Kia Motors
A Kia modellkínálatának újdonsága, az Optima Plug-in Hybrid (PHEV) a Kia legelső, globális piacokra szánt, hálózatról tölthető hibridjeként kerül forgalomba 2016 második felében, megnövelt akkumulátor kapacitással és ebből adódóan a korábbinál hosszabb elektromos hatótávolsággal. Eközben az új Optima Hybrid (HEV) típus számottevően többet is nyújt a vásárlóknak a jelenlegi hibrid Optimánál, hiszen nagyobb akkumulátorcsomaggal, erősebb villanymotorral és módosított erőátviteli rendszerrel kerül forgalomba. Mindezen változások a várakozások szerint 10 százalékkal csökkentik a fogyasztását a korábbi Optima hibridhez képest.
Az Optima hibrid a tervek szerint a Kia legtöbb nemzetközi piacán 2016 első félévében kerül forgalomba.
Kiemelkedő elektromos hatótávolságot ígér az Optima PHEV
Az új generációs Optima PHEV modellt 9,8 kWh kapacitású lítium-polimer akkumulátor-csomaggal szereltük fel; ez nagyjából hatszorosa a jelenlegi Optima hibridben használt akkumulátor kapacitásának. Az 50 kW teljesítményű (a jelenlegi Optima hibridénél 42%-kal erősebb) villanymotorral párosítva ez a korábbinál nagyobb sebességtartományban teszi lehetővé a tisztán elektromos üzemet. A Kia Optima PHEV fejlesztőmérnökei úgy számolják, hogy a sorozatgyártású modell akár 43 kilométert is lépes lesz megtenni tisztán elektromos üzemmódban, ami a D-szegmens abszolút élvonalába emeli a típust.
Az innovatív hajtásláncban a Kia takarékos, 2,0 literes ‘Nu’-sorozatú négyhengeres, közvetlen befecskendezéses (GDI) benzinmotorja dolgozik, teljesítménye és forgatónyomatéka 156 LE, illetve 189 Nm. A benzinmotor és a hozzá csatlakozó villanymotor révén az autó a jelenlegi Optima hibrid modellhez hasonlóan képes az akkumulátorokat töltés alatt tartva üzemelni. A hajtáslánc kombinált rendszerteljesítménye 205 LE a benzinmotor 6000/perces fordulatszámánál, miközben a villanymotor közvetlen és azonnali gázreakciót szavatol.
A hajtáslánc teljesítménye finoman kapcsoló, hatfokozatú automata sebességváltón, illetve az arra illesztett, 50 kW teljesítményű villanymotoron keresztül jut el a hajtott első kerekekhez. A villanymotor kiváltja a nem hibrid Optima modellek automataváltójában megtalálható hagyományos hidrodinamikus nyomatékváltót.
A gyári tesztek tanúsága szerint az Optima PHEV átlagos üzemanyag-fogyasztása várhatóan nem haladja meg a 2,38 l/100km-t (USA norma szerint), míg a hálózatból felvett töltés felhasználása után, hagyományos hibrid üzemben az átlagfogyasztás célértéke 5,9 l/100km. A PHEV akkumulátorai 240 voltos töltőállomásra csatlakoztatva nem egészen három óra alatt teljesen feltölthetők, míg az Egyesült Államokban szabványos, 120 voltos háztartási hálózatról kilenc órát vesz igénybe a töltés.
Hogy a PHEV megjelenésében is kiemelkedjen az Optima modellcsaládon belül, a tervezők egy sor optikai módosítást is végrehajtottak. Ilyen azonosító jegy a vezetőoldali első kerékdobon elhelyezett töltőcsatlakozó, a krómozott oldalsó küszöbdíszítések, az új rajzolatú keréktárcsák, valamint az ‘EcoPlug-In’ embléma. A PHEV utasterében egyedi műszeregység tájékoztat az autó funkcióiról és a hajtáslánc pillanatnyi üzemállapotáról, míg a műszerfal tetején elhelyezett töltöttségi-szint kijelző lehetővé teszi, hogy a tulajdonos kívülről (például az autót otthona előtt töltve) is egyetlen pillantással felmérje a töltési szintet.