Opel Magyarország

Az Opel 650 ezer motort gyárt az idén Szentgotthárdon

2016.07.06.

Az Opel szentgotthárdi gyára az idén 650 ezer motort gyárt a tervek szerint, ezzel a márka európai piacra szánt járműveinek 60-70 százalékát látja el motorral - mondta Grzegorz Buchal vezérigazgató szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A lengyel szakember február óta áll a magyarországi gyár élén, Solt Tamást váltotta a vezérigazgatói poszton. Grzegorz Buchal jelezte: Szentgotthárdon eddig ez a legnagyobb kibocsátás, a gyár már csaknem teljes kapacitásán működik, és a termelés jövőre még nőhet. Szentgotthárdon tavaly 511 ezer darab motort állítottak elő a Flex motorgyárban és a régi üzemrészben. A korábbi generációs Family motorokból az idén még 100-120 ezer darab készül, ez a termelés folyamatosan zsugorodik, eközben a Flex gyárban előállított új motoroké bővül. Egyedül itt gyártják az Opel fő modellje, az Astra számára is a motorokat, a 2016-os Év autója cím birtokosa adja a márka európai eladásának fő volumenét.

Grzegorz Buchal - az Opel Szentgotthárd vezérigazgatója

A vezérigazgató elmondta, hogy a termelésnövekedés mellett létszámbővülés várható a gyárban, a felvétel tart. A szentgotthárdi gyár mintegy 2100 embernek ad munkát, ebből 1600-nak közvetlenül. A gyárban alkalmazott 1600 emberből mintegy 300 kölcsönzött munkaerő. Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a márka az idén az első fél évben 5266 darab járművet értékesített Magyarországon, 9,39 százalékos piaci részesedésével a második helyen végzett a márkák erősorrendjében. A magánvevők számára 1842 járművet értékesítettek, az eladásokban ez a 35 százalékos arány évek óta az első helyet biztosítja a márkának a magyarországi magánvásárlók körében. Az ügyvezető igazgató reális célnak tartja az idei teljes  évre a 11 ezer darabos értékesítést.

Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója - archív felvétel, fotó: Horváth Miklós

Tavaly 10 200 új Opelt adtak el Magyarországon a márkakereskedések.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.27
Verőce térségében találták meg hétfőn a település közelében több mint egy hete történt hajóbaleset....
2024.05.27
Egy olcsónak tűnő C-osztály valódi arca ..
2024.05.27
Emberek közé hajtott egy terepjáró szombaton délután Červená voda községben, a Sabinovi járásban,....
2024.05.27
A Hyundai és a hozzá minden szállal kötődő Kia töretlenül tartja az előkelő helyet a leggyakrabban....
2024.05.27
Május utolsó hétvégéjén, a japán motorsport legnagyobb jelentőségű versenyén debütált a megújult....
2024.05.27
A Volkswagen és a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) még négy évig folytatja sikeres együttműködését.....
2024.05.27
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.27
Életében először versenyzett esőben; újabb két dobogós helyezést szerzett az újoncok között;....
2024.05.27
Autós üldözésre és lövöldözésre került sor szombaton éjszaka Liptószentmiklós belvárosában, miután....
2024.05.27
Ankara előrehaladott tárgyalásokat folytat a kínai BYD és a Chery vállalattal elektromos járművek....