női versenyző

Az OXXO Racing a Kia Lotos Cup-ban!

2016.12.18.

Az OXXO Racing két hölgy versenyzője 2017-ben a Kia Lotos Cup-ban áll rajthoz, mely sorozat Európa legdinamikusabban fejlődő márkakupája.

Vogel Adrienn és Krajnyák Petra jelen állás szerint az egyetlen női alakulat lesz a lengyel sorozatban, mely olyan nagy versenyek betétfutama szokott lenni, mint a WTTC, DTM, Truck Race. A két női pilóta Suzukiból ül át a Kia volánja mögé, melyet Adrienn már élőben is látott versenyezni: „Nagyon keményen versenyeznek, Most-ban láttam pár futamukat, alapos felkészülés kell, ha jó eredményt akarunk elérni, márpedig ez a cél” - mondta el Vogel Adrienn. „Új kihívás lesz számomra, nemzetközi mezőnyben még nem versenyeztem, de bízom benne, hogy az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva dobogóért tudok majd harcolni.”

Krajnyák Petra mögött még nincs annyi rutin, mint amivel csapattársa rendelkezik, így más célokkal is vág neki a sorozatnak: „A nemzetközi versenyek által, biztos vagyok benne, hogy rengeteg kihívás és tapasztalatszerzés vár rám a következő szériában. Úgy gondolom, hogy minél szélesebb a verseny helyszínek palettája, annál többet lehet tanulni és fejlődni. Bizonyos vagyok benne, hogy a számomra teljesen idegen pályák rengeteg izgalmat és reményeim szerint számos sikert is hoznak majd az életembe. Biztosan kemény munka lesz, de a jó autó, a jó csapathangulat és az egész helyzet varázsa mellett el fog törpülni minden nehézségjellege a dolognak. Célom, hogy az edzőm és én is elégedettek lehessünk az eredményekkel, hiszen még most is kezdőnek számítok, bár már várom, hogy a befektetett idő és energia még jobban jelentkezzenek az elért eredményeimben. Izgatottan várom az új szezont egy remek autóval. Meglátjuk mit tudunk kihozni egymásból.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....