önvezető

Az önvezető járművek akadály nélkül közlekedhetnének az Unióban

2017.03.24.

- Szándéknyilatkozatot írt alá 29 ország - köztük Magyarország - arról, hogy együtt dolgoznak az önvezető, autonóm járművek akadály nélküli közlekedésén az Európai Unióban - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára Rómából telefonon az MTI-nek csütörtökön.

Hozzátette: a szándéknyilatkozatot a római szerződés aláírásának 60. évfordulójára szervezett Digitális Nap című uniós konferencián látták el kézjegyükkel az érintett országok képviselői. Az államtitkár szerint ez a nyilatkozat fontos technikai kérdéseket vet föl, mint például az automatizálás, a jogszabályok és az adatbiztonság ügyét. Lepsényi István felidézte, hogy tavaly novemberben a digitális regionális konferencián a visegrádi négyek (V4) már aláírtak egy megállapodást, amelynek a célja, hogy az országhatárok e járművek számára átjárhatóak legyenek.


A csütörtökön elfogadott szándéknyilatkozatban ezt a célt már egész Európára kiterjesztették. Kiemelte: a magyar kormány számára fontos ez a szándéknyilatkozat, mert Magyarország az európai és regionális együttműködésben is vezető szerepet akar betölteni. Lepsényi István kérdésre válaszolva elmondta: a zalaegerszegi tesztpálya nagyon fontos a fejlődés szempontjából, hiszen ezáltal stabil, ismételhető körülmények között lehet kipróbálni az önvezető járművek viselkedését. Ez pedig elengedhetetlen a későbbi jogszabályok megalkotásához, amelyek beengedik majd ezeket a járműveket a forgalomba.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....