ETSC

Biztonságos vállalatok

2015.06.20.

Mi a közös a dán Arrivában, a görög légierőben, a Royal Dutch Shell-ben, az ESB-ben, a Bolk Transport-ban és a British Telekom-ban? Egy dolog biztosan: ezek a szervezetek mindannyian fontos prioritásként kezelik a közlekedésbiztonságot a saját dolgozóik és a vásárlóik körében egyaránt. És mindannyiuk kapott már elismerést ezen erőfeszítéseiért az EU legfőbb közlekedésbiztonsági kutató és döntéstámogató szervétől, az Európai Közlekedésbiztonsági Tanácstól (ETSC). A szervezet idén ötödik alkalommal hirdeti meg a PRAISE versenyét kis és nagyvállalati, valamint közigazgatási szervezet kategóriákban.

Becslések szerint Európában tízből hat halálos munkahelyi baleset egy közúti baleset következménye. Ez az elrettentő szám (Eurogip adat) magába foglalja a munkába járás, illetve a munkavégzés közben elszenvedett baleseteket is. A közúti közlekedés szerves részét képezi a dolgozók mindennapjainak, éppen ezért elfogadhatatlan, hogy egy ilyen „hétköznapi rutincselekvés” ilyen mértékű sérüléses, vagy akár halálos kockázattal járjon. Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) 2009-ben indította el PRAISE nevű projektjét, amelynek célja a nemzetközi jó gyakorlatok és példák összegyűjtése, rendszerezése, és a cégek ilyen irányú törekvéseinek fejlesztése, elősegítve ezzel a munkába járás során, illetve a munkavégzés közben történt közúti balesetek számának csökkentését.

Ittál? Akkor nem indul! Alkolock a biztonságos személyfuvarozásért (fotó: ETSC)

Az ETSC a vállalatok közlekedésbiztonsági törekvéseinek elismerésére alapította meg a PRAISE díjat. A zsűri a beérkezett pályaműveket különböző szempontok alapján vizsgálja, így figyelembe veszik többek között a fejlődés, innováció és az erőfeszítés mértékét és fenntarthatóságát. A kis-és középvállalatok (250 munkavállaló alatt), a nagyvállalatok (250 munkavállaló felett) és közigazgatási szervezetek (pl.: városi önkormányzatok) augusztus 3-ig nevezhetnek a versenyre az ETSC honlapján. Ehhez mindössze egy online kérdőívet kell kitölteniük az ETSC honlapján. És persze meg kell felelniük olyan szigorú kritériumoknak, melyek bizonyítják, hogy a szervezet valóban a közlekedésbiztonság fejlesztésének elkötelezett híve. Bizonyítani kell, hogy a közlekedésbiztonsági aktivitás valóban megtörtént (kockázat értékelés, célok és stratégia, mérhető eredmények). Konkrét kezdeményezések és aktivitások révén be kell mutatniuk a munkavégzéssel kapcsolatos közlekedésbiztonság fejlesztésének innovatív jellegét, a programjuk céljait és a folyamat figyelemmel kísérésének módját. Utalniuk kell az aktivitás megtérülésére, vagyis be kell tudniuk mutatni a program gazdasági hatásait. Indikátorokat kell alkalmazniuk, melyek segítségével az eredmények számszerűsíthetők és követhetők (ütközések, anyagi kár, sérülések, stb.). Fentieken túl be kell mutatniuk a közlekedésbiztonság fejlesztésére gyakorolt hatásokat (balesetek számának változása), és a programba bevont emberek számát és szerepét (munkavállalók, vezetők és felelősségi körük)

Tisztára mint a Forma1-ben! A dán Arrivánál így oktatják a sofőröket (fotó: ETSC)

A díjat minden ősszel Brüsszelben, egy rangos nemzetközi konferencia keretében adják át. A nyertesek részesülnek az ETSC magas színvonalú szakmai elismerésében, és részt vehetnek a díjátadó gálán, ahol megismerkedhetnek az EU döntéshozóival és a szakma (hozzájuk hasonlóan) legjobbjaival. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....