rákkutató intézetek támogatása, így viszonozva a márkahűséget vásárlóinak Észak-Amerika-szerte.

Fotó: Honda

A japán márka hatvan évvel ezelőtt, 1959. június 11-én kezdte meg üzleti tevékenységét az Észak-Amerikai kontinensen, a Kalifornia állam területén található Los Angeles-ben. Idén szeptemberben lesz a 40. évfordulója a helyi gyártás beindításának is – elsőként a japán autós konstruktőrök között.

A Honda napjainkban több mint 31 ezer munkavállalót foglalkoztat a Honda és Acura típusok fejlesztésének, gyártásának és értékesítésének terén; illetve a kerti gépek, továbbá a HondaJet üzleti repülőgép és a GE Honda HF 120 sugárhajtómű gyártásának és értékesítésének területén.

Honda Civic Type R, New York

Az amerikai gazdaságnak különösen jót tesz a Honda filozófiája, miszerint a terméket közel kell „építeni” a vásárlóhoz. Az USA húzómodelljei, bestsellerei és többszörösen kitüntetett modelljei mind helyi gyártásúak, így a Honda mérsékelni tudja a szállítás okozta, az évi több ezer tonnás nagyságrendbe tartozó szén-dioxid kibocsátást. Ez szintén összhangban áll a vállalat „Kék égboltot gyermekeinknek” jelmondatával. A hatékonység nemcsak a gyárakra, hanem a beszállítókra is vonatkozik, szám szerint több mint 600 partnerre; illetve az 1300 USA-beli márkakereskedés között is folyamatos verseny van a zöldprogram keretén belül.

Acura TLX A-Spec, New York

A japán cég jelenleg 12 főbb üzemegységet működtet Amerikában, évi 4 milliós legyártott példányszámmal. A helyi rendelésű Honda és Acura modellek kétharmada helyben készült hazai és világpiaci alkatrészek felhasználásával. A kutatásfejlesztés területén 14 nagyobb központot jegyezhetünk a Honda színeiben, ezek a fejlesztéstől a gyártásig képesek végigvinni az autós, kerti gépes vagy éppen repülős projekteket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.09.22
KLEMENT kétkerekű-koncepciójával a ŠKODA  a friedrichshafeni (Németország) EUROBIKE nemzetközi....
2019.09.22
E heti rajzunk készítője T-boy. Rajzának címe: Evolúció.  ..
2019.09.22
Kínában az elektromos töltőállomások száma 1 millió fölé emelkedett. Hivatalos kínai adatok szerint....
2019.09.22
Az őszi hónapokban sok baleset azért történik, mert megváltozott az időjárás, mostohábbak a....
2019.09.22
Kisláng külterületén haladt autójával az a 29 éves férfi, aki egy kanyarhoz érve áttért a szemközti....
2019.09.22
Autózni kell: így hangzik a 20-21. század egyik kulcsmondata, de nem mindegy, hogy milyen áron,....
2019.09.22
Egyre fontosabbá válik az, hogy ember vezette expedíció induljon a Marsra, mivel az űrszondák....
2019.09.22
Az autómentes nap nem arra szolgál, hogy kirekesszék az autókat a forgalomból, a kezdeményezés....
2019.09.22
Sebastian Vettel jövőjét újra és újra megkérdőjelezik a szakértők. Hol úgy látják, új csapattársa,....
2019.09.21
Mi történik az új autók piacán? Mi az a WLTP2 és milyen hatással lesz az árakra? ..