Detroiti Autószalon

Csak Amerika kap a nagy Volkswagen SUV-ból

2014.01.14.

A német autógyártó növelni akarja az eladásait a kontinensen, ezért két év múlva piacra dob egy, kizárólag Észak-Amerikába szánt hétüléses szabadidő-autót.


Volkswagen CrossBlue Concept

A Volkswagen megerősítette, hogy 2018-ig évente 1 millió Volkswagen és Audi személygépkocsit akar eladni Észak-Amerikában és növelni akarja a helyben gyártott autók számát is. "Csoportszinten hétmilliárd dollárt fektetünk be Észak-Amerikában a következő öt évben" - szerepelt Prof. Dr. Martin Winterkorn vezérigazgató vasárnapi beszédében, amelyet a Detroiti Autószalonon mondott el. Tavaly 600 ezer autót adott el Amerikában a VW-csoport (amelynek része a Porsche, az Audi, a Lamborghini, a Bentley, a Bugatti, a Skoda és a Seat is) , ez közel kétszerese a 2008-as eredménynek.

Az autógyártó tervei szerint Mexikóban a januárban kezdik el gyártani a hetedik generációs Golfot, még az idén debütál az új Audi Q7, emellett Amerikában is megkezdik a Q3 és a győri gyártású A3 Sedan forgalmazását, amelyeket majd 2016-ban követ a Volkswagen új, hétüléses szabadidő-autója. A Volkswagen SUV a tavaly Detroitban bemutatott CrossBlue tanulmány szériaváltozata lesz, a dizájn már keveset fog változni a szériagyártásig. Ez a modell Európában nem lesz kapható, de elképzelhető, hogy a készülő Skoda SUV közeli rokonságban lesz vele.


Volkswagen Beetle Dune Concept

Nem lenne meglepő, ha hamarosan a Beetle Dune tanulmányautó is gyártásba kerülne, a Detroitban kiállított kis SUV már a gyártó szerint is szériaérett. A krómozott kiegészítőkkel alaposan feldíszített kocsi orrában 210 lóerős, kétliteres turbómotor dolgozik, a futóművét jelentősen megemelték, hogy terepen is helyt álljon, bár az összkerékhajtást kihagyták belőle.

Jelenleg a Volkswagen csoport a világ harmadik legnagyobb autógyártója, csak a Japán Toyota és az amerikai General Motors előzi meg. Az amerikai piacon tervezett növekedése után 2018-ra a Volkswagen akar lenni a világ legnagyobb autóipari cége.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.27
Verőce térségében találták meg hétfőn a település közelében több mint egy hete történt hajóbaleset....
2024.05.27
Egy olcsónak tűnő C-osztály valódi arca ..
2024.05.27
Emberek közé hajtott egy terepjáró szombaton délután Červená voda községben, a Sabinovi járásban,....
2024.05.27
A Hyundai és a hozzá minden szállal kötődő Kia töretlenül tartja az előkelő helyet a leggyakrabban....
2024.05.27
Május utolsó hétvégéjén, a japán motorsport legnagyobb jelentőségű versenyén debütált a megújult....
2024.05.27
A Volkswagen és a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) még négy évig folytatja sikeres együttműködését.....
2024.05.27
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.27
Életében először versenyzett esőben; újabb két dobogós helyezést szerzett az újoncok között;....
2024.05.27
Autós üldözésre és lövöldözésre került sor szombaton éjszaka Liptószentmiklós belvárosában, miután....
2024.05.27
Ankara előrehaladott tárgyalásokat folytat a kínai BYD és a Chery vállalattal elektromos járművek....