Honda

Az övé a legnagyobb – Honda Civic Tourer menetpróba

2013.12.12.

Minden vetélytársát veri csomagtartójának méretével az új Honda Civic kombi, ennek ellenére nem néz úgy ki, mint egy kerekekre fektetett telefonfülke. Ráadásul a piac egyik legjobb 1,6-os dízelmotorjával készül, amely elméletileg több mint 1300 kilométeres hatótávot tesz lehetővé.

Szerző: Gulyás Péter

Az elmúlt évtizedben a gyártók a buszlimuzinok és szabadidő-autók eladásainak szárnyalása miatt kissé elhanyagolták a kombikat az alsó-középkategóriában. Manapság azonban a vásárlók kezdenek visszaszokni a nagy csomagtartójú, de alacsonyabb építésű autókhoz, mert dinamikusabban vezethetőek, de szinte ugyanolyan praktikusak, nem mellesleg pedig olcsóbbak is. Ezt felismerve a hagyományos kombis márkákon kívül idén már a Seat, a Toyota és a Honda is bemutatta saját nagy rakterű kompaktját, pedig a Seatnak sosem volt kompakt kombja, a Toyota és a Honda pedig utoljára 7, illetve 12 éve készített.


A Honda a Nagy Britanniában lévő európai központját bízta meg a puttonyos Civic tervezésével és gyártásával, tehát nem a török gyártású négyajtós, hanem a Swindonban készülő, csak az európai piacon kapható ötajtós, ferdehátú modell volt a Tourer alapja. Változatlanul hagyták a tengelytávot, viszont a hátsó túlnyúlást 235 mm-rel megnövelték, a fart pedig teljesen áttervezték. Jelentősen meg kellett erősíteni a karosszériát a C-oszlopoknál, hogy a hosszabb változat karosszériamerevsége elérje a ferdehátú szintjét, vezetés közben nem is érezni különbséget. Kombihoz képest kimondottan sportos formájú a Tourer, az övvonala nagyon meredeken emelkedik, a sárvédőit jobban kis sem lehetett volna hangsúlyozni, a hátsó kilincsei rejtettek, a sínekkel ellátott teteje pedig a rejtett hátsó tetőoszlopok miatt úgy tűnik, mintha lebegne. A merész forma hátránya, hogy a hátsó ablakok csak lőrés méretűek, és kilátni is nehézkes tolatás közben, igaz, ezt már az ötajtós Civicnél is megszokhattuk.

Bár a Civic Tourer 12 centivel rövidebb, mint a Skoda Octavia Combi, a csomagtartójával még a korábbi kategóriaelső cseh autó 605 literes befogadóképességén is túltesz: 624 literes a poggyásztér, lehajtott ülésekkel pedig már 1668 literes, ami ugyan már kissé elmarad a Skodáétól, de még így is könnyedén ver sok közepkategóriás kombit. Elsősorban a helytakarékos, torziós rudas hátsó futómű tette lehetővé a gigászi raktér kialakítását, emiatt lehetett a padlóban, a két csatolt lengőkar között még egy 117 literes rekeszt is kialakítani, amelynek térfogatát a 624 literbe már beleszámolták. Nemcsak nagy a csomagtér, de megpakolni is könnyű, mert a fémmel burkolt rakodóperem is messze a legalacsonyabb a kombik között (565 mm), és lehajtott hátsó ülésekkel sincs lépcső a rakodófelületen. Ahogy a modern kombiktól megszoktuk, csomagrendező sín, kampóval rögzíthető háló és 12 V-os csatlakozó is rendelkezésre áll.

A Civic műszerfala az idei modellfrissítésnél kapott néhány zongoralakk betétet, de ez nem segített azon, hogy a három különálló képernyő és a sok elszórt gomb miatt eleinte nehéz kiigazodni rajta. Még a tapasztalt autós újságírókból álló különítmény is sokáig állt egy helyben a Róma környékén vezető tesztút kezdetén, a megszokottnál jóval több idő telt el, mire mindenki kiismerte magát a gombok kavalkádjában. Ránézésre olyan a 6,1 colos érintőképernyős navigációs rendszer, mintha egy utólagos beépítésű lenne, viszont becsületére legyen mondva, hogy minden elképzelhető eszközt rá lehet csatlakoztatni: a jack-dugós audiokábelen és az USB-n kívül még videókábelt is, természetesen a bluetooth kapcsolat is van, amely zene streamelésre is képes. Már a Civichez is elérhető szinte minden vezetéstámogató rendszer a koccanásgátlótól a radaros távolságtartó tempomaton át a táblafelismerőig, csak a kormányt tekergető parkolóasszisztens hiányzik. Városban kissé idegesítő volt, hogy a ráfutásra figyelmeztető rendszer minden percben sípolt, viszont a római csúcsforgalomban rendesen megizzadó holttér-figyelő nagy segítséget jelentett.

Ugyanolyan tágas és jól összerakott az utastér, mint az ötajtósban, négy felnőtt kényelmesen elfér sőt, a hátsó sorban valamivel nagyobb a fejtér a kevésbé lejtő tetővonal miatt. Nem hiányzik a Honda találmánya, a „mágikusnak” hívott hátsó üléssor sem, ami azt jelenti, hogy a 60-40 arányban osztott ülőlapot a mozi székekhez hasonlóan fel lehet hajtani, ilyenkor bicikliket vagy akár szobanövényeket is lehet szállítani a helyén. Ez azért lehetséges, mert az 50 literes üzemanyagtankot az első ülések alatt helyezték el. Akkora a csomagtartó, hogy akár két pótülés is elfért volna benne, de ilyen opció nem lesz az extralistán, és a motoros csomagtérfedél mozgatás is hiányzik.

