innováció

Az önvezető autók már a "spájzban vannak"

2017.03.21.

Alig néhány héttel fejlett önvezető technológiájának európai közutakon való bemutatását követően a Nissan tegnap a CeBIT-en, Európa legnagyobb digitális szakkiállításán is debütál, és betekintést nyújt az autózás jövőjének forradalmasítását célzó innovációiba.

A Nissan CeBIT-en felépített standjának középpontjában is egy önvezetéssel kapcsolatos új technológia, az úgynevezett SAM (Seamless Autonomous Mobility) rendszer áll, melyet már az idei CES kiállításon is bemutattak.

A NASA technológiája alapján fejlesztett SAM rendszer emberi támogatást ad a járműbe integrált mesterséges intelligenciának (MI), hogy segítse a váratlan helyzetekben, például közúti balesetek, útépítések vagy egyéb akadályok észlelése esetén hozott döntéseket. A SAM lehetővé teszi, hogy az önvezető autó eldöntse, meg tudja-e oldani az adott helyzetet önállóan, vagy emberi segítségre van szüksége. Az önvezető technológia jövőbeni teljeskörű elterjedésének alapvető feltétele, hogy az autók tudják, hogyan kezeljék ezeket a helyzeteket.

Ponz Pandikuthira, a Nissan Europe terméktervezésért felelős alelnöke elmondta: „Az önvezető technológiák forradalmasítják az autózás jövőjét, nagyobb biztonságot, kényelmet és vezetési élményt ígérve mindenkinek. Ezen rendszerek garantálják majd a közúti balesetek számának drasztikus csökkenését, ami kulcsfontosságú része a Nissan Intelligens Mobilitás jövőképének is, mellyel a zéró emissziós, halálos balesetek nélküli jövőt céloztuk meg.

A Nissan CeBIT-en való bemutatkozására egy a vállalat számára kiemelkedően fontos mérföldkő után került sor, ugyanis a Nissan önvezető technológiájának első európai demonstrációja idén februárban zajlott le. Több mint százan, köztük újságírók, köztisztviselők és iparági szereplők lehettek közvetlen részesei a Nissan fejlett önvezető technológiájának valódi körülmények között történő tesztelésében London utcáin a világ legkeresettebb elektromos autójának számító Nissan LEAF-ben.

A Nissan emellett megerősítette, hogy elérhetővé teszi innovatív ProPILOT önvezető technológiájának első hullámát a 2017-es pénzügyi évben megjelenő új Nissan Qashqai-ban, valamint a Nissan LEAF hamarosan érkező második generációjában is. Ez a technológia sávváltás nélküli önálló közlekedésre képes az autópályán, és már elérhető a Japánban tavaly bemutatott Nissan Serena modellben.

A 2020-ig tartó időszakban a Nissan önvezető technológiái egyre nagyobb önállóságra lesznek képesek, míg végül megbirkóznak majd a városi kereszteződések kihívásaival is.  A biztonságosabb és egyben élvezetesebb közlekedést ígérő önvezető technológiák szerves részét képezik a Nissan „Intelligens Mobilitás” jövőképének. Ez a jövőkép fogja össze a vállalatnak az autóhasználattal, az alkalmazott hajtásrendszerekkel, valamint az autók társadalmi integrációjával kapcsolatos fejlesztési terveit.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....