Felárért elérhető lesz viszont a világ egyetlen olyan adaptív lengéscsillapítási rendszere, amelyben csak a hátsó gátlók keménysége állítható. Két oka van, hogy az első lengéscsillapítók maradtak hagyományos darabok: egyrészt így olcsóbban tudják adni (a brit piacon kb. 180 ezer forintnak megfelelő fontba kerül) a Sachs-szal közösen fejlesztett rendszert. Másrészt nem a jobb köridők elérése volt a cél, hanem az, hogy üres állapotban is kényelmes legyen a rugózás, valamint az, hogy megterhelve is biztonságosak maradjanak a menettulajdonságok, ehhez pedig elég volt a hátsó gátlókat adaptívvá tenni. Kényelmes, normál és dinamikus beállítások közül lehet választani, de csak a preferált tartományt határozhatjuk meg, az intelligens rendszer a különböző szenzorok adatai (útminőség, vezetési stílus, terheltség) alapján folyamatosan az adott körülményekhez igazítja a lengéscsillapítók feszességét a bennük lévő speciális mágnesszelepek szabályozásával.

Főleg a komfortos és a dinamikus beállítás között érezhető szembetűnő különbség, előbbiben még a töredezett olasz aszfalton és a csatornafedeleken és szépen suhant át a tesztautó. A sportos állásban persze felkeményedett csillapítás, és kevésbé dőlt a kanyarokban a karosszéria, de még ilyenkor sem volt olyan kemény a hangolás, hogy zavaróan kényelmetlenné váljon. Passzív gátlókkal szerelt Tourert sajnos nem volt módunk vezetni, de John Hargreaves vezető futóműfejlesztő mérnök szerint azokba hátul feszesebb gátlókat szerelnek, mint az ötajtós Civicbe, mert fel kellett készíteni a futóművet a hátsó tengelyre ható nagyobb terhelésre. Enyhén módosítottak a kombinál az elektromos szervokormány beállításain is, utóbbi már kevésbé túlszervózott, hogy nagyobb tempónál magabiztosabb érzést adjon a sofőrnek. Elég kevés visszajelzést közvetít az első kerekek felől a kormány, de egy családi autónál ezt nem illik felhozni, a sebességfüggő rásegítést viszont jól eltalálták. Még ennyi kritika sem illetheti a Hondához méltó, élvezetesen pontos és rövid úton járó hatfokozatú kézi váltót, a kizárólag a benzineshez rendelhető ötfokozatú hagyományos automatát nem tudtuk kipróbálni.

Ha az anyagiak nem számítanának, egyértelmű lenne, hogy a friss fejlesztésű 1,6-os dízelmotor lenne a jobb választás, mint az 1,8-as benzines (az ötajtós 1,4-es benzinese és 2,2-es dízele egyelőre rendelhető a kombi karosszériához).  A normál használat mellett meglepően kulturált és csendes dízelmotor a sok országúti, és kevés városi szakaszt tartalmazó tesztút végén 4,7 literes átlagfogyasztást produkált, míg egy hasonló kör után másnap a benzines étvágyát sehogy sem tudtuk 8,3 liter alá szorítani. Egyébként a gyár 3,8 illetve 6,2 litert ad meg a két motor átlagfogyasztásának, előbbi érték különösen kedvező egy ekkora rakterű, közel 1,4 tonnás autótól. Ráadásul a 300 Nm-es, alul jelentkező nyomaték miatt vezetni is sokkal kellemesebb a dízelt, mint a mindössze 175 Nm-es nyomatékú benzinest, nagy terheléssel bizonyára még nagyobb a különbség a javára. A 142 lóerős benzines még magas fordulatszámnál sem tűnt erősebbnek, holott elvileg egy másodpercet ver a 120 lóerős dízelre 100 km/h-ig (9,2 illetve 10, 1 másodperc). Nyomatékhátránya miatt nem érződött a lóerőfölénye, lusta gázreakcióival és a pörgetéskor illetlenül megemelkedő zajával nem hozta meg a kedvet a dinamikus vezetéshez. Ma, a „downsizing” korában már elavultnak tűnik ez a szívómotor, nem véletlen, hogy a Honda bejelentette, hogy az európai gyártókat követve hamarosan áttér a kisebb hengerűrtartalmú turbófeltöltős benzinmotorokra.

Bár a kereskedésekbe tavasszal érkező Civic Tourernek még nincs magyarországi ára, az ötajtós árlistájából kiindulva úgy tippeljük, hogy az benzinesért egymillió forinttal kevesebbet kell majd fizetni, ami azért komoly érv lehet egy családi autó beszerzésénél. Nagy-Britanniában 360-400 ezer forintnak megfelelő font a kombi karosszéria felára az ötajtóshoz képest, ami hatmillió forint környéki induló árat vetít előre a magyar piacon. Hasonló teljesítménnyel a gyengébben felszerelt Skoda Octavia Combi 5,62 millióba kerül, de a cseh autót jóval szélesebb motorválasztéka miatt már ötmillió forintnál kevesebbért is meg lehet vásárolni.

Az 1994-es Volvo 850 után húsz évvel ismét lesz kombi versenyautó a Brit túraautó Bajnokságban (BTCC), ugyanis a tavalyi bajnok Honda csapat az ötajtós Civic helyett 2014-ben már a Tourerrel áll rajthoz. A Honda Yuasa versenyautóját Michelisz Norbert 1,6-os WTCC Civicjével ellentétben kétliteres turbómotor hajtja, melynek teljesítménye több mint 300 lóerő. A kombi jobb aerodinamikájú az ötajtósnál, de a tömege ugyanúgy 1280 kg, és a fordulékonysága sem változik, mert a tengelytáv egyező. Matt Neal és Gordon Shedden fogja vezetni a Tourer versenyautókat.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....